Barion Pixel Esemény utáni tabletta 18 év alatt: kellenek hozzá a szüleid, vagy nagy szarban hagy az állam és a kórház? – Coloré

Esemény utáni tabletta 18 év alatt: kellenek hozzá a szüleid, vagy nagy szarban hagy az állam és a kórház?

2024. 05. 30.

A várandósság a világ legcsodálatosabb élménye lehet – legalábbis, ha tervezett a babavárás. Éppen ezért kétféle nő létezik: az egyik mindent megtesz, hogy anya lehessen, a másik pedig mindent megtesz, hogy ne legyen az. Az esemény utáni tabletta egyike lehet ez utóbbi megoldására.

Anyának lenni élethosszig tartó feladat és küldetés, de ahogy a mondás is tartja: kicsi gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. A kamaszkor sok feladatot ad a szülők számára. Ebben az ellentmondásos, viharos időszakban nehéz segíteni a gyermekeinket. Olyan kérdésekkel nézhetünk szembe, mint a szexuális élet, védekezés, védekezés nélküli szex, esemény utáni tabletta, nem kívánt terhesség, fertőzések, és persze a tinikori szakítások, szívproblémák.

#batorvagyok

#anyagvagyok

Esemény utáni tabletta
Kép forrása: Getty Images

Kritikus szakasz a láthatáron

Anya vagyok. Lányos anya. Két lánygyermek anyukájaként pedig szembe kell néznem a kényes pillanatokkal, feladatokkal. Tudtam, hogy a menstruációra való felkészítés nem lesz sétagalopp. A természet teszi a dolgát, a gyerekek nőnek, változnak, érnek, és ezeknek bizony látható és kevésbé látható jelei is vannak, de mindenképp jelentős hatása lesz az életükre.

A nagyobbik lányom már a serdülőkor csúcsút tapossa: vállrángatás a köbön, az utolsó szó jogához tartva magát mindig odalök egy megjegyzést, egy flegma választ. A világ összes pénze nem lenne elég ahhoz, hogy az igényeit ki tudjam elégíteni – ilyen flancos táska, olyan márkás cipő, műköröm és minden más, amire időnként nemet mondok – és mindenre megvan a konkrét válasza, véleménye. Talán a saját fiatalságunkra visszaemlékezve, beüthet a tudat, hogy valami hasonlóval szórakoztattuk a szüleinket. El kell fogadnunk, hogy ez a korral jár, és ezen az úton ügyesen manőverezzük végig gyermekeinket, hogy ép ésszel és egészségesen megússzuk mindannyian.

Amikor már fellélegezhetnénk, mert netalán már csitulni tűnik a kritikus korszak, akkor – vagy azzal párhuzamosan – újabb problémával állunk szemben: a kamasz és a szex.

Senki ne áltassa magát azzal, hogy az ő gyereke ilyet nem fog tenni! Dehogynem! És ha már a szex jelen van az életében, akkor bizony jó, ha megbízik bennünk, hiszen bármikor jól jöhet a segítségünk!

Ha már szex, akkor legyen biztonságos

A felvilágosítás kényes téma, és ha a szülők ezt a beszélgetést kínosan kerülik és valahogy meg is ússzák, ne gondolják, hogy a tehertől megszabadulnak. Ma már kétségtelenül a kezünkre játszik az internet, ahonnan írásos vagy akár képi vagy mozgóképi formában is hozzájut az extra információhoz a fiatal, de mégiscsak érdemes ebbe a kényelmetlen témába belefogni, hiszen ezzel is a bizalmat építjük gyermekeinkkel.

A felvilágosítás egyik apropója nem más, mint az idő előtti gyermekvállalás és a különböző fertőzések elkerülése. A védekezési lehetőségekre kitérve, a tini gyermekünket segítve kerülhető el, hogy idő előtt nagyszülőkké váljunk. Ám van, hogy a hasznos és részletes felkészítő beszélgetés és a védekezés sem adja meg annak érzését, hogy biztonságban van a fiatal. Mit tehetünk?

