A hármas barátság kívülről idillinek tűnhet – de belül gyakran rejt versengést, kizárást és csendes fájdalmakat. Egy személyes írás arról, hogyan válik a bensőséges trió sokszor érzelmi játszmák színterévé – és miért lehet bátorság kilépni belőle.
Elsőre talán ártatlannak és sőt, irigylésre méltónak tűnhet, ha valaki nem egy, hanem két közeli barátra is szert tesz – egy stabil, bensőséges „trió” látszólag ideális helyzetet teremt. Közös programok, belsős poénok, erős szövetség. A valóság azonban gyakran egészen mást mutat. A hármas barátság ugyanis sok esetben nem csak bonyolult, hanem kifejezetten mérgező is lehet – főleg, ha az érzelmi dinamika elbillen, és megjelenik a versengés, a kizárás, a féltékenység vagy a manipuláció.
Egyensúly, ami ritkán létezik
A barátság – számomra legalábbis – mindig is egy nagyon mély, bizalmon és elfogadáson alapuló kapcsolat volt. Olyan tér, ahol nem kell szerepet játszani, ahol lehetek esendő, csendes, sőt néha kifejezetten fura is. Ezt a fajta intimitást nehéz egyszerre két emberrel megélni úgy, hogy mindenki ugyanolyan biztonságban érezze magát. Én is többször voltam már része „triónak”, és az esetek többségében valaki mindig picit kívül maradt. Vagy épp én voltam az a valaki.
A kimaradás fájdalma
A legrosszabb az egészben az volt, hogy amikor én éreztem magam harmadiknak, akkor nem tudtam, hogy szólhatok-e. Hogy az érzéseim érvényesek-e, vagy csak „túlérzékeny” vagyok. És azt hiszem, ezzel sokan vannak így. A triókban gyakori az a helyzet, amikor két ember között erősebb a szövetség, akár csak időszakosan is, a harmadik pedig ezt fájdalmasan érzékeli. Ilyenkor nem nyílt konfliktus alakul ki, hanem passzív agresszió, elhallgatás, háttérbe szorítás, ami alattomos módon rombol.
Érzelmi játszmák – és a belső szégyen
Van egy másik oldala is ennek a dinamikának: a szégyen. Amikor úgy érzed, hogy már megint nem hívtak el valahova, már megint ketten beszélték ki az érzéseiket, már megint nélküled nevettek valamin – és benned nem düh van elsőre, hanem az, hogy „biztos velem van a baj”. Ez a fajta csendes, belső önostorozás rendkívül mérgező, és meggyőződésem, hogy sok hármas barátság nem is a felszíni viták, hanem ezek a kimondatlan, lassan épülő sebek miatt fut zátonyra.
Lehet jól is csinálni?
Lehet. De csak akkor, ha minden fél nagyon tudatos, érett és nyitott a kommunikációra. Én most már nem bízom a hármas barátságokban úgy, mint régen. A tapasztalataim megtanítottak rá: ha egy barátságban újra és újra kényelmetlenül érzem magam, ha túl sokszor érzem magam kívülállónak, akkor lehet, hogy nem nekem való az a közeg – még akkor sem, ha külön-külön mindkét ember fontos.
A barátság érték, de csak akkor, ha biztonságot, elfogadást és őszinteséget nyújt. A hármas barátság sokszor inkább próbára tesz, mint megerősít. És ha az ember azt érzi, hogy több fájdalmat okoz, mint örömet ad, akkor nem gyávaság kilépni belőle – hanem bátorság.
Mert nem minden kapcsolatban kell hárman lenni – néha a kétoldalú kötelék az, ami igazán őszinte és gyógyító.
Forrás: metro.co.uk