Az élet kegyetlensége és könyörtelensége mindenkihez bekopogtat, és komoly sebeket hagyhat maga után. A gyógyulás lehetősége benned rejlik, de adj időt magadnak!
A fájdalomnak több fajtája van. Nemcsak a fizikai sérüléseket érezzük meg, hanem a lelket ért sérelmeket is. A lelki eredetű fájdalom mögött sok esetben semmilyen szervi probléma nincs. A lélek gyötrődik annyira, hogy az már ténylegesen fájdalom formájában mutatkozik meg. Sőt az esetlegesen meglévő fájdalom is felerősödik. Nevezhetjük pszichoszomatikus betegségnek is. A tünetek megmagyarázhatatlanul jelentkeznek, fájdalommal járnak úgy, hogy indokolható oka nincs. Az ilyen fajta probléma túlnőhet az emberen. Ha a lelki sérelmek nem csitulnak, akkor az önkezelés már nem biztos, hogy elegendő. Pszichiáter vagy pszichológus segítségére is szorulhatunk.
Majd az idő…
Aki vesztett már el egy szeretett családtagot, az valószínűleg a legnehezebb percekben az arcába kapta: „Az idő minden sebet begyógyít!” Higgyétek el, tudom, hogy miről beszélek. Már 10 éve, hogy imádott édesanyámat elveszítettem, de ezek a szavak még mindig a fülembe csengenek. Igen, tudom: semmi rosszat nem akartak nekem azok az emberek. Egyszerűen csak vigasztalni akartak volna. Szavakkal tették. Akkor úgy éltem meg, hogy kár volt. Nem segítettek. Dühös voltam. Azonban azt is el kell fogadnom (ennyi idő elteltével), hogy volt némi igazuk. Mégis máshogy fogalmaznék: az idő megtanít hozzászokni valamihez, ami nagyon fáj. Nem volt mit tennem, megszoktam anyukám hiányát. De tényleg múlik a fájdalom, ahogy időben távolodunk egy szomorú eseménytől?
Az én felfogásomban, a saját életemre levetítve így fogalmaznék: megtanultam élni nélküle, a fájdalom is csillapodott, de elmúlni nem fog. Az is igaz, hogy már nem sírom el magamat, ha felidézem emlékét. (Na jó, csak ritkán.) 10 év nagy idő, sok minden történt azóta. Nem lehettem örökké gyenge, mert akkor most nem lennék itt. Ebből a szomorú történésből megtanultam, hogy a pszichés fájdalom sokkal jobban fáj, mint a testi. Sőt hosszabb ideig tart a felépülés is. Olyan ez, mintha valamelyik testrészemet eltávolították volna, amely hiányában is életképes vagyok, de mégsem lesz már ugyanolyan semmi.
Személyes tragédiája mindenkinek van. Nem kell ahhoz haláleset sem, hogy az árnyékos oldalon találjuk magunkat. A magánéleti-, pénzügyi-, munkahelyi problémák legalább olyan nagy sebeket képesek az ember lelkén ejteni. Ilyenkor sokkal szürkébbnek látjuk a világot, és a saját életünkben is nehezebb megtalálni a szépséget.
Megtörsz vagy megtöröd
A komoly problémák maguk alá gyűrhetnek. Az is teljesen normális, ha kicsit nyalogatjuk a sebeinket. Az életet és önmagukat tisztelő emberek azonban ezt nem hagyják eluralkodni mindezt. Ha legyalul a gond, egyszerűen össze kell szedni magunkat. Azonban tudósok azt is kimutatták, hogy bár túl kell élni és fel kell állni, csakhogy a lelki sérülésből való felépülés annál több időt igényel, minél komolyabb a baj. Azaz hiába erős és jó alkalmazkodó valaki, ha olyan lelket tipró eseménnyel találja magát szemben, amely hatalmas sebet ejt. A stressz által keletkezett hormon szintjének csökkenése némi belső megnyugvást ad, mint ahogy az is, ha erőteljesen másra igyekszünk koncentrálni. Sokan temetkeznek a munkába, hogy eltereljék figyelmüket a fájó pontról, azonban a probléma attól még jelen van. Makacsul.
Az idő múlása segíthet, de önmagában a fájdalom enyhítésére nem alkalmas. Az érzelmeink önfejűek és ragaszkodnak hozzánk, amit tetézünk azzal, ha igyekszünk nem figyelni létezésükre. A lelki sebek gyógyulásához arra van szükség, hogy ne csak felfogjuk, de elfogadjuk annak jelenlétét és jelenét. Sőt a fájdalmat meg kell élni azért, hogy a sebek gyógyulhassanak. Így sikerülhet az, amit én már megtapasztaltam: a saját tragédiám ellenére tudok boldog lenni. Adj időt magadnak! Adj időt arra, hogy az agyad, a lelked és a tested is kiheverje a traumát. Fájni fog, nagyon, de ez kell a felépüléshez.
Borítókép forrása: Pexels
