Barion Pixel Felejthetetlen első – Coloré

Felejthetetlen első

2020. 11. 23.

Ki ne emlékezne az első szerelmére?! Még akkor is, ha az mindig a jövőben maradt, mert nem teljesült be. A plátói szerelem érzése is jó s, de amelyikbe bele tudjuk adni magunkat és viszonzásra talál, bizonyára végig kíséri életünket.

Az első szerelem olyan mély nyomokat hagy bennünk, hogy arra akkor is emlékszünk, ha hasonlóan nagy érzelmeket élünk meg, de már mással. Életünk során ugyanis akár több szerelemet is megélhetünk. Az első kapcsolat nem feltétlenül az első nagy szerelemet jelenti, de ha egyszer tényleg eltalál Ámor nyila, akkor derült csak ki számunkra, hogy a némelyik kapcsolat nem is szerelem volt. Mindegyik szerelem más és bizony egynémelyik felejthetővé válik, de nem a legelső. Vajon miért van ez így?

 

Semmihez eddigihez sem hasonlítható érzés

Ha igazán elér a szerelem és az legelőször történik meg velünk, akkor úgy érezzük, hogy megszűnnek a gátak, a határok. Erőssé, bátorrá válunk és ebben az impulzusban akarunk tovább dobogni amíg csak élünk. Az első szerelemes csók, ölelkezés, szeretkezés az, amitől sokat várunk. Még akkor is úgy tekintünk rá, mint egy kisebb csoda, ha az fájdalmas, esetlen volt. Mégiscsak az első, a beavatás a felnőttek világába. A legtöbben ezt tekintjük az igazán felnőtté válás kapujának. Ha az első szerelemünkkel megtörtént az első szexuális együttlét, szinte úgy érezzük, hogy megváltozik a világ. Most már tudjuk, hogy a nagyok, mások miről is beszélnek. Még a tapasztalatlanságból adódó ügyetlenkedés ellenére is emlékezni fogunk ezekre a pillanatokra és arra is, akivel ezeket megéltük. Akkor is, ha a kapcsolat lezárul és külön-külön folytatjuk tovább. Az első szerelem élménye örökre összetart, noha már mindenki más úton jár.

Elso szerelem 1

Külvilág kizárva

Az első szerelem beengedése a szívünkbe azt is jelenti, hogy nem létezik más a számunkra. Még a barátok, a család is háttérbe szorul, mert az új érzés szinte magával ragad és nem ereszt, akárcsak a szerelmünk. Leggyakrabban kamaszkorban éljük azt meg. Ez egy amúgy is nehéz időszak a hormonjaikkal birkózó fiataloknak. Ezt megfejelni a szerelemmel azt jelenti, hogy kissé kifordul a világ a megszokott kereteiből.

 

Bolondság

Az első szerelem elveszi az időt számos dologtól, mert szerelmünkre összpontosítunk. El sem tudjuk képzelni, hogy lehetett élni nélküle. Legszívesebben minden időnket vele szeretnénk tölteni, azonban kamaszként számos kötelezettségnek kell eleget tennünk, amelyek olykor szembe mennek azzal, hogy együtt legyünk a párunkkal. Csínyeket, kalandokat élhetünk meg együtt, amelyek csak erősítik az együvé tartozást.

Elso szerelem 2

Beégés

Az első igazi szerelem átélésekor noradrenalin termelődik a szervezetünkben, amelynek köszönhető, hogy vonzalom alakul ki. A kölcsönös szerelem olyan történés az életünkben, amely elönti az egész testünket, átjár és az agyukba beleégnek az emlékek. Örökre.

 

A jelenben

Sok első szerelem ér véget, de ez nem jelenti azt, hogy időnként ne emlékeznénk vissza arra. Még akkor is, ha később, egy érettebb kapcsolatban megtaláljuk önmagunkat és boldogságunkat más oldalán. A jelenben is hordozzuk első szerelmünk hagyatékát és az emlékezéssel tartjuk életben.