Barion Pixel A jóga másik arca a power jóga – Coloré

A jóga másik arca a power jóga

2020. 11. 23.

Most már nem csak a wellness hotelekben pihenők kiváltsága a power jóga, ugyanis az egyre népszerűbbé váló mozgásforma már több belvárosi stúdióban is fellelhető. A klasszikus jógagyakorlatokon túlmutató testtartások és mozdulatsorok a mentális edzettség mellett az állóképességet is növelik, hiszen tetőtől talpig minden izomcsoportot igénybe vesznek. Összegyűjtöttünk mindent a power jógáról, amit az otthon falai közt is elkezdhetsz gyakorolni.

A power jóga, avagy más néven a dinamikus jóga szoros rokonságban áll a hagyományos változattal, ugyanakkor a kardio edzésekből átvett mozdulatokkal, erőkifejtést igénylő testtartásokkal különül el a hatha jógától. Noha javarészt a jóga ászanáit használja, gyakorlatai között fellelhetők azok az elemek is, amelyeket a gerinctorna és pilátesz során is végeznek.

M7 joga

A hatha békés és nyugalmas, lassú és elnyújtott mozdulatai után a dinamikus jóga, nevéhez hűen teljesen más élményt nyújt, hiszen intenzívebb feladatokat kell, gyorsabban és élénkebben elvégezni. Ugyanakkor megéri kipróbálni, mert számtalan fizikai és szellemi előnye van.

A dinamikus jóga élettani oldala

Első sorban talán a legfontosabb azt kiemelni, hogy a dinamikus jóga lehetővé teszi azt, hogy saját testünk határaival és rejtett erejével találkozzunk a feladatok elvégzése során. A teljesítőképesség ezen határait óvatosan, ám eredményesen feszegetik a power jóga mozdulatai, sőt néhány alkalom után a testtudatosság érzete is növekszik.

Nem lehet szó nélkül elmenni a spirituális feltöltődés mellett sem, ugyanakkor a jóga ezen válfajánál ez kicsit háttérbe szorul és sokkal inkább a testtudat, a saját belső erőnk felfedezése van fókuszban, no meg a test jóga általi fejlesztése.

A mozgásforma fizikai oldala is izgalmas. Kifejezetten ajánlott fogyókúrázók számára, mert egy óra alatt közel 400 kalória is elégethető, ami heti három-négy edzést esetén, néhány hónap alatt látványos átváltozást hozhat.

Egyébként, számos élettani hatása van, például beindítja a méregtelenítést, karban tartja a vérkeringést, de a stresszoldásban is kiemelkedő szerepet játszik, nem beszélve arról, hogy pozitív hatást gyakorol az idegrendszer működésére. Az állóképességet is javítja és az alakformálásban is kiemelkedő szerepe jut a power jógának.

Ami a sérüléseket illeti, igen csekély az esély rá, hiszen olyan mozdulatokból építkezik, ami a test regenerációját, gyógyulását segíti.

Kinek, mikor és hol?

Az 1990-ben felfedezett mozgásforma, az évtizedek alatt komoly rajongótáborra tett szert. Hiszen fizikailag erősít, lelkileg felfrissít és a szellemi teljesítőképesség határait is kitolja. De mégis kinek ajánlott? Gyakorlatilag bárkinek, még azoknak is, akik soha nem látogattam még el jógaterembe. Ugyanakkor a power jóga még egy gyakorlott jógázónak is tartogat kihívásokat.

A jó hír, hogy már a legnagyobb videomegosztó portál is tele van power jóga, avagy dinamikus jóga gyakorlatokkal, így könnyedén elsajátíthatjuk az alapjait már otthon is. Így összesen egy jóga szőnyegre lesz szükség és egy részletes, jó oktatóvideóra. Ha azonban osztoznánk másokkal az élményben, Budapest szerte tárt karokkal várnak a jógastúdiók!

Forrás: Pixabay.com