Miért reagálunk sokszor úgy, ahogyan a szüleink? Miért ismételjük tudattalanul a gyermekkorból hozott mintákat, és hogyan lehet ezeket felismerni, majd tudatosan átírni? Rév Szilvia pszichológussal beszélgettünk a családi örökség láthatatlan szálairól, a generációkon átívelő viselkedésmintákról, és arról, hogyan építhetjük újra önmagunkat – nem hibáztatva, hanem megértve és gyógyítva a múltat.
Coloré: Milyen típusú családi problémákkal keresik meg leggyakrabban Önt a kliensei? Van olyan minta, ami szinte minden családban jelen van, csak más formában?
RSZ: A leggyakoribb családi minták, amik megtalálnak általában a kommunikációval, a határok megtartásával, az érzelmi elérhetetlenséggel, azok kifejezésével, a megfeleléssel, örökölt reakciókkal kapcsolatosak.
Coloré: Hogyan hatnak a gyerekkorban megélt családi dinamikák a felnőttkori kapcsolatainkra – akár a párkapcsolatokra, akár a saját szülői szerepünkre?
RSZ: Ismétlünk. Ismételjük mindazt, amit szivacsként szívtunk magunkba gyermekkorunkban. A probléma ott kezdődik, hogy valójában szűrés nélkül viszünk tovább mindent. Ezt úgy fejezte ki egy kedves ismerősöm, hogy: „Anno a szüleim, azt kérték, hogy tegyek mindig a pohár alá alátétet. Nagyon utáltam ezt. Most, hogy felnőttem ugyanezt kérem én is a körülöttem levőktől. Borzasztó.„ Ez a példa nagyon plasztikusan mutatja milyen ez. Az örökölt minták, mivel sokszor ismétlődően átéltük, hallottuk, láttuk, éreztük azokat, mélyen beivódnak a tudatalattinkban és onnan irányítják az életünket. Megjelennek az önmagunkkal való kapcsolatunkban és minden emberi kapcsolatunkban, kifejezetten fellelhetőek akkor, amikor mi magunk is szülők leszünk és ahogyan a párkapcsolatban éljük az életünket. Amikor tudattalanul belesimulunk egy viselkedésmintába az olyan, mintha robotpilóta üzemmódba kapcsolnánk. Újra és újra ugyanazokat a régi érzéseket éljük át, tele vagyunk múltbéli gondolatokkal, és ha nem figyelünk eléggé, ezek a minták ismétlődnek a reakcióinkban. Azonban itt kezdődik a felelősségünk: ha felismerjük a korlátozó, önmagunknak és környezetünknek is káros reakciókat, akkor tudatosan meg tudjuk állítani ezeket, és hiteles, autentikus válaszokkal helyettesíteni őket. Így a robotpilóta helyett a tudatosság működik bennünk. Ez a belső szabadság kezdete, amikor már nem reagálunk, hanem választunk.
Coloré: Mit jelent az, hogy „valaki viszi a családi csomagot”? Hogyan lehet észrevenni, ha nem a saját problémáinkat cipeljük, hanem generációs örökségeket?
RSZ: Amikor megkérdezem a hozzám fordulótól, hogy kire volt jellemző a felvázolt viselkedésminta a családban, a kliensem mélyen elgondolkozik és aztán egyértelműen megtalálja, hogy például az édesanyja adott mindig ilyen reakciót, ekkor biztosan tudhatjuk, hogy egy hozott mintáról van szó. Amikor felbukkan bennünk egy mintázat, érdemes ezt a kérdést feltennünk magunkban: kié ez, kitől származik ez a reakció? Amikor egyértelmű választ tudunk adni a kérdésre, akkor láthatjuk, hogy egy családi mintáról van szó.
Coloré: Mi történik egy családon belül, ha valaki elkezd „másképp működni”, mint a többiek? Hogyan reagál a családi rendszer arra, ha valaki változni kezd?
