Nem könnyű döntés, mégis egyre többen kérnek szaksegítséget mentális, lelki kérdésekben. A pszichológustól való segítség kérés mára társadalmilag elfogadottabb, és egyre ritkábban érvelünk azzal, hogy ‘nem vagyok én bolond’, amikor valaki terápiás beszélgetést javasol a problémáink hallatán. Persze, nem is vagyunk őrültek, de vannak elég jól körüljárható és megfogalmazható jelei annak, ha valaki terápiára szorul.
Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus a Coloré-nak beszélt arról, hogy mely esetekben érdemes mindenképpen terapeutához fordulnunk, illetve azt is elmondta, hogy kinek és mikor nem érdemes szakemberhez menni, mert olyan is van.
Se szeri se száma az önsegélyező könyveknek, lélekerősítő csoportoknak, tértisztító praktikáknak, különböző sorsrendezőknek, nyugatias mantráknak és teremtő gyakorlatoknak, hogy a nagy változatosságot mutató szerencsét hozó tárgyakról ne is beszéljünk. Ha már lelkünk szervizeléséhez látunk, közelebb járnak a mentális állapot valódi támogatásához a meditáció, a jóga vagy az autogén tréning, esetleg az ima. Ám amikor már ezek sem segítenek, érdemes lélekgyógyászhoz, vagy ahogy a köznyelvben elterjedt: pszichológushoz fordulnunk.
Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint a pszichoterápia egy eszköz, amivel az egyén képes hatni a saját gondolkodására, az érzelmeire és viselkedésére.
‘Számos terápiás módszer van, aminek az a célja, hogy az egyén személyiség struktúrájában változást idézzen elő. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyén a terápia révén tudatosabbá válik, tudja, hogy mit miért tesz, vagy nem tesz. Vagyis, érzelmi és szellemi szinten is fejlődik.
A pszichoterápia egy olyan eszköz, aminek a hatására várni kell. A páciensek néha türelmetlenek, és gyorsabb fejlődést szeretnének, ez azonban majdhogynem lehetetlen, mert ugyan a személyiségünk megszilárdult, sajátossá vált elemeinek megváltoztatása lehetséges, de ez egy időigényes folyamat. A folyamat során az egyénnek meg kell érteni, hogy mi történt a múltjában, az hogyan hat a jelenre, ezzel mintegy hidat építve a múlt és a jelen között, de ezen a hídon valójában a belátás segít át bennünket, az képezi a változás alapját.
Pozitívum, hogy egyre nyitottabbak az emberek a terápiára, egyre inkább felismerik az elakadásaikat. Akkor kell szaksegítséget kérni, amikor valaki kellően motivált arra, hogy megértse önmagát és, hogy vállalja a szembenézés és a belátás nehézségét. ‘ – magyarázta a szakember, aki szerint az elakadások életminőséget rombolóan, akár bénítóan hathatnak az egyén életére.
‘ Mindenki másképp éli meg az elakadásokat, ahogy mindenkinek más jelent a probléma fogalma is. De amikor az kihat a mindennapi életre – ez lehet egy feldolgozatlan veszteség, például haláleset, a munkahely elvesztése vagy akár egy válás – és úgy érezzük, hogy nem értjük mi történik velünk, nem tudjuk, hogy hogyan tovább, nem érezzük, hogy a megoldás ott lenne a kezünkben, akkor érdemes felkeresni egy terapeutát. A terápia kicsit olyan, mint a puzzle, együtt nézegetjük a darabokat, megtaláljuk, hogy mi mihez illeszkedik, kapcsolódik és miért. A terapeuta kívülről néz rá a készletünkre, friss szemmel és együttérzéssel, de érzelmi bevonódástól mentesen, ami egy tisztább perspektívát biztosít. – mondta Dr. Makai Gábor, aki azt is elmondta, hogy milyen tünetek jelzik az eladásokat.
‘ A terápiát igénylő esetre alapvetően jellemző az, hogy beleragadunk valamibe és ezáltal beszűkül a gondolkodásunk, mindennapivá válik az egyébként kényelmetlen állapot. Való igaz, hogy ezt néha nehéz azonosítani, mert minél hosszabb ideje vagyunk ebben az állapotban, annál inkább úgy érezzük, hogy nem is olyan nagy a gond.
Mindenki gondolja végig, hogy jól érzi -e magát a bőrében? Ezt az élet különböző területein meg kell tudni vizsgálni, és fölismerni, ha az elakadás kihat a saját működésünkre, a munkánkra, vagy a párkapcsolatra.
– A párkapcsolatban: Hogyan látom önmagam, vagy a másikat? Másképpen viselkedem -e mint korábban? Mennyi a párkapcsolati konfliktus, és azokat fel tudjuk -e oldani? Megjelenhet az elhidegülés, a szexuális távolságtartás is.
– A munkában: Állandó fáradtság jellemez, motiválatlanság, fókuszálatlanság, nem örömmel hanem gépiesen végzem a feladataimat.
– Önmagunkra vonatkozóan: Jellemző a ‘kicsi vagyok, kevés vagyok’ állapot. Félek, nincs kapcsolatom, nem tudok kapcsolódni, nem tudok vagy nem merek dolgokat meglépni. ‘
A szakember szerint érdemes úgy megvizsgálni a terápia szükségességének a kérdését, mint a testi tüneteinket. Ha fáj a torkunk, elgondolkodunk azon, hogy mit tehetünk? Vannak praktikáink, de amikor azok már nem segítenek, elmegyünk a háziorvoshoz. A lélek elakadásai, nem jó működései ugyanilyenek. Dr. Makai Gábor szerint sok páciens érkezik már konkrét diagnózissal, ami egy fejlődés jelent, hiszen azt jelzi, hogy tudatosabbá váltunk. A belátás esetén már nem tudjuk azt eltagadni, hogy segítségre van szükségünk, így az efféle felismerések a segítségkérés felé irányítják a páciens gondolkozását. Persze a hátterét, okát nem tudja egyedül föltárni, de ebben segít a terápia!
Ugyanakkor, van olyan, hogy valaki éppen nem kész a terápiára, az állapota nem alkalmas rá.
‘ Előfordulhat, hogy mártír szerepbe kerülünk, szenvedünk, hárítunk és nincs elegendő belső motivációnk ahhoz, hogy segítséget kérjünk. Akkor nincs ott az ideje a terápiának. Nagyon egyszerű ezt kideríteni: aki maga kér időpontot, a saját belátása és szándéka alapján, annak jó eséllyel megvan a motivációja ahhoz, hogy elinduljon a belső gyógyulás útján.’
