A kézilabda válogatottunk január 14-én kezdi a csoportmérkőzéseket, melyek során Hollandia, Észak-Macedónia és Guinea lesz az ellenfelük. Erődemonstrációval kezdte a 2025-ös férfi vízilabda világkupát a megújult magyar pólóválogatott is. Először Spanyolországot, majd a dohai vizes vb-n minket kiejtő francia válogatottat verte meg öt góllal.
Vízilabda
11-12-re verte meg a spanyol válogatottat a magyar pólócsapat a bukaresti rendezésű vízilabda világkupa selejtező első mérkőzésén. A 2022-es és 2023-as világbajnokok összecsapásán a spanyol csapat felvonultatta az olimpiai keret nagy részét, míg a magyar válogatott számos új játékossal kezdte meg a viadalt. A spanyolok kezdtek erősebben, de a magyarok fordítani tudtak, mi több, négy gólos előnyben is voltak, majd végül egygólos különbséggel hozták a meccset.
„Azért is meg kell becsülnünk ezt a sikert, mert többen maradtak a remek spanyol együttesből az olimpiáról, mint nálunk. Három és fél negyeden át nagyon jól ment, stabilak voltunk, elsősorban védekezésben. Az utolsó percekre kissé megbillent a belső egyensúly, ebbe persze belejátszott az is, hogy ők minden mindegy alapon kezdtek támadni, aztán meghúzták a hét a hat elleni játékot, amivel zavart okoztak nálunk” – értékelte az eredményt a Magyar Vízilabda Szövetség honlapján Varga Zsolt szövetségi kapitány.
A franciák ellen tizennyolc órával később ugrottak medencébe, akik viszont pihenőnappal kezdték a tornát, így közel sem volt fair a helyzet, már ami a kipihentséget illeti. Az első negyedet két gólos előnnyel hozták is a franciák, majd a második negyedben hat gólt lőttünk nekik úgy, hogy egy lövésük sem jutott be a magyar hálóba. Végül 15:1o-re, ötgólos különbséggel verte meg a magyar válogatott a francia csapatot, így a pénteki negyeddöntőbe jutottak a pólósok. A bukaresti viadalról az első hat jut az áprilisi, nyolccsapatos szuperdöntőbe, amelyben a német és a holland válogatott már biztosan ott lesz.
Kézilabda
Döntetlenre, 31:31-re végződött a Szerbia-Magyarország kézilabda felkészülési mérkőzés szerdán koraeste a szerbiai Zomboron. A világbajnokság előtti utolsó lehetőségek ezek, hogy tesztmeccseket játsszanak a csapatok, kipróbálják az úgynevezett ‘B’ vonalat – ez a cserékből álló csapatfelállás – és, hogy a szövetségi kapitány, Chema Rodrígez játszassa az újakat. A meccs magyar fölénnyel kezdődött, majd egy mélyponttal folytatódott a szünet előtt, és kiegyenlített játékot hozott a második félidőben. Kiemelkedően jól játszottak a Krakovszki ikrek, akik 4-4 góllal járultak hozzá a döntetlenhez, és reményeink szerint tétmérkőzésen is pályára lép a német THW Kiel üdvöskéje, a magyar közönségkedvenc Imre Bence.
‘Szerbia ideális ellenfél a vb-felkészülés szempontjából, hiszen a stílusuk hasonlít az északmacedónokéra, és valamennyire a hollandokéra is. Ez a meccs jó alkalomnak bizonyult a gyakorlásra, sokat cseréltünk, fontos volt, hogy a játékosok, akiknek a többsége több hete nem játszott meccset, újra megérezze a ritmust. A szerbek az elmúlt héten többször is pályára léptek zárt kapuk mögött, így talán frissebbek voltak. A kétbeállós játékunk és a hét a hat elleni támadásaink rendben voltak, egyedül az első félidő utolsó tíz percében nem ment jól, de a másodikban már jobban teljesítettünk. Pénteken ismét pályára lépünk, Szegeden is számítunk a magyar szurkolókra! – nyilatkozta Chema Rodríguez a szövetségi kapitány a meccs után.
Pénteken 18 órakor kezdődött a vb előtti utolsó felkészülési mérkőzés, a szegedi Pick Arénában, melyen 28:23-ra verte a szerbeket a magyar válogatott. Az első félidőben nyolc góllal is vezető magyar csapat nagy előnye, hogy a világ két legjobb beállósa magyar, így nagy hangsúlyt fektethetnek a létbeállós játékra, ami viszonylag ritka alap felállás. Erről Chema Rodríguez szövetségi kapitány így nyilatkozott a meccs után:
‘Mi irányítottuk a mérkőzést, úgyhogy elégedett vagyok. Próbáltunk tovább javítani a kétbeállós játékon, hiszen nekünk van a két legjobb beállónk a világon, amit ki kell használnunk. Ezt a taktikai elemet a jövőben is minél többet kell gyakorolnunk, de még nem tudom, hogy a vb-n élesben is kipróbáljuk-e.’
A dán-horvát-norvég rendezésű világbajnokságon Hollandiával, Észak-Macedóniával és Guineával kerültünk egy csoportba. Közülük először Észak-Macedóniával játszunk január 15-én, majd ezt a mérkőzést követi a Guinea elleni meccs január 17-én. Hazánk Hollandia ellen zárja a csoportkört január 19-én. A csoportok első három helyezettje jut a szintén varasdi – Horvátország – középdöntőbe. Imre Bence úgy nyilatkozott, hogy idén az ezüstéremmel lenne boldog, bár a szövetségi kapitány mindig azt mondja nekik, hogy világversenyre mindig az aranyéremért kell kimenni.
A nyitókép forrása: Getty Images