A gyermekkori érzelmi elhanyagolás akkor történik, amikor a szülők valamilyen okból nem nyújtanak elegendő érzelmi támogatást, figyelmet és megerősítést a gyermek. Ez a láthatatlan hiány sokszor nem feltűnő, mégis mély hatással lehet egy gyermek fejlődésére és később, felnőttkorban is.
Az érzelmi elhanyagolás sokáig láthatatlan maradhat. Nem olyan, mint a nyílt bántalmazás: nincs egyetlen nagy esemény, amit pontosan fel tudsz idézni, nincs feltétlenül kiabálás vagy ütés. Sokszor inkább az marad meg belőle, ami nem történt meg: nem kérdeztek, nem figyeltek rád igazán, nem volt, aki megnyugtasson, amikor rossz volt, és nem tanított meg senki arra sem, hogyan kezeld az érzéseidet.
Éppen ezért rengetegen felnőttként sem gondolnak arra, hogy amit cipelnek, annak gyerekkori gyökere van. Csak annyit éreznek: valami hiányzik, nehéz kötődni, túl sokáig bírnak ki dolgokat, amiket nem kéne, vagy épp ellenkezőleg: a legkisebb helyzet is túl nagy érzelmi reakciót vált ki belőlük. Az alábbi jelek erős támpontot adhatnak ahhoz, hogy felismerd: lehet, hogy érzelmileg elhanyagoltak gyerekkorodban.
1. Nehezen ismered fel, mit érzel valójában
Az érzelmi elhanyagolás egyik leggyakoribb lenyomata, hogy felnőttként is nehéz megfogalmazni az érzéseidet. Mintha nem lenne hozzá nyelved. Ez azért alakulhat ki, mert gyerekként nem kaptál segítséget az érzéseid értelmezéséhez. Ha senki nem kérdezte meg tőled, mi bánt, nem tanított meg arra, hogyan nevezd nevén a félelmet, a szégyent, a dühöt vagy a szomorúságot, akkor felnőttként ezek az érzelmek csak kavarognak, de nem állnak össze.
2. Sokszor érzed, hogy „túl sok” vagy a saját érzéseiddel
Az érzelmileg elhanyagolt gyerekek gyakran azt tanulják meg: az érzéseik terhesek, zavaróak, nem kívánatosak. Felnőttként ez úgy jelenhet meg, hogy amikor erősen érzel valamit, rögtön bűntudatod lesz miatta, vagy szégyelled. Lehet, hogy inkább elrejted a könnyeidet, visszanyomod a dühödet, és próbálsz mindig „normális” maradni, mert belül azt érzed: ha megmutatod a sebezhetőségedet, az kellemetlen lesz másoknak. Ez pedig hosszú távon oda vezethet, hogy te magad is elidegenedsz a saját érzelmi világodtól.
3. Nehezen kérsz segítséget, inkább mindent egyedül oldasz meg
Ha gyerekként nem volt megbízható érzelmi támaszod, akkor felnőttként sokszor automatikusan arra áll be a rendszered: „megoldom egyedül”. Nem feltétlenül azért, mert nem bízol az emberekben, hanem mert mélyen belül nem tanultad meg, hogy van értelme segítséget kérni. Sokan ilyenkor túl korán „felnőtté” válnak: mindent kontrollálnak, mindent intéznek, mindent bírnak. Kifelé erősnek tűnnek, belül viszont kimerültek, mert valójában mindig egyedül viszik a terheiket.
4. A kapcsolataidban gyakran érzed magad távolinak vagy üresnek
Az érzelmi elhanyagolás nyomai gyakran a párkapcsolatokban jönnek elő a legerősebben. Nem azért, mert nem tudsz szeretni, hanem mert nem tanultad meg, hogyan lehet érzelmileg biztonságban kapcsolódni. Máskor pont fordítva: annyira vágyod a figyelmet, hogy túl sokat adsz magadból, csak hogy ne hagyjanak el. A végeredmény sokszor ugyanaz: egyfajta belső hiány, amit nehéz betölteni.
5. A belső kritikusod túl hangos
Sokan, akik érzelmileg elhanyagolt gyerekként nőttek fel, felnőttként is úgy érzik: mindig bizonyítaniuk kell. Mintha csak akkor lennének szerethetők, ha tökéletesek, hasznosak, erősek és problémamentesek. Ez a hang gyakran nem a saját eredeti gondolatod, hanem egy régi, gyerekkorból hozott belső visszhang: annak a lenyomata, hogy nem kaptál elég megerősítést és érzelmi biztonságot.
6. Nehéz számodra az öröm és a valódi ellazulás
Az érzelmi elhanyagolás egyik különösen szomorú következménye, hogy a felnőtt ember nemcsak a negatív érzésekkel küzd, hanem a pozitívakkal is. Nehezen lazít, nehezen örül, nehezen él meg boldogságot. A test és az idegrendszer egyszerűen nem tanulta meg, milyen az, amikor tényleg lehet biztonságban pihenni. Mintha az élet folyamatos készenléti üzemmód lenne.