Az emberek többsége úgy hiszi, az alvás egyszerű automatikus állapot: lefekszünk, becsukjuk a szemünket, és a test tudja a dolgát. Most a karokon lesz a fókusz.
A valóság azonban sokkal árnyaltabb. Ahogy különbözünk személyiségben, gondolkodásban, napi ritmusban, úgy különbözünk abban is, hogyan pihenünk. Van, aki oldalt fekszik, van, aki hason, mások pedig egy egészen sajátos módon, a karokat behajlítva, a mellkas közelébe húzva. Ezt hívják sokan „T-Rex-karos alvásnak”.
Miért pont így? A test ritkán téved
Bár furcsán hangzik, a behúzott karok sokak számára biztonságot jelentenek. A póz szorosabb, kompaktabb testhelyzetet hoz létre, olyan, mintha a test saját magát ölelné. Egyfajta belső stabilitásélményt ad, amit sokan ösztönösen keresnek, főleg akkor, ha stresszesebb időszakon mennek keresztül, vagy fokozott testi érzékenységgel élnek. Nem tudatos döntés: a szervezet egyszerűen így találja meg a legpihentetőbb formát.
Van benne hátrány is
A helyzet nem feltétlenül problémamentes. Ha valaki rendszeresen ebben a pózban alszik, előfordulhat, hogy reggel merev vállal vagy zsibbadt kézzel ébred. A közeli kartartás hosszabb időn át korlátozhatja a vérkeringést és az idegek helyzetét. Ez azonban nem törvényszerű — sokan évtizedek óta így alszanak panasz nélkül. A test mindig jelez, ha módosításra van szükség.
És mi köze a dinoszauruszokhoz?
A T-Rex név csupán játékos hasonlat. Bár vannak jelek, hogy egyes kisebb dinoszauruszok madárszerűen összehúzódva aludhattak, a híres Tyrannosaurus rex valószínűleg egészen más módon pihent. A név mégis találó, mert vizuálisan könnyű felismerni: rövid, testhez húzott karok, kompakt tartás, mintha a test saját magát őrizné. A lényeg azonban nem az, hogy így aludt-e valaha egy őslény, hanem az, hogy ma milyen sok ember pihen ebben a pozícióban, anélkül, hogy tudná, miért.

Mit árul el rólunk ez a testhelyzet?
Talán azt, hogy szeretjük a keretet. Hogy a test néha az ölelés belső verzióját választja. Hogy a biztonságérzet nem csak érzelem, hanem testtartás is. A „T-Rex-karos” alvás lehet szokás, lehet reflex, lehet megnyugtató rituálé, de semmiképp nem furcsaság. Csak egy újabb bizonyíték arra, hogy alvás közben is önmagunk vagyunk, és ez mindenkinél egy kicsit másképp néz ki.