RSZ: Gyakran ellenállással. A kényelem és megszokás nagy úr az életünkben, könnyen esünk abba a csapdába, hogy amikor a másik változna és kilépne a jól ismert mintázatokból, akkor visszahúzzuk tudattalanul. Amikor például egy kapcsolatban hosszú ideig erőn felül adtunk, és ezt egyszer csak felismerjük, gyakran elkezdünk visszatalálni egy egészségesebb egyensúlyhoz. Ez azonban a másik fél számára úgy tűnhet, mintha hirtelen csak magunkra koncentrálnánk, és őt elhanyagolnánk. Pedig sokszor épp az a helyzet, hogy korábban túl sokat adtunk, háttérbe szorítva saját szükségleteinket. A változás tehát nem elhanyagolás, hanem önmagunk megóvása és a kapcsolat kiegyensúlyozottabbá tétele. Nem szabad azonban megijedni a kezdeti ellenállásoktól, mert aki valóban szeret minket, idővel megérti, hogy az új viselkedésminta az amely nagyobb harmóniát hoz hosszú távon a család életébe. Vannak olyan helyzetek is, amikor a bennünk végbemenő változások szinte azonnal pozitív hatással vannak a környezetünkre. Amikor például a hangosabb reakciók helyett nyugodtabban, kedvesebben szólalunk meg, türelmesebbé válunk és tisztábban kommunikálunk, azt gyakran a másik fél is azonnal érzékeli. Ilyenkor gyakran azonnali visszajelzést kapunk arról, mennyivel harmonikusabbá vált a kapcsolat csupán azáltal, hogy mi magunk másképp kezdtünk működni.
Coloré: Sok szülő fél attól, hogy hibázik a gyereke nevelésében. Milyen minták azok, amiket mindenképp érdemes tudatosítani és átírni?
RSZ: Ez természetes. Fontos, hogy tökéletes szülő nincs, bőven jó, ha elég jó szülők tudunk lenni. Vannak azonban olyan minták, amiket különösen érdemes felismerni és ha szükséges, újraírni. Ilyen például az érzelmek elfojtása: ha egy gyermek azt tanulja meg, hogy „ne sírj”, „ne hisztizz”, akkor felnőttként is nehezen fogja felismerni és kifejezni a saját érzéseit. Ugyanígy érdemes tudatosítani a feltételhez kötött szeretet mintáját, amikor a gyerek csak akkor kap figyelmet vagy elismerést, ha „jó” vagy „teljesít”. Ez hosszú távon szorongáshoz, önbizalomhiányhoz vezethet. Szintén fontos a határok tisztelete. Ha a gyermek nem élheti meg, hogy saját véleménye vagy akarata is lehet, felnőttként is nehezen fogja képviselni önmagát. Ezeket a mintákat felismerve, szeretettel, következetességgel, tudatossággal új alapokra helyezhetjük a kapcsolatot és ezzel nemcsak a gyerek jövőjét, de a családi légkört is pozitív irányba alakíthatjuk.
Coloré: Léteznek-e „láthatatlan szövetségek” egy családon belül? Hogyan hat például egy elfojtott titok vagy kimondatlan feszültség a gyerekekre?
RSZ: A család láthatatlan rendszere gyakran erősebb, mint a kimondott szavak. Sokszor léteznek úgynevezett „láthatatlan szövetségek” – rejtett lojalitások, titkok vagy kimondatlan szabályok, amelyek erőteljesen befolyásolják a családtagok viselkedését. A családi titkok, elhallgatott fájdalmak és kimondatlan szövetségek láthatatlanul, de annál erőteljesebben hatnak a gyerekekre. Még ha szavak szintjén nem is jelennek meg, a feszültség, a belső konfliktusok, vagy a tabuk mélyen beépülhetnek a gyerekek érzelmi világába. Nem véletlen a mondás: „A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát” – mert a lélek mindig érzékeli az igazságtalanságot vagy az elhallgatást, még ha a tudatos elme nem is tudja pontosan megfogalmazni. A feszültség jelen van a légkörben, és a gyermekek gyakran saját magukat kezdik hibáztatni érte. Hasonlóan működik egy belső családi szövetség is – például amikor az egyik szülő érzelmileg a gyermekhez fordul, mint „társ” egy konfliktusos párkapcsolatban. A gyerek ilyenkor túl korán, túl nagy felelősséget kap, parentifikálódik, tehát nem tudja megélni azt, hogy önfeledt gyermek lehet. Az ilyen dinamikák csendes örökségként továbbadhatók generációkon keresztül, ha nem kerülnek tudatosításra. A felismerés viszont hatalmas erőt adhat: ha valaki bátran szembenéz ezekkel a láthatatlan szálakkal, és elkezdi feloldani őket, azzal nemcsak saját magának, hanem a család jövőjének a sorsát is megkönnyítheti, az őszinteség és az egészséges kapcsolatok irányába terelheti.
