Barion Pixel A gyermekrajz elemzésekor nem a művészi értéket állapítják meg, de sok mindent elárul az alkotás – Coloré

A gyermekrajz elemzésekor nem a művészi értéket állapítják meg, de sok mindent elárul az alkotás

2023. 11. 06.

Azt talán be sem kell mutatni, hogy a gyermekek milyen őszinték. Olykor belénk marnak éles, de tényszerű szavaik, amiket ugyan nem szeretnénk hallani, de attól még az arcunkba mondják. A gyerekek rajza legalább ennyire beszédes lehet és ezt a gyermekrajz elemzésével tovább lehet boncolgatni.

A gyermekrajz elemzése egy olyan izgalmas és mélyreható terület, amely lehetővé teszi, hogy betekintést nyerjünk a gyermek pszichéjébe és érzelmi világába. Mert ami a lapra kerül, az sokkal többet jelenthet, mint amit mi laikusként, első ránézésre felfogunk abból. A rajzelemzést egy hozzáértő szakember vagy pedagógus végzi, aki megvizsgálja és értelmezi a gyermek által készített rajzokat, festményeket vagy más vizuális alkotásokat. Természetesen nem művészi értéküket mérik fel, hanem ez egy olyan komoly tudományos és pszichológiai módszer is, amely mélyebb betekintést nyújt a gyermek fejlődésébe és érzelmi állapotába.

Gyermekrajz elemzés
Sokkal több, mint kreatív elfoglaltság. A rajzolás során feszültségektől szabadulhatnak meg a gyerekek / Kép forrása: aldomurillo / Getty Images

Rövid történeti áttekintő

A gyermekrajz elemzésének története messzire nyúlik vissza. Az első tudományos vizsgálatokat a 19. században végezték, ugyanis pszichológusok és pedagógusok ekkor irányítottak nagyobb figyelmet a gyermekrajzokra és azokat vizsgálták. Az egyik legismertebb alakja ennek a területnek a svájci pszichológus, Carl Gustav Jung, aki az emberi lélek mélyebb rétegeivel foglalkozott és a gyermekrajzokat használta a betegségek és a személyiségfejlődés megértéséhez. Jung kutatásai hozzájárultak a gyermekrajz elemzés módszertanának kialakításához.

Az 1870-es évek Amerikájában Corrado Ricci volt az a művészettörténész, aki a közterületeken fellelhető gyermekalkotásokat gyűjtötte, majd „A gyermek művészete” című könyvében összefoglalva tanulmányozta azokat. Igaz, hogy még nem diagnosztikus jelleggel. Csak a 20. század elején jöttek létre a diagnosztikus módszerek, majd a gyermekrajz elemzés egyre szélesebb körben használt módszer lett és számos pszichológiai és pedagógiai iskolában alkalmazzák. Florence Laura Goodenough emberalak ábrázoló tesztjével ma is mérik a gyerekek intelligenciáját.

A gyermekrajz elemzésének fontossága

A gyermekrajzok elemzésével megérthetjük a gyermek érzelmi állapotát, kreativitását, félelmeit és vágyait. Ezek az alkotások gyakran olyan dolgokat mutatnak, amelyeket a gyermek szavakkal nem biztos, hogy ki tudna, vagy ki akarna fejezni, de a rajzban mindazok megnyilvánulhatnak. Segít a gyermek fejlődésének követésében és az esetleges problémák korai felismerésében. A rajzolás által megnőhet a gyerek önértékelése és önbizalma, mert pozitív visszajelzést kap az alkotásaiért. Emellett terápiás munkában is hasznos lehet, ugyanis a rajzolás segít kifejezni és megérteni a sasját érzelmeit és ezáltal könnyebben kezelheti a nehéz helyzeteket.

A gyermekrajz elemzésének szempontjai

A gyermekrajz elemzését a grafológusok és a gyermekpszichológusok használják. Az írás és a rajzolás ugyanis egymáshoz hasonlító tevékenység. Ha mindezt górcső alá vesszük, akkor feltűnhetnek az egyénre jellemző vonások, de megfigyelhetjük a rajz vagy betű alakját, méretét, egymástól való távolságát és ezek mind-mind jelentéseket hordoznak magukban.

Térszimbolika

Ha a rajz szinte eltűnik a lapon, azaz nem használja ki a felületet az a szorongásra utaló jel. Az üresen maradt terület az mutatja, amely a gyermek számára idegen, félelmetes. Ha pedig az adott lap nem elegendő nagyságú a rajzához, az a gyerkőc túlértékeli önmagát, énközpontú, aki valószínűleg fittyet hány a szabályokra és várja, hogy körülötte forogjon a világ.

Az sem mindegy, hogy a lap melyik részébe helyezi el figuráit a csemete. A bal oldalra sűrített rajz az anyához való erős ragaszkodást és a múltat jelzi, a jobb oldalra zsúfolt alakok pedig az apával való kapcsolatot és a jövőt mutatják. A kiegyensúlyozott gyermek rajza az egész lapot kitölti és nem hagy szabadon helyet. Akinek a figuráját a saját alakjához képest legközelebb, leghasonlóbban és elsőként rajzolja le, ahhoz kötődik a leginkább. Minél távolabb van egy-egy alak, annál nagyobb az érzelmi távolság közöttük.

Gyermekrajz elemzés
Kirajzolhatják magukból érzelmeiket, vágyaikat, félelmeiket is / Kép forrása: brebca / Getty Images

Rajzelemek

A gyerekek sokszor rajzolják le önmagukat, amely megmutathatja, hogyan vélekednek önmagukról, ugyanakkor az sem mindegy, hogy a családtagokat milyen sorrendben jelenítik meg a lapon.

A vonalak lágysága vagy épp erőteljessége is megmutatja a gyerkőc jellemét. A szögletes és erős vonalvezetés a hasonló akaratot jeleníti meg, míg a lágyabb, íveltebb vonalak kedvesebb és alkalmazkodóbb személyiségjegyeket mutatnak.

Az egyes rajzelemek és alakok aránya szimbolizálja az önbizalmat vagy épp annak hiányát. Vagyis a nagyobb alakok önbizalmat sugallnak és minél kisebbek a figurák, tárgyak, annál nagyobb önbizalomhiányról van szó.

Részletezettség

Minél részletesebben kidolgozott egy-egy alak és tárgy, annál inkább azt mutatja, hogy a gyermek kiegyensúlyozott. Ám, ha fontos végtagokat hagy le a rajzról, az bizony lelki gondokra utalhat.

A színek használatának is szerepe van. Természetesen ezt nem szabad figyelembe venni akkor, ha a rajzoláshoz csak egy ceruzát kap a kezébe a gyermek, de ha nagyobb színválaszték közül is a halvány, visszafogott árnyalatokat választja, az a visszahúzódó személyiségéből fakad. A dominánsabb gyerekek azonban előszeretettel használnak harsány színeket. Ez azonban függ a lap és a ceruzák minőségétől is. Ezért nem szabad megijedni, ha a gyerekek a fekete ceruzáért nyúlnak, ugyanis az sokkal jobban látszik, ezért kedvelik annyira. Színezés esetén a vonalak tartása a precizitást mutatja, persze azonban egy óvodás korú csemete esetében nem szabad túl magasra tenni a mércét. A rajzelemzést amúgy is akkor a legérdemesebb végezni, ha a gyermek már magabiztosan rajzol.

Nyitókép forrása: RobMattingley / Getty Images