Miért félünk még mindig a távoktatástól? Amerikában már a 30-as években működött

A koronavírus miatti digitális oktatásról a mai napig megoszlanak a vélemények.

A koronavírus miatti digitális oktatásról a mai napig megoszlanak a vélemények. Van, akinek kényelmes, mások szidják a rendszert, megint mások csak sodródnak az árral. De vajon miért tartunk ennyire attól, amire már a 30-as évek Amerikájában is volt példa, ráadásul még működött is? A Coloré ennek járt utána.

Rádiós oktatás a múlt század elején

Nem a mostani covid-járvány az első, ami miatt távoktatást vezettek be a diákok számára: 1937-ben Chichagóban, a járványos gyermekbénulás idején már megtapasztalhatták, milyen az, amikor a technika segíti az otthoni oktatást. Akkoriban természetesen még nem volt internet és digitális oktatás, a diákok rádión keresztül követhették a tananyagot, így kapták a házi feladatokat is. Hét rádióadó biztosított adásidőt a tanárok számára, akinek szintén alkalmazkodniuk kellett az új helyzethez: évfolyamonként és tantárgyanként be kellett osztaniuk, ki mikor tart rádió-órát, néhány tanár pedig telefonos ügyeletet vállalt, hogy a szülők kérdéseire válaszoljon az anyagokkal kapcsolatban. Noha a rádiós távoktatás akkor csak három hétig zajlott, olyan jól sikerült, hogy a rádióadók és az iskolák folytatták az együttműködést, és különböző rádiós távoktatási kurzusokat indítottak el.

De nem csak az Egyesült Államokban éltek az intézmények ezzel a lehetőséggel: Ausztráliában 1920-ban vezették be a rádiós oktatást, igaz, ott nem járványügyi okokból, hanem a nagy távolságok miatt, miután nem minden településről tudtak bejárni a gyerekek az iskolába. A tanulók minden nap egy-két órát töltöttek a rádió előtt, és volt kijelölt mentoruk, aki felügyelte a haladásukat.

Forrás: Pixabay

Magyarországon a 60-as évektől létezik távoktatás

Sir Isaac Pitman 1840-ben történelmet írt azzal, hogy levelezős képzést indított a gyorsírást tanulni vágyóknak. 1858-ban vette át az ötletét a University of London, amely a világon elsőként hirdetett meg távoktatási képzéseket, az intézménynek ma is rengeteg levelezős hallgatója van. Magyarországon az 1960-as években kezdett terjedni a távoktatási forma, 1970-re pedig Európa-szerte jöttek létre olyan intézmények, amelyek kifejezetten a távoktatásra szakosodtak. És hogy hogyan is kell ezt elképzelni? Az oktatók eleinte postán adták fel a hallgatóknak a tananyagot sokszorosított nyomtatványok formájában, ezt kézzel vagy írógéppel írt levelek egészítettek ki. „A tanár küldte a diáknak, és diák küldte tanárának e leveleket attól függően, hogy egy feladat kijelöléséről vagy a megoldott feladat visszaküldéséről volt szó” − olvasható Kovács Ilma Az elektronikus tanulásról a 21. század első éveiben című kötetében.

A tömegkommunikációs eszközök megjelenésével kinyílt a távoktatás lehetőségeinek tárháza: ma már a világ bármely szegletéből bekapcsolódhatunk a különféle egyetemek, intézmények képzéseibe, előadássorozataiba, és nem feltétlenül csak felsőoktatási szinten.

Ausztráliában vagy az Egyesült Államokban, ahol a már említett nagy távolságok miatt a gyerekeknek órákig kellene utazniuk, hogy beülhessenek az iskolapadba, ma már teljesen természetes, hogy a tanulók otthon a számítógép előtt követik a tanórákat és sajátítják el a tananyagot.

De vajon mi miért tartunk még mindig a távoktatástól?

A fentiek fényében a koronavírus miatti digitális oktatás gyerekjáték kellene, hogy legyen, mégis az intézkedések óta tele van döccenőkkel, negatív felhangokkal, elégedetlenséggel. Érthető persze, hogy a korábbiakhoz képest a mostani középiskolai digitális oktatás hatalmas változás mind a szülőknek és a gyerekeknek, mind pedig az intézményeknek és a tanároknak, ám valami miatt még mindig ágálunk ellene.

A pszichológus szerint ennek az az oka, hogy félünk a változásoktól és görcsösen ragaszkodunk a megszokott dolgainkhoz, akár működnek, akár nem. „Alapvetően mindentől, amit megszoktunk és ismerünk, nehezen tudunk megszabadulni” – kezdi a Colorénak Makai Gábor klinikai szakpszichológus. –„Görcsösen ragaszkodunk a megszokott sémáinkhoz, hogy felkelünk, elkészülünk és rohanunk az iskolába, a munkába. Félünk a változásoktól, hisz sok energia szükséges ezeket végigvinni. El vagyunk kényelmesedve, mozgósítani kellene az energiáinkat, ágálunk az új keretek, új szabályok ellen. Hajlamosak vagyunk azt gondolni vagy mondani, hogy ez nyűg, nem kell, nem jó, és zsigerből utasítjuk el a változást, és látunk bele minden rosszat az új helyzetbe. Rajtunk múlik azonban, hogy mit és mennyit teszünk bele ebbe az új helyzetbe”- folytatja a terapeuta. A szakember azt mondja, aki most alkalmazkodik, nem kerül hátrányosabb helyzetbe, mint volt, amikor bejárt fizikailag is az iskolába. Ugyanúgy az ő döntése lesz, mit tesz meg a sikerért. Nyilván csábító a semmittevés és a változás előtti nulladik lépés az, hogy oké, bekapcsolódom az órára, de nem is figyelek oda. Időre van szükség az átálláshoz. A szülő és a tanárok ebben segítséget nyújthatnak. A tanárok esetében a jutalmazás és a szankciók lehetnek ugyanúgy az eszközök, míg a szülők esetében fontos, hogy megértse, miért ellenkezik adott esetben a gyerek, mi az, ami neki nehézséget okoz ebben. Ha jól van tálalva a tanárok és a szülők részéről az új helyzet, a gyerek előbb-utóbb elfogadja és felismeri, hogy alkalmazkodnia kell.

Borítókép forrása: Pixabay

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Lehullt a lepel Jennifer Aniston szépségápolási titkairól