Barion Pixel Az időskori mellrák kezelése sok esetben indokolatlan – Írja egy amerikai tanulmány – Coloré

Az időskori mellrák kezelése sok esetben indokolatlan – Írja egy amerikai tanulmány

2023. 08. 10.

A mellrák fiatal és idősebb nők körében is előfordulhat, ám egy amerikai tanulmány szerint az időskori mellrákot gyakran máshogy kezelik az orvosok, mint ahogyan kellene.

A nőknél rendkívül gyakori ráktípus a fiatal- vagy időskori mellrák. Rettegett betegség ez, és nem is ok nélkül, hiszen sok nő veszíti el az életét miatta, mivel könnyedén képez áttéteket. Az egészségügyben dolgozók mindent megtesznek a betegért, és a betegek sem riadnak vissza a kezelésektől, hiszen ha nem lépnek, a betegség visszafordíthatatlan. Szakértők szerint azonban az idősebb nőknél nem mindig szükséges agresszív terápiával kezelni a mellrákot.

Az Annals of Internal Medicine című szakfolyóiratban egy nemrégiben közzétett tanulmány szerint a 70 és 85 év közötti amerikai nők nagy részénél potenciálisan túldiagnosztizálják a mellrákot, és ezért szükségtelen kezelésben részesülhetnek.

Az időskori mellrák kezelésbe – Túlzásba vinnék?

Szakemberek szerint a túldiagnosztizálás azt jelenti, hogy a szűrővizsgálatok során olyan mellrákot találnak, ami klinikailag soha nem tűnt volna fel. Mint mondta ugyanis, ilyen esetekben a rák jelen van, de lappang, így soha nem okozott volna tüneteket, ezért a kezelés is felesleges.

A tanulmányban közel 55 ezer 70 éves vagy idősebb nőt vizsgáltak, akik nemrégiben mellrákszűrésen vettek részt. A szakemberek becslése szerint a 70-74 éves nők 31%-a potenciálisan túldiagnosztizált volt, míg a 75 és 84 év közötti nők körében a becslések szerint 47% volt feltételezhetően túldiagnosztizált.

A 85 éves és idősebb nők voltak a legvalószínűbb túldiagnosztizált korcsoport, 54%-kal.

Az Amerikai Rákellenes Társaság adatai szerint a mellrák diagnosztizálása a 70-es éveikben járó nők körében a legmagasabb. A kockázat csökken, ahogy a nők a 80-as éveikbe érnek, részben azért, mert ekkor már más problémák a gyakoribbak, például a szívbetegség, vagy egyéb rákos megbetegedések.

A túldiagnosztizálás okai

Több nőnél diagnosztizálnak mellrákot az olyan szűrőtechnikának köszönhetően, mint például a háromdimenziós mammográfia, valamint a CT-, MRI- és PET-szkennelés. A technológia megkönnyíti az onkológusok számára, hogy a legkisebb rákot is megtalálják, így már egy zöldborsó méretű elváltozást is megláthatnak.

Az időskori mellrák sok esetben nem okoz tüneteket / Kép forrása: Ozgu Arslan / Getty Images
Az időskori mellrák sok esetben nem okoz tüneteket / Kép forrása: Ozgu Arslan / Getty Images

A szakemberek azonban megjegyezték, hogy az emlőrákok egy részének genetikai felépítésük miatt nem az a rendeltetésük, hogy növekedjenek, terjedjenek vagy öljenek, így az agresszív kezeléssel való találkozásuk néha szükségtelen, sőt káros lehet a betegre nézve.

A túldiagnosztizálás elkerülésével nemcsak a kemoterápia okozta fizikai nehézségektől kímélhetőek meg a betegek, hanem a diagnózis felállításának sokkos élményétől is.

A kutatóknak azonban nem célja azt sugallni, hogy a kevésbé fenyegető rákos megbetegedések mindig kezeletlenek maradnak. A kevésbé invazív műtétek és az ösztrogént blokkoló gyógyszerek alkalmazása gyakran elégséges mértékben kezelheti ezeket a rákokat anélkül, hogy a betegeket sugárzásnak vagy kemoterápiának tenné ki.

A mellrákdiagnózis jövője

A közeljövőben az orvosok képesek lesznek a jóindulatú mellrákot ugyanúgy ellenőrizni, mint ahogyan az alacsony kockázatú prosztatarákot kezelik. Jóindulatú mellrák esetén azonban kezelés helyett rendszeres kontrollt írnak elő, és amint negatív változást látnak, rögtön beavatkoznak. Ezzel újradefiniálhatóvá válik a rák, és 21. századi értelemben fognak gondolkodni róla és reagálni rá.

Forrás: CNN Health.

Nyitókép forrása: Getty Images

/egeszseg/test-es-lelek/idoskori-mellrak-kezelese/