Esemény utáni tabletta

Mit tennél, ha eléd állna a gyermeked és azt mondaná, lehet, hogy lehet, hogy teherbe esett? A ledöbbenésen túl valószínűleg megkérdeznéd, hogy mi történt? Elszakadt a gumi, nem vette be a fogamzásgától vagy egyszerűen minden óvintézkedés nélkül történt meg az aktus?

Bizony, van az a hév, ami elvonja a fókuszt és az ősi, elemi ösztönnek engedve cselekednek és van az a gumi is, ami nem nyújt kellő biztonságot, és ha a gyógyszer szedése nem folyamatos, az szintén rizikófaktor.

Két dolgot tehetsz. Az egyik, hogy lehordod mindennek a csemetédet, amiért nem fogadta meg a több évvel ezelőtti felvilágosításodat. A másik, hogy a benned fortyogó indulat elcsitítása mellett azonnal a megoldást keresed, ami az esemény utáni tabletta. Ehhez feltétlenül rád van szüksége, főleg ha még nem töltötte be a 18. életévét, ugyanis szülői belegyezés vagy gondviselő jelenléte nélkül nem adják ki a gyógyszert egy nőgyógyászati ambulancián. Nem a rendszert akarom szidni, értem pro és kontra is az érveket, számomra anyaként a gyermekem biztonsága a legfontosabb, vagyis feltétel nélkül bíznunk kell egymásban és nyíltan beszélni a gyermekünkkel, ha már szexuálisan aktív és még kiskorú, mert a kényes helyzetekben a mi segítségünkre is szüksége lesz!

Esemény utáni tabletta
Kép forrása: Getty Images

Egy harmadik, alternatív reakció lehet, hogy azonnal megöleled a gyermekedet, hiszen ezzel a súlyos teherrel a vállán hozzád fordult segítségért, és nem máshoz, valamint nem késlekedett a segítségkéréssel, így könnyen cselekedni lehet. Az esemény utáni tabletta még mindig a könnyebben jártható út, mint a nem kívánt terhesség megszakítása, vagy a nem várt gyermek felnevelése.

Vényköteles – Nem véletlenül

Az esemény utáni tabletta vényköteles, és nem annyit tesz, hogy a patikában megvásároljuk. Ahhoz előzetes nőgyógyászati vizsgálat szükséges. Ennek komoly oka van, hiszen olyan magas hormontartalmú készítményről van szó, amit nem lehet és szabad csak úgy bekapkodni. Létezik 72 (a hatékonysága az első 24 órában maximális, utána folyamatosan csökken) és 120 órán belül bevehető tabletta.

A baj és a kétség azonban nem feltétlenül a hétköznapokon üt be. Ha a tablettára hétvégén van szükség, akkor a sürgősségi fogamzásgátló ambulancia felkeresése a leggyorsabb megoldás. Bizony, az idő kulcstényező ebben a kényes helyzetben is, ezért ne várjuk meg a hétfőt! A jó hír, hogy most már akár online is lebonyolítható (ráadásul előzetes nőgyógyászati vizsgálat nélkül) ez a folyamat.

Esemény utáni tabletta
Kép forrása: Getty Images

Ugyan megoldást kínál a problémára, ne az esemény utáni tabletta ne jelentse az állandó mentsvárat! Többszöri alkalmazásával komoly probléma okozható a hormonháztartásban és a ciklus teljes felborulását eredményezheti.

A tabletta bevétele után lehetséges, hogy semmi sem történik, de ha vérzés jelentkezik az is normális. Ha a vérzés hét napnál többet késik, akkor bizony irány a drogéria, hogy benevezzünk egy terhességi tesztre és/vagy nem árt a nőgyógyászt felkeresni.

Végkövetkeztetés

Ha a gyermeked – mindegy, hogy fiú vagy lány -, azzal keres meg, hogy bajban van, legyél büszke magadra, mert kialakítottál vele egy végtelenül nagy bizalmat. Ennek mutatója az is, hogy ebben a helyzetben hozzád fordul segítségért. A többi már csak a gyors intézkedés kérdése.

Nyitókép forrása: Getty Images