Coloré: Hogyan lehet egy felnőtt embernek egészséges határokat húzni a saját családjával szemben anélkül, hogy bűntudatot érezzen?
RSZ: A legfontosabb az önszeretet. Ez az alapja minden kiegyensúlyozott kapcsolatnak. Ha önmagamat éppolyan fontosnak tartom, mint a körülöttem élőket, akkor tudok valódi egyenrangúságban kapcsolódni. Ebben az állapotban az adás és a kapás természetes egyensúlyba kerül, és megjelenik a kapcsolatainkban a harmónia. Az egészséges határok meghúzása felnőttként gyakran belső küzdelmekkel jár, főként, ha korábban a lojalitás vagy a megfelelési vágy határozta meg a családhoz való viszonyt. A kulcs az, hogy megértsük: a határhúzás nem elutasítás, hanem önmagunk védelme. Nem a szeretet hiányáról szól, hanem arról, hogy már nem áldozzuk fel magunkat a kapcsolat fenntartása érdekében. Amikor ezt tisztán és szeretettel kommunikáljuk, csökken a bűntudat, és elindulhat egy új, egészségesebb egyensúly a családi rendszerben.
Coloré: Mit jelent az, hogy a múlt megértése nem egyenlő a hibáztatással? Hogyan lehet feldolgozni a családi sérüléseket anélkül, hogy haragot cipelnénk?
RSZ: A múlt nem megváltoztatható. Természetes, hogy a terápia folyamán feljönnek erőteljes érzelmek, de ilyenkor azt szoktuk javasolni a klienseknek, hogy ne rohanjanak haza és tegyék ezt rá a családtagjaikra. Nem ez a megoldás. Azt kell elfogadnunk -ami sokszor a legnehezebb-, hogy amennyiben a körülöttünk levők képesek lettek volna többre, jobbra, akkor megtették volna. Gyakran az őket ért korábbi sérülések, nehézségek, egészségtelen családi mintázatok hatására, az volt a tőlük telhető legtöbb, amit adtak. A harag megélése természetesen fontos a feldolgozás szemszögéből, ami után egy napon képesek lehetünk eljutni a megbocsájtásig. A megbocsájtás természetesen nem a másikat szabadítja fel a tettei alól, hanem bennünk hoz megbékélést egy mélyebb szinten lehetőséget adva egy könnyedebb élethez.
Coloré: Mikor érdemes terápiás segítséget kérni? Mik a jelei annak, hogy a családi problémák már túlmutatnak a hétköznapi konfliktusokon?
RSZ: Terápiás segítséget akkor érdemes kérni, amikor a családi problémák már nem csupán időszakos nézeteltérések vagy egyszerű konfliktusok, hanem mélyebb, ismétlődő mintákká válnak, amelyek tartósan megnehezítik a mindennapi életet és kapcsolatainkat. Jelek lehetnek például az állandó feszültség, kommunikációs nehézségek, érzelmi távolság, vagy az, ha valaki rendszeresen úgy érzi, hogy egyedül nem képes megbirkózni a helyzettel. Ilyenkor a szakember támogatása segíthet megérteni a problémák gyökerét, és új megoldásokat találni a harmónia helyreállításához.
Coloré: Hogyan lehet pozitív változást elindítani akár egyetlen emberrel?
RSZ: Egyetlen fecske is képes nyarat csinálni. A család egyetlen tagjában történő belső változás, képes kihatni a környezetére. Amikor egy ember megváltozik, az inspirálhatja a többieket, új mintákat hozhat létre a kapcsolatokban, és elősegítheti a családi rendszer egészséges átalakulását. Így egyetlen lépés is lehet a nagy átalakulás kezdete. Ma szerencsére egyre többen vállalják azt a belső munkát, hogy megtörjék a családi mintáikat és éppen ez az, ami felemeli a következő generációkat. Ez a tudatosság lehetőséget teremt egy harmonikusabb, boldogabb életre a jövő nemzedékei számára is.
