Barion Pixel Minden, amit eddig tudunk az Eufória 3. évadáról – Coloré

Minden, amit eddig tudunk az Eufória 3. évadáról

2026. 04. 08.

Visszatér egy generációs sorozat, amely nemcsak történeteivel, hanem hangulatával és vizuális világával is meghatározta az elmúlt éveket. Az új évad azonban nemcsak folytatás lesz, hanem egy új korszak kezdete is, több változással, mint azt elsőre gondolnánk.

Hosszú várakozás után végre hivatalosan is elindult az Eufória harmadik és nagy valószínűséggel egyben utolsó évadának gyártása. Azóta, hogy a második évad képernyőre került, rengeteg minden megváltozott, különösen a szereplőgárda tekintetében. Mutatjuk, mit lehet eddig tudni a folytatásról.

Mikor érkezik a 3. évad?

Az HBO bejelentése szerint a harmadik évad premierje 2026 áprilisában várható, az első epizód pedig április 12-én, vasárnap debütál. Érdekesség, hogy a nyitóepizódot a Coachella keretében is bemutatják, ahol korábban már fellépett a sorozat zenéjéért felelős Labrinth, többek között Zendaya közreműködésével.

Kik térnek vissza?

A főszereplő, Rue Bennett karakterét ismét Zendaya alakítja, míg Jules Vaughn szerepében Hunter Schafer tér vissza. A visszatérő állandó szereplők között ott lesz Jacob Elordi, Sydney Sweeney, Alexa Demie és Maude Apatow is, míg Colman Domingo vendégszereplőként bukkan fel. A korábbi mellékszereplők közül Martha Kelly és Chloe Cherry már állandó státuszt kapnak, és új állandó szereplőként csatlakozik Adewale Akinnuoye-Agbaje és Toby Wallace is.

HBO sorozat
Az Eufória sztárjai / Kép forrása: Variety / Contributor / Getty Images

Kik nem térnek vissza?

Az egyik legnagyobb változás Barbie Ferreira távozása, aki Kat karakterét formálta meg az első két évadban. A színésznő később elárulta, hogy kreatív nézeteltérések miatt hagyta el a sorozatot. A rajongókat mélyen megrázta Angus Cloud halála 2023 nyarán, aki Fezcót alakította. Karaktere már nem térhet vissza, ahogyan Ashtray sem, aki a második évad fináléjában halt meg. Szintén nem láthatjuk viszont Gia Bennett szerepében Storm Reid, és több más mellékszereplő, köztük Ethan Daley karaktere is eltűnik a történetből.

Lesznek új szereplők?

A harmadik évad jelentős frissítést kap a szereplőgárda terén is. Új arcok között szerepel Rosalía, Marshawn Lynch és Kadeem Hardison. Vendégszerepekben feltűnik többek között Sharon Stone is, ami különösen izgalmassá teszi az új évadot. Emellett számos további új színész csatlakozik, ami arra utal, hogy a történet jelentősen kibővül.

Rosalía Eufória

Kik állnak a kamera mögött?

A sorozat alkotója, Sam Levinson továbbra is kulcsszerepet játszik: ő írja, rendezi és producerként is jegyzi a harmadik évadot. A produkcióban részt vesz többek között Drake is executive producerként. A zenei világért ismét Labrinth felel, akinek munkájához ezúttal Hans Zimmer is csatlakozott, ami még grandiózusabb hangzást ígér.

Miről fog szólni az új évad?

A harmadik évad egyik legnagyobb fordulata, hogy időugrást alkalmaz, így a karakterek már nem középiskolásként jelennek meg. Ez új élethelyzeteket, érettebb konfliktusokat és mélyebb történetszálakat vetít előre.

Hány részes lesz az évad?

Az HBO megerősítette, hogy a harmadik évad nyolc epizódból áll majd, tehát a korábbi struktúrát követi.

Ez lesz az utolsó évad?

Bár hivatalosan még nem zárták le végleg a kérdést, az HBO drámai részlegének vezetője szerint erősen valószínű, hogy ez lesz a sorozat befejezése. A készítők ígérete szerint a történet minden fontos karakter esetében kielégítő lezárást kap.

Forrás: Deadline / Képek: Midjourney