A félbehagyott diétát folytatni nem egyszerű, sőt, rendkívül megterhelő hosszabb távon odafigyelni a megfelelő étkezésre és a rendszeres mozgásra. Szerzőnk kiesett a ritmusból, ám a megszokottól eltérően idén ősszel nem enged a gyengeségnek.
Felnőtt életem során szinte minden évben belekezdtem eddig a diétázásba és a mozgásba. Általában február elején tör rám a láz, amikor az év eleji depresszióból kilépve elkezdem várni a tavaszt, és a több napsütéssel a harci kedvem is előtör.
A lelkesedésem rendszerint szeptemberig szokott tartani, amikor is nehezen tudom elviselni annak a tudatát, hogy jön az ősz, a hideg és a sötét, így a kedvem is alábbhagy. Ekkor lassan visszaépülnek a rossz szokásaim: a reggeli kakaó, a tészták, a nassolások. A december a teljes összeomlás időszaka, amikor már év vége van, és teljesen elengedem a lovakat, hiszen belefáradtam az évbe, teljes a sötétség és a hideg, így a kaja az egyetlen, ami átsegíthet a nehéz időszakon. (Nem látott még orvos, talán kellene?)
Az ősz, amikor nem hagyom abba a diétát
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt megbicsaklásom. Volt, ám a szervezetem rögtön jelzett, és értetlenül nézett, sőt, már-már nekem szegezte a kérdést:
Ez most mi?!
Igaza volt. Újra ráálltam a reggeli kakaóra, merthogy az nem árthat. Két héttel később a hajam elképesztő módon elkezdett zsírosodni, értsd: másfél nap alatt csatakosan zsíros lett, mintha soha életemben nem mostam volna. Amint rájöttem, hogy mi okozhatja a bajt, szomorúan vettem tudomásul, hogy ismételten le kell mondanom a reggeli kakaóról, s egyúttal azt is nyugtáztam, ez most nem a folytatások ősze, hanem az újrakezdésé!
Semmi értelme nincs annak, amit eddig csináltam ugyanis. Mi értelme lefogyni tavasszal és nyáron, ha ősszel és télen visszahízom? Persze könnyebb finomságokat enni és tespedni, de valójában én magam vagyok az, aki előidézi a jojóeffektust.
Nehéz, nem mondom, mert a hulló falevelek rántanak le magukkal a mélybe. Automatikusan nyúlnék a nassolnivalóhoz, ráadásul sajnos már a futás sem opció, mert a csípőm szólt, hogy eddig, és ne tovább! Más megoldást kellett és kell találnom a mozgásra, és ez még folyamatban van. A futás egyszerű volt: napi 15 perc, és heti egy hosszabb futás elég volt ez üdvösséghez, szépen fogytam, és hamar megvoltam vele.
Ennek híján azonban mást kellett kitalálnom. Az úszás bár kíméli az ízületeket, rendkívül körülményes, ráadásul sok idő elmegy az utazással és az úszás utáni szárítkozással. A tenisz néha beleférhet, ám ősszel nem ideális az időjárás miatt, fedett pálya pedig nincs a közelünkben. A bicikli működhet, de az angol időjárás nem ideális hozzá. (Aki szerint kifogásokat keresek, szeretettel várom Angliában, felejthetetlen élmény a tomboló szél és az eső).
A barátnőm hívta fel a figyelmemet arra, hogy vasárnaponként zumbázni jár, és úgy feltölti energiával, ahogy semmi. Hozzá kell tenni, hogy ő egyébként is pörög, és vékony, én pedig korántsem vékonyként szambáztam be zumbára. Nem gondoltam, hogy ennyire kimerítő, számoltam a perceket. Mindemellett ténylegesen feltöltött, bár ezt inkább a barátnőm biztatásának tudom be.
Mindennek ellenére egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy idén ősszel ne adjam fel. Bár sajnos korántsem vagyok olyan szigorú magamhoz, mint tavasszal és nyáron voltam, sokkal jobban állok, mint tavaly ilyenkor, amikor már teljesen elengedtem a lovakat.
Más kérdés, hogy mit hoz a karácsony és a december, amikor – mint említettem – számomra már sosincs holnap, de kell lennie egy évnek, amikor nem hagyom, hogy a körülmények átvegyék az irányítást!
Talán ez lesz az az év, amikor megmutatom magamnak, hogy sokkal erősebb vagyok, mint gondoltam, és ki tudja, talán ez lesz az új rutin: amikor nem hagyom abba a diétát, bármi is történjék! Így jövő tavasszal és nyáron sokkalta közelebb leszek az áhított beach bodyhoz, mintha most elengedném magam. Csak egyszer kell megcsinálni, és aztán már ,,csak” megtartani kell, de ez már egy másik történet lesz.
Nyitókép forrása: Getty Images