Rohanunk, futunk, dolgozunk, minden percünk be van osztva. Ugyanakkor arra van időnk, amire szakítunk. Az étkezésre mindig kell időt szánni, mert a testünk a mi várunk, amelyet karban kell tartani.
Te is az a típus vagy, aki reggelente nem tud legalább fél órát szánni arra, hogy komótosan reggelizzen? Azért, mert akkor annyival korábban kellene ébredned, vagy egyszerűen csak nem vagy még éhes ébredés után? Ha alapul vesszük azt a mondást, hogy „Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár és vacsorázz úgy, mint egy koldus!”, akkor már az első mondatrészt elbukod.
Kávé? Kávé! De nem reggeli helyett…
Nem ideális a szervezetednek, ha a napodat csak egy erős feketével indítod, és utána semmi más nem csúszik le a torkodon. A kávé egymagában nem elegendő ahhoz, hogy feltöltsön energiával és tápanyaggal. Ráadásul még az éhségérzetet is növeli, így 9 órára már a szédülés határához kerülhetsz, amely hatással lehet a munkavégzésedre, a közérzetedre. Indokolt az éhség, amelyet falásrohammal csillapíthatod. Megéri?
Azt azonban kár tagadni, hogy feldobhatja a reggelt azáltal, hogy kellemes szertartásként is működhet. A kávéfogyasztást tehát nem kell kiiktatni, viszont célszerű reggeli utánra időzíteni.
Mennyiség és minőség
A mondás szerint úgy kellene étkezni reggel, mint egy király, de ez nem a mennyiségről szól, hanem sokkal inkább a minőségről. Igenis ébredj fél órával korábban, és szoktasd rá az agyad és a tested is arra, hogy még otthon megreggelizel! Ez az étkezés tartalmazzon gabonafélét és valamilyen fehérjét (tojás, tejtermékek, hús, hal), s szeljünk mellé zöldséget vagy gyümölcsöt. Az egészségtudatos étkezésbe beletartoznak utóbbiak is, hiszen ezek rostokkal és vitaminokkal látják el a szervezetedet. Mégis rossz beidegződés az is, ha reggelire csakis gyümölccsel pakolod meg a pocakot. Bármennyire is egészséges a gyümölcs, ha reggelire kizárólag csak azt fogyasztasz és délig semmi mást, szintén eluralkodhat feletted az éhség, amely maga után vonzza azt, hogy ebédre sokkal többet eszel. A gyümölcs tehát fontos tápanyag- és vitaminforrás, de azt érdemesebb tízóraiként, uzsonnaként beilleszteni. Ezzel garantálod a test folyamatos energiaellátását.
Sokan választják a reggelizés egyik könnyű és gyors módját: útban az iskolába vagy munkába menet betérnek egy boltba, pékségbe és szénhidrátban gazdag péksüteménnyel jutalmazzák magukat azért, mert sikerült felkelniük és elindulniuk iskolába/munkába. Visszakanyarodunk a régi mondáshoz és hangsúlyozzuk: a királyi reggeli a minőséget jelenti!
Ne a reggeli elhagyásával kezdjük a fogyókúrát!
Az életmódváltás fő mozgatóerejét az adja, hogy az egészséget szeretnénk visszaállítani, megőrizni és persze a fogyás az, amit szeretnénk a legtöbben elérni. Amennyiben te is így döntöttél, akkor is vedd figyelembe, hogy az egészségtudatos étkezésnek semmiképp sem legyen áldozata a reggeli. A reggeli elhagyása nemcsak azt jelenti, hogy egy fontos étkezést mellőzöl, hanem azt, hogy ingerültebbé válasz azért, mert nincs meg a napi indításhoz szükséges energiád.
Már jó ideje a csapból is a vízfogyasztás fontossága folyik. Ennek ellenére még mindig sokan hanyagul kezelik a folyadékpótlást. Te is közéjük tartozol? A reggeli kávé és/vagy tea elmaradhatatlan? Mindkettő vízhajtó hatással bír, így egyik sem képes pótolni a tiszta víz szerepét.
Borítókép forrása: Pixabay