Egy új kapcsolat hajnalán minden pillanatunkat a másikkal akarjuk tölteni. Az életben semmi másnak nincs helye, csak a romantikának, és egy nap, egy hét, egy hónap is kevés arra, hogy kielégüljön a másik társaságára való vágyakozásunk.
Az elmúlt egy évben sokan találhattunk magunkat abban a helyzetben, hogy a régi vágyunk végre teljesült, és sülve-főve együtt lehettünk kedvesünkkel. Aztán közbejött a nagybetűs élet, és egy évvel később már tudjuk, hogy a karantén a legtöbbünk számára nem a végeláthatatlan romantikázást, a hosszú, semmittevéssel töltött napokat, a Netflix unalomig történő lapozását vagy új hobbik felfedezését jelentette. Ezekkel az ígéretekkel ellentétben nagyjából a banánkenyér kérészéletű mániája után beköszöntött a ködös munkamánia, és egy évvel később nyugodtan kijelenthetjük, hogy elfelejtettük, mikor kell abbahagyni a munkát.
A legtöbben nemcsak a megspórolt napi 1-2 óra utazást hanem az ebédidőt, az esti szociális programokat, a vacsoraidőt és az egyéb tevékenységeinket is feláldoztuk azért, hogy többet dolgozhassunk. Így lett a napi 8 órából aztán 10, majd 12, majd sokunknak 16.
A laptop bántóan hideg kék fehér fénye mögül néha ki-kipillantunk, hogy megvan-e még a másik, majd nyugtázzuk, hogy ő is ugyanúgy nyálcsorgatva nyomkodja a billentyűzet gombjait a szoba másik sarkából. Hónapok telnek el így, mire rájövünk, arra sem emlékszünk már, hogy mikor voltunk utoljára randizni.
Ez az állapot nem újkeletű dolog. Dr Harville Hendrix kutatása során megállapította, hogy a szerelemnek öt szakasza van.
Az első szakasz a minden határt átszakító romantikus szerelem, amikor semmi másra nem tudunk gondolni, csak a másikra. Ez elsősorban egy kémiai egyensúlytalanságból ered, ami ösztönösen beindul, viszont épp ezért ez még csak egy kezdeti szakasza a szerelemnek – sokkal inkább csak vágy. Ebben az első szakaszban nem védekezünk, átadjunk magunkat a másiknak, ezáltal betekintést nyerünk egymás személyiségébe, amibe aztán beleszeretünk.
A második állapot, amikor ez a kémiai egyensúlytalanság elkezd feloldódni, és megváltozik az agy kémiai összetétele. Eddigre már megtanultuk, hogy a boldogságunk forrása a másik személy, ezért ha ez változik, őt okoljuk – pedig ez egy teljesen természetes folyamat. Itt elkezdődhetnek hatalmi harcok, frusztráció, úgy érezhetjük, hogy elvesztettük azt, akibe beleszerettünk.
Valójában az egyetlen dolog, amit elveszítettünk, az a kémiai egyensúlytalanságól eredő mámor. Visszatérnek a védekező reflexeink, és hirtelen nem értjük, hogy a másik mit miért csinál. A gyengédség, a gondosság eltűnhet, belemenekülünk a munkába vagy más dolgokba. Azok a párok, akik ebben a szakaszban ragadnak, egy idő után feladhatják a küzdelmet. Dr Hendrix viszont rájött arra, hogy minden kapcsolat átesik ezen a szakaszon, tehát a konfliktus önmagában nem probléma, annak a megléte nem jel arra, hogy “már nem működik” a kapcsolat. Épp ellenkezőleg, a kapcsolat “még nem működik”. Sajnos a társadalmunk arra nevel bennünket, hogy egy kapcsolatnak magától működnie kell, különben “nem passzolunk”.
Épp ezért sosem tanuljuk meg, hogy hogyan tudunk kapcsolatban élni, hogyan tudunk a második fázisból a harmadik fázisba lépni. Általában egy külső inger löki a kapcsolatokat ebbe az új fázisba. Egy könyv, egy tréning, vagy párterápia. Ez az új információ segít megérteni a kapcsolatban meglévő szakadékokat, és megérteni azt, hogy a másik, akibe beleszerettünk, még mindig ugyanaz az ember.
Ebben a fázisban jön az elhatározás, hogy tudatosan változtatunk a kapcsolatunkon. Rájövünk, hogy lehetne ez több is, mint ami, de arra is, hogy van rá lehetőségünk, hogy megváltoztassuk. Amíg teljesen normális feszültnek, zavartnak lenni ebben a szakaszban, elkezdünk felelősséget vállalni a saját viselkedésünkért. Nem azzal, hogy megteszünk mindent amit a partnerünk kér, hanem azzal, hogy kicsit kinyújtjuk a komfortzónánk határait, hogy elengedhessük a saját védőfelszerelésünket.
Ebben a szakaszban kulcsfontosságú a kommunikáció, hogy megismerjük egymás félelmeit, traumáit, szükségleteit, hogy együtt találjunk olyan módokat, amivel a valódi problémákat tudjuk kezelni.
A negyedik fázisba idővel teljesen természetes módon lépünk át, ahogy beépülnek az új szokások, a kommunikáció a kapcsolatunkba. Ebben a transzformációs szakaszban valódi partnerekké válunk a másikkal, tudatosan dolgozva minden nap azon, hogy egyre közelebb kerüljünk egymáshoz.
Az ötödik fázis ennek az átalakulásnak a vége, egy mély, felemelő, tiszteleten és szereteten alapuló kapcsolatot jelent. Két teljes értékű egyén, akik együtt vannak, megosztják egymással az életük örömeit, a gyengédséget és a csodákat. Ez az ötödik szakasz egy hosszú út eredménye, ahol éveket töltünk egymás megismerésével.
Ennek a része a programozott romantika – ami csak egy eszköz ahhoz, hogy a harmadik szakaszban lévő párok elinduljanak a megismerés felé. Így a címben feltett kérdésre Dr Hendrix talán azt a választ adná, hogy ha önmagában annyit teszünk a kapcsolatunkért, hogy szerdánként leülünk vacsorázni egy bor mellett, akkor az halottnak a csók. De ha egy lehetőségként éljük meg, hogy jobban megismerjük a másikat, és kommunikáljunk egymás felé – még akkor is, ha eleinte ez nehezen, fájdalmasan és kellemetlenül megy -, akkor a szerda esték lehetnek a kapu egy boldog, kiegyensúlyozott, élethosszig tartó kapcsolat felé.
