A TikTokon újraéledt egy régi vágy: nők ezrei posztolnak arról, hogy „hercegnői bánásmódot” szeretnének – udvariasságot, gondoskodást, figyelmet, apró luxusokat, és azt, hogy a férfi vállalja a vezető szerepet a kapcsolatban.
A „princess treatment” trend, vagyis, hogy hercegnőként való bánásmód viszont nemcsak romantikus gesztusokat jelent, hanem egyre gyakrabban fonódik össze a vitatott tradwife („hagyományos feleség”) életmóddal is. A kérdés adott: visszatérhet-e a női boldogság egy olyan szerephez, amit évtizedekig próbáltunk levetkőzni?
A trend lényege
A „princess treatment” lényege, hogy a nő nemcsak szeretve és megbecsülve érzi magát, hanem egyfajta ünnepelt, kiemelt szerepbe kerül a kapcsolatban. A trendet népszerűsítő videókban nők mesélnek arról, hogyan nem kell saját maguknak rendelniük az étteremben, nem nyitják ki az ajtót, és hagyják, hogy a férfi „intézze a dolgokat”. Ezek az apró, mégis hangsúlyos gesztusok számukra a figyelem és tisztelet jelei.
Courtney Palmer, egy influenszerként ismertté vált háromgyermekes anya szerint ez az életforma nem alávetettségről szól, hanem tudatos döntésről. Ő úgy fogalmazott: számára ez a gondoskodás nyelve, nem a kontrollé.
Hol kezdődik a romantika, és hol a szerepkényszer?
A trend természetesen nem maradt kritika nélkül. Sokak szerint a „hercegnőként bánj velem” attitűd épp azokat a hagyományos nemi szerepeket erősíti fel, amelyek ellen generációk dolgoztak: a nő passzív, a férfi aktív, a nő kiszolgáltatott, a férfi védelmező.
A kritikusok szerint a romantikus köntös alatt könnyen visszaköszönhetnek az alárendeltség mintázatai – még ha ezek „szeretetteljesnek” is tűnnek. Ráadásul kérdés, hogy ez valóban a nők döntése-e, vagy inkább egy ideál, amit a közösségi média és a patriarchális kultúra gerjeszt.
Tradwife: választott életmód vagy újraélesztett múlt?
A hercegnős bánásmód sok esetben kapcsolódik a „tradwife” jelenséghez is, amely a háztartásra és családra épülő, 1950-es évekbeli női szerepmodellt állítja példaként. Ezek a nők sokszor azt vallják: a feminizmus nem adott szabadságot, csak terhet. Szerintük a nő természetes helye az otthon, a férfié pedig a döntés és irányítás.
Ez a narratíva azonban szintén vitát vált ki: választás-e a tradwife életmód, vagy csak egy újracsomagolt visszalépés a nemek közti egyenlőségben?
Szabadság, ha választhatok?
A kérdés valójában nem az, hogy baj-e, ha valaki szereti, ha kinyitják előtte az ajtót. A kérdés az, hogy van-e valódi választás. A romantika nem lehet az egyenlőtlenség álruhás formája – különösen egy olyan korban, amikor a nők szabadságáért és önrendelkezéséért még mindig küzdeni kell sok országban, sok közösségben.
Ha a „princess treatment” egyéni döntés és kölcsönös figyelemből fakad, nincs vele gond. Ha viszont elvárásként, mintaként vagy kényszerként jelenik meg, már nem arról szól, hogy valaki hercegnő – hanem arról, hogy mások szerint minek kellene lennie.