A fenntartható divat új dimenziója – interjú a Delkabag tervezőjével, Egedi Adéllal

Az elmúlt évek egyik legfeltörekvőbb hazai márkái közé tartozik a Delkabag, amely nemcsak az egyediségével hívta fel magára a figyelmet, hanem a fenntarthatósággal és szabadszájú stílusával is, amelyre korábban nem volt példa a magyar divatszakmában.

A brand tervezője, Egedi Adél zseniális érzékkel álmodta meg a darabokat, amelyek méltán lettek a divatrajongók kedvencei. A vele készült interjúban a Delkabag ötletéről, a jövőről és természetesen a csodás termékeiről is beszélgettünk.

Img 5648
Forrás: Delkabag

6 éve indult útjára a márka, méghozzá közösen a férjeddel, Kiss Pállal. Hogyan és mikor jött az ötlet, hogy közösen hozzatok létre egy márkát?

Az első 4 évben csak a háttérben segített, akkoriban ő még fodrász volt. Majd szépen lassan, amikor a munkája előtt vagy után már minden nap csak a táskákat intéztük, akkor rájöttünk, hogy eljött az idő a változásra. Éreztük, hogy ez így nem tud továbbműködni. Vagy felveszek magam mellé valakit, vagy hivatalosan is ketten folytatjuk a közös életünk mellett a táskák életét is. Illetve ekkor lettem terhes a gyermekünkkel, elkezdtünk építkezni, és közösen dolgozni is… Mozgalmas és izgalmas egy év volt!

A ruha- és ékszertervezés az egyik legkülönlegesebb és legkreatívabb szakma. Már gyerekként is efelé hajlottál vagy kellett egy kis lökés?

Gyerekként is imádtam anyu ruháit felvenni-válogatni. Már akkor is szerettem a divatot. Egyébként a divattervezés végzettségem megszerzése után tudatosult bennem, hogy én tényleg ezzel szeretnék foglalkozni.

A Delkabag a magyar márkák között is nagyon egyedi, ugyanis nemcsak a hazai dizájner piac versenyképességét támogatja, hanem a fenntarthatóságot is. Nektek is fontos a környezettudatosság?

Abszolút fontos a környezettudatosság. A márka kapcsán is nagyon fontos számunkra, de az élet minden területén igyekszünk erre figyelni, viszont az sem mondható el, hogy mindig mindenben tudjuk ezt követni; ez lehetetlen is lenne. Ahogy a gyerekünk cseperedik, úgy fogunk mi is fejlődni, valamint megteszünk mindent, hogy a lehetőségekhez képest ennek feltételei szerint éljünk.

Nyilván Póló
Forrás: Delkabag

Az első 4 évben, ha jól tudom, csak táskákat terveztél, ma viszont zoknikat, pólókat és maszkokat is találni a repertoárban. Ilyen nagy volt az igény más jellegű darabokra vagy ti akartátok szélesíteni a kínálatot?

A márka negyedik évében “ütött be” a koronavírus. Bár már előtte is gondolkoztunk, hogy elő kellene rukkolni valami olyannal, ami működik kisebb árréssel. A táskáknál hiába jöttünk ki kisebb kiegészítőkkel, akkor sem tudott olyan áron menni mint egy maszk vagy egy zokni. Amikor elkezdtünk maszkokat gyártani (először csak támogató jelleggel), akkor rájöttünk, hogy ez valóban működik. Mivel a táskák logói hímezve vannak, így nem volt kérdés, hogy a hímzés irányába megyünk. Rengeteg szövegötletem volt, amit először biopamut pólókra, majd utána biopamut zoknikra hímeztünk.

A márkátok nagy szerelmeseként engem nemcsak a fenntarthatósága, hanem a Delkabag szabadszájúsága is magával ragadott. A feliratoknak, szövegeknek mi a története?

Eszembe jutnak sokszor a családi szösszeneteink. Például apukám szavajárása volt, hogy „Ne fűrészeld a szart”. Amikor nem tanultam, vagy rossz jegyet kaptam állandóan ezt mondta: “Jaj kislányom! Most mit fűrészeled már a szart?” Azzal, hogy a kézírásom alapján lettek meghímezve, így kapott egy személyes vonatkozást is. Ezenkívül nagyon érdekelnek a társadalmi, bodypositive gondolatok, erre született, meg a „Feleség, anya, dolgozó nő, házimunkát végző, szexistennő ” hímzés, vagy a bodypositive pólónk, amire ez van hímezve: “Erős vagyok, Gyönyörű vagyok. Elég vagyok.”

Rengeteg visszajelzést kaptunk a pólók-zoknik kapcsán, hogy ez mennyire jó, milyen jó ötlet. A társadalmi gondolatokkal foglalkozó témáim is a személyességét építik.

A Delkabag egyik védjegye a kézzel készített darabokban rejlik, ami időtállóvá is teszi a márkát. De talán, ami ennél is fontosabb, hogy az egyediséget szeretné hirdetni, tehát nincs két ugyanolyan darab…

Igen, mióta ezen a projekten dolgozunk, valóban nem jövünk ki ugyanolyan táskákkal. Ennek a sztorija pedig a következő: A DELKA táskák újrahasznosított anyagokból készülnek, ami azt jelenti, hogy nagykerekből szoktuk elhozni a megmaradt végeket, olykor 3 doboz mennyiségben is, ez azért is nagyon jó, mert így ezek új életet kapnak, és nem hulladékként végzik. Ezekre a megmaradt 0.3-0,8 méteres anyagokra helyezzük rá a szabásmintáinkat és egyenként rajzoljuk körbe, hogy miből mit tudunk kiszabni. Tényleg igazán felszabadító érzés így alkotni. Illetve nem kollekciókban gondolkodunk. Ennek két oka is van: az egyik az, hogy ez kifejezetten nagy befektetés lenne, a másik pedig, hogy mindig egy újabb kollekcióval kijönni olyan lenne, mintha szezonális darabokat akarnánk készíteni, és hozzájárulnánk a túlfogyasztáshoz. Mi inkább olyan hétköznapi, praktikus darabokat tervezünk, amelyek az élet különböző területén megállják a helyüket. Egyedivé teszi továbbá a választékunkat az is, hogy mivel végekkel dolgozunk, így limitáltak a színvariációink.

Krém Női Táska
Forrás: Delkabag

Az elmúlt egy évben még népszerűbbek lettetek. Mi a következő terv akár rövid, akár hosszú távon?

Ebben az évben a sok megjelenés a cél, hogy még több emberhez eljussunk. Azt gondoljuk jó úton haladunk. Készült rólunk egy designer portréfilm, és a júniusi Forbes számban is mesélhettünk magunkról. Hosszú távú cél, hogy folyamatosan megújuljunk, és még jobb termékeket dobjunk a piacra.

Ha most három szóval kéne jellemeznetek a márkát, mik lennének azok a szavak?

Fenntartható, őszinte, egyedi, (fasza)!

Tervezőként miben látod a jövőt? Mi az, amitől különleges tud lenni egy hazai márka az emberek számára?

A hitelességtől, és az önazonosságtól. Hiszem, hogy egy hazai márka attól is különleges, ha egy kicsi rálátást ad a működésére, és beszél a márka nehézségeiről is. Az emberek erre egyre nyitottabbak, szeretnek picit a dolgok mögé látni. De, amitől különleges tud maradni egy hazai márka, az a folyamatos megújulás.

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

A sport a mindened? Még betegen is? Kiderül, hogy lehet-e!