A rákbetegség híre nemcsak az érintett számára sokkoló, hanem a családnak is. Senki nem tudja, mi ilyenkor a helyes viselkedési forma, hiszen a helyzet mindenki számára új. Családtagként segíteni akarunk, ám sokszor szándékunk nem ér célba, sőt! Mik azok, amikkel NEM segítünk a betegen?
Az új helyzet nehézsége
Amikor egy szerettünk ilyen jellegű rossz hírt kap, mindenki számára letaglózó. Nem tudjuk felfogni, megérteni pedig különösen nem. Csak arra keresünk választ, hogy ,,miért pont vele történik?” Gondolkodásra és válaszok keresésére azonban az esetek többségében nincs idő, mert a kezelés – valamilyen formában – kezdetét veszi. Amikor az orvosok informálják a beteget a lehetséges opciókról, érdemes egy közeli családtagnak ott lennie, de nem azért, hogy döntéseket hozzon meg a beteg helyett.
A beteg az első megrázkódtatás után általában úgy ugrik neki, hogy legyőzi a betegséget, legyenek akármilyen rosszak is az eredmények. Az érzelmek ingadozhatnak kedvtől függően, és ezt nekünk, családtagoknak meg kell próbálni a legjobban kezelni.
Nagyon fontos, hogy lássa a beteg, hogy mennyire szeretjük, de azt ne, hogy mennyire aggódunk érte! Ha magától nem gondolja, hogy nagy a baj, ne ijesszük meg! Ha kétségbeesésünkben sírni támad kedvünk, tegyük, de ne előtte, mert ettől könnyedén érezheti úgy, hogy nagyon nagy a baj, hiszen azt gondolhatja, hogy azért adunk utat könnyeinknek, mert lemondtunk róla.
Legyünk láthatatlanok, akár a szeretet
Sokszor annyira szeretnénk segíteni, hogy már szembe megyünk a józan ésszel. Több olyan esetről hallani, amikor egy családtag úgy szeretné könnyebbé tenni a kemoterápiás kezelés okozta hajhullást szerette számára, hogy ő maga is kopaszra vágatja a haját. Ugyan az elképzelés rendkívül kedves, hosszabb távon teljesen mindegy lesz, hogy lenyírattuk-e a hajunkat, mert nem ez számít. A betegnek ilyen szélsőséges gesztusok nélkül is tudnia kell, mennyire fontos nekünk.
Legyünk ott, amikor szükség van ránk, de ne vigyük túlzásba: nem kell a nap minden percében a helyzetre emlékeztetni szerettünket! Ne vegyünk ki minden feladatot a kezéből! Ha olyan kedve van, hagyjuk főzni, füvet nyírni vagy elmenni a boltba kenyérért.
Ügyeljünk arra, hogy ne csináljunk beteg családtagunkból kisgyereket! Mérjük fel, hogy mire képes, és aszerint segítsük. Ha el tudja készíteni magának a reggelit, ne vegyük ki a kezéből a hozzávalókat, mert ha nem lenne képes rá, nem állna neki!
Ugyanez a helyzet bármely munkával: ha mindent megcsinálunk helyette, nemcsak feleslegesnek fogja érezni magát, hanem betegebbnek is.
Nem a mi életünk!
Egy rákbeteg embernek számtalan döntést kell meghoznia: aláveti-e magát egy-egy műtétnek vagy különböző kezeléseknek. Ugyan az életösztön dolgozik, mégis előfordulhat, hogy a beteg úgy dönt, lemond a műtét vagy a kezelések lehetőségéről. Családtagként ezt nem érthetjük, talán még akkor sem, ha a beteg elmondja nekünk, miért döntött így.
Ilyenkor bármennyire nehéz, támogatnunk kell: be kell látnunk, hogy ez az ő élete, így csak ő dönthet felőle. Ugyan hozhatunk fel ellenérveket, feltételezhetően a beteg hosszú napokat vagy akár heteket gondolkodott, míg meghozta döntését, így nem érdemes felesleges köröket futnunk, hiszen ezzel az ő életét is megnehezítjük.
Ugyan klisének hangzik, a legfontosabb a szeretet: jobban mutassuk ki, mint máskor tennénk, de ne vigyük túlzásba! Éreztessük a beteggel, hogy hiszünk a gyógyulásában, és azt is, hogy bárhogy dönt életének alakulásával kapcsolatban, mellette állunk. Ha megteremtjük számára az ideális környezetet, gyógyulását is segítjük: ha szerettünk tudja, hogy a család hasznos tagja, nemcsak élni akarását segítjük, hanem ezzel együtt az immunrendszerét is erősítjük. ,,Szeretni kell, ennyi az egész”, az orvosok pedig intézik a többit.
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix