Barion Pixel Horror a kórházban: az anyuka, aki kétszer halt meg – A császármetszés pillanatában hallotta, ahogy megáll a szíve – Coloré

Horror a kórházban: az anyuka, aki kétszer halt meg – A császármetszés pillanatában hallotta, ahogy megáll a szíve

2024. 06. 09.

Egy angliai anyuka kétszer halt meg a császármetszés alatt. Saját fülével hallotta az EKG sípolását.

A 36 éves Keeley Wilson császármetszése csaknem halálos kimenetelű lett. Saját fülével hallotta, ahogyan az EKG leáll, és még a hosszú sípszó is eljutott hozzá, ami a szíve megállását jelezte. Mint mondta, ez akkor történt, amikor a sebész megejtette az első metszést. A következő emléke, hogy látta az aneszteziológus arcát, amint mellkaskompressziót végzett, mielőtt a szíve újra megállt volna.

Horror a császármetszés alatt

Mint az anyuka mondta, amikor magához tért, hallotta a kislánya sírását, de mivel a szívét kétszer indították újra, a bordái eltörtek a mellkasi nyomástól, amit az orvosok alkalmaztak. Bár vizsgálták, nem tudtak magyarázatot találni arra, hogy miért állt le a szíve kétszer is.

Keeley sokáig szenvedett poszttraumás stresszben a történtek miatt, és rémálmok is gyötörték.

Az utolsó emlékem az volt, hogy nagyon rosszul éreztem magam, aztán láttam, hogy a vonal egyre kisebb lesz, és hallottam azt a hosszú sípoló hangot, és mindenki nyomkodta a gombokat. Aztán emlékszem, hogy az altatóorvos fölöttem állt, és újra és újra a nevemet ismételgette. Körülbelül hat hónapig láttam az arcát álmomban, mert rémálmaim voltak emiatt.

A nő hallotta, mint az EKG sípol a császármetszés alatt / Kép forrása: Goodboy Picture Company / Getty Images
A nő hallotta, mint az EKG sípol a császármetszés alatt / Kép forrása: Goodboy Picture Company / Getty Images

Elmondása szerint fizikailag sem volt jó állapotban, mert a bordatörés és maga a műtét miatt nagy fájdalmai voltak. Két hónapig nem tudott rendesen mozogni, így kisbabája ellátása is megerőltető volt számára. A bordájába hasító éles fájdalom miatt nem tudta megölelni a gyermekét, így a kötődés is nehezen alakult ki köztük.

Forrás: Mirror.

Nyitókép forrása: Getty Images