Szerzőnk futást rendelt el magának újévi fogadalom gyanánt, és egész jól is tartotta, amíg az időjárás úgy nem döntött, hogy alternatívát kell találnia!
Elérkeztem a futás harmadik hetéhez. Meglepő lelkesedéssel vetettem bele maga hétfőn a méterekbe – hiszen az én szintemen még csak méterekben mérhető a teljesítményem, kilométerekben aligha.
Kellemes idő volt hétfőn, napsütés, hideg, úgyhogy számomra ideális, mert nekem szinte mindegy, csak süssön a nap! Vannak igényeim itt a ködös Angliában… Mindenesetre hétfőn megadatott a napsütés, úgyhogy gyorsan letudtam a 2×4 perces futást. A négy perc még nem vesz annyira igénybe, és valójában ez a jó ebben a táblázatban, hogy mivel csak egy-egy perccel emelkednek a futások hétfőnként, így a hétfő – munkanap ide vagy oda – mindig legjobb nap futás szempontjából.
Cipőm, akár a PET-palack
Angliában nem jellemző a hó, olyannyira, hogy még az időjósokat is meglepte, amikor szerda reggel arra ébredtek, hogy hó borítja a tájat. Én is hasonlóképp éreztem, különösen azért, mert előző este úgy feküdtem le, hogy másnap futni kell, gyors kakaó, meeting, és essünk túl azon, amin túl kell esni!
Ehhez képest a hó megjelenése felborította a napomat, és legnagyobb meglepetésemre nem örültem sikítozva a jelenlétének, mert fejben már elterveztem, hogy ma futás van. Néztem hát magam elé értetlenül, hogy most mi lesz. Mivel kellően elszántnak éreztem magam, úgy döntöttem, hogy egy kis hó ne állítson meg, hát hol az újévi elszántság?
Felöltöztem, kiléptem az ajtón, és örömittasan tettem meg első lépéseimet: ,,igen, legyőztem önmagam!” felkiáltással. Igen ám, csakhogy lényegében a kapuig csúsztam, úgy megindult a cipőm az enyhe lejtőn. A történethez hozzátartozik, hogy a cipőm nagyon régi, és lassan több benne a lyuk, mint az anyag, de mivel még a lábamon marad és kényelmes is, nyüstölöm. Ez teljesen működőképes, ha az ember lába alatt stabil a talaj, ám a cipőm olyan, mint a PET-palack: laposra van taposva. Már egyáltalán nem bordázott az alja, mint fénykorában, így a jégen esélyem sincs benne.
Visszacsúszkáltam a házba, s bár a futás kimaradt, jó érzés volt, hogy megpróbáltam, mert sosem feltételeztem volna magamról ilyesmit. Simán ellóghattam volna, mégis megpróbáltam, nem is értem magam!
Ha a jég elveri a futást
Az előrejelzést elnézve a hét további részében semmi jóra nem készültem. Bár hóra nem kell számítanunk, jégre igen, és valóban, mert a kinti kukánkig is kihívást jelentett eljutnom.
Ennek ellenére a plusz két mozgást próbáltam tartani, így egyik nap negyedórát táncoltam ABBA-dalokra a Youtube-on talált videók alapján, másnap pedig emelgettem pár itthon talált súlyt. Nem haladtam meg a negyedórát, az mégiscsak önmagam meghazudtolása lett volna.
Ismételten rájöttem, hogy bár a sportolás szó hallatán már nyúlok egy újabb tábla csokiért, ha nagyon választani kell, akkor hacsak nincs jég, inkább kimegyek. Bent valahogy olyan szerencsétlennek érzem az egészet, ám a legnagyobb felismerésem, hogy a táncot, a súlyemelést vagy a benti tornát nem lehet robotpilótával csinálni. Mivel figyelni kell a mozdulatukra vagy éppen arra, hogy a videón mit látok, nem tudok kikapcsolni közben, csak várom a végét.
Bár futásnál is számolom a perceket, hiszen az is kellőképpen kicsinál, bőven bele tudok feledkezni, és eközben ténylegesen kitisztul az agyam, a gondok helyét pedig a gondolatok veszik át, vagy éppen jó ötletek!
Bár jövő héten újra kell kezdenem a harmadik hetet, az utóbbi pár nap tanulsága az volt, hogy a számomra oly utálatos sportok közül mégiscsak a futás az, ami a legközelebb visz ahhoz a bizonyos örömhöz, amit a sportolni szeretők emlegetnek.
Nyitókép forrása: Shutterstock / Puzzlepix