Barion Pixel Susinaci, hasitasi, crop top – Ez volt a 90-es évek divatja – Coloré

Susinaci, hasitasi, crop top – Ez volt a 90-es évek divatja

2024. 06. 05.

A ’90-es évek divatja nem tűnik messzinek, de csaknem 25 év eltelt azóta, hogy a korszak jellegzetes ruháit hordtuk. Felfrissítettem hát az emlékeimet arról, hogy miket viseltünk abban az időben.

Magyarországon a rendszerváltás után új világ jött: sokkal több mindenhez hozzájuthattunk, vagy mi magunk is beszerezhettünk külföldi darabokat, így a ’90-es évek divatja jelentősen eltér attól, amit az azt megelőző időszakban megszokhattunk.

A ’90-es években világszerte az lett a fontos, hogy a ruhánk minél kényelmesebbek legyenek, jelenjünk meg bárhol. Ezt ’90-es évek elején tapasztaltam meg, amikor a hetven feletti nagymamám még a boltba is úgy ment le, hogy szépen kiöltözött: rúzs, harisnyatartó és ékszer is volt rajta, ezért amikor mondta, hogy megyünk a boltba, tudtam jól, hogy még bőven van időm, hiszen gyerekszemmel rendkívül sokáig tartott, mire elkészült. Ritkán láttam szabadidőruhában, vagy ha igen, arra is felvette a jól ismert otthonkát, ami talán az ő generációjában élte aranykorát.

https://colore.hu/szelavi/kultura/te-miket-gyujtottel-a-90-es-evekben/

Az apai és anyai nagyszüleim között csaknem húsz év korkülönbség volt, így anyai nagyszüleim másik generáció tagjai voltak, ekképp ők otthon szabadidőruhában voltak, de mellőzték, hogy az utcára így menjenek ki. Ellenben a szüleim már bátran elmentek a sarki boltba szabadidőben, így számomra is ez a normális. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a ’90-es években ne tudtunk volna ,,rendesen” felöltözni, csupán több lehetőségünk volt megválasztani, hogy mit szeretnénk. Egy hagyományos sétához vagy barátokkal való találkozáshoz már nem a farmer, a vászonnadrág vagy a szoknya volt az egyetlen opció, hiszen a ’90-es évek divatja új színeket és anyagokat hozott a magyar köztudatba.

A ’90-es évek divatja

A Jóbarátok tökéletes kordokumentum, ha divatról van szó, különösen az első pár évad, mert ezekben a legfeltűnőbb, hogy hogyan öltözködtünk akkoriban. Magyar viszonylatban természetesen a Szomszédok az a sorozat, ami a legjobb képet adja a korszak ruházatáról, annál is inkább, mert a szereplőket nem skatulyából húzták ki, így annak rendje is módja szerint szabadidőruhában voltak otthon, nem úgy, mint más magyar sorozat esetében.

Természetesen itt is láthatóak különbségek a generációk vagy éppen a karakterek személyisége között. Lenke nénit például sosem láthattuk szabadidőruhában, nem úgy a vele egy háztartásban élő fiatalokat. Etus, bár az idősebb korosztály képviselője volt, művészként megengedte magának a színesebb darabokat, és mivel otthonról dolgozott, ritkábban láthattuk kiöltözve.

Erős a kontraszt az elegáns Virágh doktor és Etus szabadidője között
Erős a kontraszt az elegáns Virágh doktor és Etus szabadidője között / Kép forrása: Youtube