Barion Pixel Az új szépségőröm DOCTOR BABOR – Kipróbáltuk, milyen hatással van a bőrünkre a luxuskozmetikum (x) – Coloré

Az új szépségőröm DOCTOR BABOR – Kipróbáltuk, milyen hatással van a bőrünkre a luxuskozmetikum (x)

2024. 07. 24.

A szépségért sokszor azt mondják, meg kell szenvedni. Szerzőnk a DOCTOR BABOR természetes kozmetikumainak használata után azonban úgy gondolja, az idejét múlt mondás és tucatnyi drogériás termék helyett érdemes a természet erejére bíznunk bőrünket, vagyis a DOCTOR BABOR csodaszerinek kényeztető hatására.

Mindig is biztos voltam abban, hogy én – ellentétben másokkal – nem fogok megöregedni. Nekem soha nem fog kelleni plasztikai sebész, hajfestés, krémek és különböző injekciók, hogy megőrizzem a fiatalságomat. Úgy gondolkodtam, mint Joey a Jóbarátokban: megbeszéltük, hogy csak a többiek öregszenek, én nem. Aztán jött a húszas éveim vége, harmincas éveim eleje, az első ősz hajszál, amihez kisvártatva egy szarkaláb is párosult. Majd még egy és még egy. A bőröm elvesztette azt a babás puhaságát, amilyen volt, és egyre kevésbé nézegettem magam szívesen a tükörben, merthogy egyre kevésbé tetszik, amit látok benne. Lehet már előre kellett volna gondolkodnom, és felkészíteni a bőrömet arra, hogy bizony senki se cselezheti ki az idő kerekét? De mi van, ha lassíthatjuk a kattogását, és közben nincs szükség kemikáliákra ahhoz, hogy minden életkorban a legjobb formákat hozzunk? Ezek voltak az első gondolataim, miután 2 hétig használtam a DOCTOR BABOR három szuper természetes alapanyagokból álló termékét.

2
Forrás: DOCTOR BABOR

Kemikália helyett DOCTOR BABOR-ral a szépségemért

Bevallom sose voltam márkahű, igazából mindent kipróbáltam, amit valamelyik barátnőm ajánlott. Harminc felett azonban eljött az idő, hogy megkeresem azt a termékcsaládot, ami hű harcostársam lesz a bőröm szépségéért vívott harcban és a szerencse, vagy a sors utamba sodorta a DOCTOR BABOR termékeit. Már a csomagot kinyitva tudtam pontosan, hogy valami különlegessel van dolgom. Bár nem minden a külcsín, egy kozmetikai terméknél fontosnak tartom, hogy ha már én is a külsőmön várom tőle a változást, a termék külseje, magyarán a csomagolás impozáns legyen. A DOCTOR BABOR esetében ezzel nincs gond, hiszen elegáns, szürkés-ezüstös tégelyben vártak a szérumok. Nekem fekete-fehér csempés fürdőszobám van, a polcon olyanok egymáson a krémek, mintha a szoba egy dekoratív kiegészítője lenne. Külön öröm számomra – és remélem egyre több és több embernek – hogy a csomagoláshoz használt anyagokat leminimalizálta a cég, de cserébe dizájn nem változott.

A leírás alapján főként gyógynövények alkotják az összetevőket, ami rendkívül fontos volt számomra, mert arra törekszem, hogy minél kevesebb számomra ismeretlen, mű összetevőt vigyek a testembe – vagy ebben az esetben testemre. 8 növény egyedi, megújult biogen növényi kivonata, 100 százaléknyi tiszta DOCTOR BABOR szabványok, vegán és évtizedes tapasztalata plusz inspirációt adott számomra, úgyhogy neki is láttam a kúrának.

