A gyermekvállalás életed egyik legnagyobb mérföldköve. Sokan már fiatal koruk óta tervezik a családalapítást, míg mások számára ez a döntés fokozatosan érik meg, egy azonban biztos: a babavárás folyamata sok örömet, de gyakran komoly kihívásokat is tartogat. Előfordulhat, hogy egy párnak lelki, fizikai vagy éppen orvosi támogatásra van szüksége ahhoz, hogy valóra váltsa álmait – az alábbiakban olyan, hasznos tippeket osztunk meg, melyek segíthetnek, ha úgy érzed, támogatásra van szükséged a babavárás során.
1. Beszéljetek nyíltan a nehézségekről
Az első, és talán legfontosabb lépés az őszinte kommunikáció. Ha bármelyikőtökben kétségek, félelmek vagy kérdések merülnek fel a családalapítással kapcsolatban, ne tartsátok azokat magatokban. A meddőség, a korábbi vetélések vagy egyszerűen az ismeretlentől való félelem súlyos terhet róhat a párkapcsolatra, egy nyitott, empatikus beszélgetés pedig nemcsak megkönnyebbülést hozhat, de megerősítheti a kettőtök közötti köteléket is. Ha úgy érzitek, kettesben nem boldogultok, érdemes lehet egy párterapeutát is felkeresni.
2. Tájékozódjatok a lehetőségekről
Ma már rengeteg információ áll rendelkezésre a fogantatással és a termékenységgel kapcsolatban a könyvektől kezdve a hiteles egészségügyi portálokig. Érdemes utána olvasni annak, hogy milyen életmódbeli tényezők befolyásolják a teherbeesést, melyek a leggyakoribb okai annak, ha elmarad a fogantatás, illetve hogy milyen orvosi lehetőségek állnak ilyenkor rendelkezésetekre. A tájékozottság csökkentheti a bizonytalanságot és segíthet megérteni, hogy nem vagytok egyedül a problémával.
3. Időben kérjetek orvosi segítséget
Ha 35 év alatti nőként egy éven belül, 35 év felett fél éven belül nem sikerül teherbe esni rendszeres, védekezés nélküli nemi élet mellett, okos ötlet lehet egy meddőségi központ felkeresése. Ne halogassátok a vizsgálatokat, hiszen a kivizsgálás nem fájdalmas, és gyorsan fényt deríthet az esetleges problémákra, lehetővé téve azok kezelését. A férfiak részéről is fontos a részvétel, hiszen az esetek körülbelül felében a meddőség az ő részükről áll fenn. Egy meddőségi központ komplex kivizsgálást és célzott kezelést biztosít számodra, így itt rengeteg kérdésre választ kaphatsz.
4. Ne hanyagoljátok el a lelki egészségeteket
A babára való várakozás hosszú hónapokig, akár évekig is eltarthat, és sok lelki teherrel járhat együtt. A csalódások, negatív tesztek vagy éppen a környezetből érkező jó- vagy rosszindulatú megjegyzések nem szabad, hogy a kapcsolatotokon is nyomot hagyjanak, ezért fontos, hogy törődjetek magatokkal – és egymással. Beszélgessetek sokat, szervezzetek programokat, mozduljatok ki és találkozzatok a barátaitokkal – a lelki támogatás legalább olyan fontos, mint a testi.
5. Figyeljetek az életmódotokra
A termékenység szoros összefüggésben áll az életmóddal. Az egészségtelen táplálkozás, a mozgás hiánya, a dohányzás, az alkoholfogyasztás vagy a túlzott koffeinbevitel mind csökkenthetik a fogamzás esélyét. Érdemes közösen belekezdeni a változásba: alakítsatok ki kiegyensúlyozott étrendet, keressetek olyan sportot, amit mindketten élveztek, és próbáljatok együtt felhagyni a káros szenvedélyekkel. Pihenjetek sokat, hiszen az egészség nemcsak a teherbeesést, de a várandósság biztonságos lefolyását is támogatja.
A segítségkérés nem gyengeség, hanem erő
A fogantatás és a babavárás nem mindig egyszerű élethelyzet, és teljesen rendben van, ha ebben az időszakban segítségre, útmutatásra vagy támogatásra van szükséged. A legfontosabb az, hogy ne gondold, hogy egyedül vagy: párodon kívül támaszkodj a szeretteidre, barátaidra, ha pedig eljön az idő, professzionális segítséget is bátran vegyél igénybe. Légy nyitott, vigyázz magadra, és ne félj kérdezni – a gyermekáldás nemcsak biológiai, hanem lelki folyamat is, amihez gyakran két embernél többre van szükség.