A nárcisztikus kommunikáció ritkán hangos vagy látványos. Sokkal inkább alattomos, ismétlődő és pontosan célzott.
A nárcisztikus személynek nem az a feladata, hogy párbeszédet teremtsen, hanem hogy fenntartsa az erőviszonyokat: ő felül maradjon, a másik pedig kételkedjen önmagában. Ezek a mondatok szinte kivétel nélkül megjelennek minden olyan helyzetben, ahol felelősséget kellene vállalnia vagy empátiát mutatnia.
„Túlérzékeny vagy.”
Ez az egyik legklasszikusabb mondat. Nem a helyzetet, nem a bántó viselkedést kérdőjelezi meg, hanem a másik érzelmi reakcióját. A cél világos: ha a másik „túlérzékeny”, akkor nincs valódi probléma, nincs miért változtatni, nincs miért bocsánatot kérni.
„Ezt csak te látod így.”
Ez a mondat elszigetel. Azt sugallja, hogy a másik érzékelése hibás, egyedi, sőt akár nevetséges is. Finoman azt üzeni: veled van a gond, nem velem. Így a felelősség újra kikerül a nárcisztikus kezéből.
„Sajnálom, hogy te így érzed.”
Ez nem bocsánatkérés, hanem annak tökéletes utánzata. Nem a tettért kér elnézést, hanem a másik reakciójáért. Látszólag empatikus, valójában teljesen üres mondat, amely megőrzi az erkölcsi fölényt.
„Én csak őszinte vagyok.”
Ezzel a mondattal legitimálja a bántást. Az őszinteség mögé bújva felmenti magát minden felelősség alól, miközben figyelmen kívül hagyja a másik határait. A kegyetlenség így „erényként” jelenik meg.
„Ha jobban ismernél, tudnád, hogy nem úgy értettem.”
Ez a mondat egyszerre hárít és bűntudatot kelt. A félreértésért nem ő felel, hanem a másik, aki „nem ismeri eléggé”. A kommunikáció így sosem lehet tiszta, csak állandó magyarázkodásba fulladó.
Ezek a mondatok nem véletlenek, és nem elszólások. Egy olyan kommunikációs mintát alkotnak, amelynek egyetlen célja van: megőrizni a kontrollt, elkerülni a felelősséget, és érinthetetlennek maradni. A felismerés nem old meg mindent, de visszaadja azt, amit ezek a mondatok el akarnak venni: a tiszta látást és az önbizalmat.