Collagen-Peptide Booster Cream

A leírás szerint ez a szer a kollagéntermelésben segíti a bőrömet, valamint fel is tölti, így téve simábbá és teltebbé. Ígérete szerint a bőröm feszesebb és kontúrosabb lesz, így az apró ráncokat és vonalakat is csökkenti. Gondoltam, feladom neki a leckét, így ezzel nyitottam. Este, lefekvés előtt fél órával alaposan bekentem az arcomat, különös tekintettel a legkritikusabb pontokra; a szarkalábaimra, és a szám felett lévő vonalra. Mire az épp olvasott könyvemben haladtam néhány oldalt, el is felejtettem, hogy az arcomon van, és édesdeden aludtam reggelig. Reggel a fürdőszobába lépve, csupán a krém tégelye emlékeztetett arra, hogy mit tettem, így izgatottan néztem bele a tükörbe, vajon látok-e változást? Semmire nem számítottam, mert csodaszer nem létezik, és egyébként is csak egyszer használtam. Nem tudom, hogy placebo volt-e, de tény, hogy feszesebbnek láttam a bőrömet, és jó volt rám nézni – a kora reggeli óra ellenére is. Egy hétnyi használat után nem csak én, de a környezetem is észrevette a változást, lényegesen fiatalosabb, élettel telibb az arcbőröm.

3
Forrás: DOCTOR BABOR – Collagen-Peptide Booster Cream

10D Hyaluronic Acid ampulla

Izgatottan bontottam fel az ampullák ezüstös dobozát, melyben szépen sorakoztak az átlátszó kis üvegcsék. Külön plusz pont, hogy mellékeltek a csomagba egy kis fogót, amivel biztonsággal tudtam kinyitni az ampullákat. Ahogy éreztem, hogy az átlátszó, kissé sűrűbb folyadék a tenyerembe folyik már jó előérzeteim voltak. A rizikós részek mellett külön hangsúlyt fektettem a homlokomra, illetve a mimikai ráncokra. Az első nap sikere után sokkal nagyobb bizalmat szavaztam nekik, mint kezdetben, különösen azért, mert reményeim szerint rásegítenek a Collagen-Peptide Booster Cream hatékonyságára. Mivel tudtam, hogy a kívánt eredményre hét napot kell várnom, igyekeztem nem méregetni magamat a tükörben, csupán annyit nézegetni magamat, amennyit feltétlenül szükséges, és a krémezésen túl kerültem bőröm vizslatását. Spoiler: nem kellett hét napot várnom, a párom a harmadik nap elismerően jegyezte meg, hogy a homlokom környéke mintha újjá született volna. Itt finoman, kacsintós fejjel jeleztem neki, hogy akkor most már nem kell azon gondolkodnia mit vegyen a születésnapomra, névnapomra, karácsonyra és amikor csak szimplán meg akar lepni valamivel.

4
Forrás: DOCTOR BABOR – 10D Hyaluronic Acid ampulla

The Cure Cream

Míg az ampullákat használtam, ráerősítettem a The Cure Creammel is, mert ha már támadunk, tegyük jól! Mint írják, a szer serkenti a mikrobiomot és erősíti a bőr védőbarrierjét, amikről bevallom akkor még sok tudásom nem volt, ezért picit utána olvastam, de az első két termék pozitív tapasztalatai után szinte már vakon hittem abban, hogy nekem ez is jó lesz. Minden életkorban ajánlott a használata, és remélve, hogy semmivel sem vagyok elkésve, ezt is kipróbáltam. Mondanom se kell, hogy a kívánt hatás nem maradt el!

5
Forrás: DOCTOR BABOR – The Cure Cream

És akkor letelt az egy hét…

A három termék használata együttes használata után egy hét után ismét tükörbe néztem, úgy igazán. Minden bizodalmam ellenére kritikusan szemléltem magam a tükörben, mintha legbelül tudtam volna, hogy tényleg egy csodaszerrel van dolgom, de keressük meg a hibát, valami bibi biztos van! Az nem lehet, hogy egy hét alatt ennyire látható a változás, pedig de! Az arcom üdébb lett! Egy fiatalosabb, verzióm tekintett vissza rám, és azt mondta: ,,Szia, hogy vagy?” És hogy vagyok? Jól! Végre, igazán jól a bőrömben! Nem gondoltam, hogy visszanyerhetem az elveszettnek hitt arcomat. Szakmámból adódóan mindig szkeptikusan állok a szlogenekhez, de itt maximálisan megállja a helyét az állítás: Luxus bőrápolás- mert megérdemeljük és a bőrünk is” És csak ennyi kellett, hogy törődjek magammal, na meg a DOCTOR BABOR!