Olyan világban élünk, ahol sok az álnok ember. Harcok dúlnak népek között, de még sokszor bennünk is azért, hogy megvívjuk a saját vitáinkat önmagunkkal, a környezetünkkel. Ebbe a világba kell belevezetni a gyermekeinket és felvértezni őket olyan ismeretekkel, szupererővel, amelyek alkalmassá teszik őket az önálló életre. Csak egy szuperanya képes erre?
Valljuk be, ma sem egyszerű semmi. A technika, a modernizáció látszólag a kezünkre játszik, de valójában sokszor legalább akkora hátráltató erőnek vagy negatívumnak bizonyul. A mai kor gyermekeire egészen más ingerek hatnak, mint a szüleikre egykor, és ilyenkor mi szülők is legalább ugyanannyira elveszettek vagyunk a gyereknevelés terén – ha nem jobban – mint maguk a lurkóink.
Egyike vagyok azoknak az anyukáknak, akik a 80-as években voltak gyerekek. A fekete-fehér tévé, a hétfői műsorszünet, az úttörőmozgalom, a szocializmus nagyban befolyásolta az életünket. Mondhatnánk, hogy a kor áldozatai voltunk, de volt azért előnye is, mert valójában több idő jutott egymásra!
Az édesanyám igazi szuperanya volt (az én szememben), aki egy kemény döntést hozott az életében és vállalta, hogy két kicsi gyermeket egyedül nevel fel azért, hogy a lehető legegészségesebb környezetet biztosítsa nekünk. Egyedül gürizett a fenn- és megmaradásért, na, meg azért, hogy nekünk mindenünk meglegyen. Lényegében feláldozta magát az anyaság oltárán.
Számomra Ő igazi szuperanya volt, és bár már tizenhárom éve nincs velem, a lelkét és amit tanított nekem, mindig viszem magammal.