Egy randi sok izgalmat rejt, kérdés azonban, hogy eléggé felkészültünk-e rá, beleértve a váratlan helyzeteket. Vendégszerzőnk vallomása.
Tavasz van, indul a randiszezon, egyre többet járunk el otthonról, és nyitunk az új élmények felé. Vendégszerzőnk, Orsi is kivirult tavasszal, ám a programokat beárnyékolta valami olyan, amire nem volt felkészülve.
,,Az április számomra az újrakezdést jelenti. Több fény, több program, több élet! És még több igen. Mindenre, amire csak lehet! És pont arra mondtam nemet, amire nem kellett volna. Na de haladjunk sorjában!
Éreztem valamit. Valami furcsát. Nem tudnám megfogalmazni, csak szimpla diszkomfort-érzés, mintha nem lenne minden rendben. Nem fájt, nem volt kellemetlen, csak kicsit más, mint általában: szokatlanabb folyás, pici szag, de egyébként semmi. Napközben nem is nagyon foglalkoztam vele, cserébe az esti randin vagy egy spontán programnál annál inkább megéreztem a terhét. Egy idő után már szabályosan úgy tűnt, hogy az önbizalmamat is kikezdi.
Amit ne ,,vigyél” egy randira…
Eleinte azt gondoltam, hogy túlreagálom vagy éppen túl érzékeny vagyok, netán tévedek és túlgondolom. Aztán utánanéztem, ezért végül elmentem a nőgyógyászomhoz, mert az állapot teljesen elvette a spontaneitás örömét. Tudjátok, amikor nagyon klappol valami, és a randi egyikőtök lakásában csak másnap ér véget. De hogy mehettem volna bele ilyenbe úgy, hogy tudom, valami nem stimmel odalent?
Bakteriális hüvelyfertőzés volt a diagnózis, és mint az orvosomtól megtudtam, ennek oka leginkább a hüvelyi pH megváltozásában keresendő. A hüvely természetes pH-ja savas, ugyanis tele van tejsavtermelő baktériumokkal, de jófélékkel. Csakhogy a stressz, egy esetleges hormonális változás vagy maga a szex semlegesítheti a hüvely savas védelmét, így lehetősége nyílik a kórokozó baciknak, hogy átvegyék az uralmat.
Sokat ront a dolgon, hogy ez az állapot hullámzó. Lehetnek jobb és rosszabb napok – egyebek között ez az oka annak, hogy sokszor estem abba a hibába, hogy azt gondoltam, bármi is ez, elmúlt. Pedig a pH-zavar a hüvelyemben sosem rendeződött, ezért a jó bacik nem tudtak szaporodni, és így a kórokozóknak nem volt, ami gátat szabjon.
Nagyon kellemetlen, hogy az ember a legváratlanabb pillanatokban érezi, hogy még mindig itt van a probléma. Ez persze belső feszültséget generál, ami sokkal jobban megkeseríti az életemet, mint a fizikai tünetek. Ilyenkor nincs kedve az embernek csak úgy elmenni úszni, wellnessbe vagy randizni. Ha mégis odamegyek, a legszebb pillanataimat rontja el általában az a bizonytalanság, hogy vajon éppen rendben vagyok-e.

Annyit nem ér ez a dolog, hogy elveszítsem az egyik legjobb dolgot az életemben: a spontaneitást. Mondjuk, ez egy elég nagy probléma, hiszen a tünetek nemcsak zavaróak, de meddőséget is okozhatnak, és lelkileg is kikészülök az egésztől.
A nőgyógyászomnak sikerült megnyugtatnia. Elmondta a tényeket és a tévhiteket is, merthogy ebben a témában rengeteg a tévhit, és én magam is sokat elhittem közülük!
Tévhit: Szégyellni kell!
Tény: Ez egy gyakori állapot, ami a legtöbb nővel megesik, csak sokan nem tudják, mit kell figyelni.
Tévhit: A higiénia hiánya okozza a problémát.
Tény: Nincs így. Gyakran éppen a túlzásba vitt intimtisztálkodás nem engedi normalizálódni a hüvelyi pH-t.
Tévhit: Ha egyszer elmúlik, többet nem tér vissza.
Tény: Ha már párszor visszatért, akkor egyszer sem állt igazán helyre a savas hüvelyi pH. Ilyenkor a hosszan alkalmazott, úgynevezett fenntartó, pH-helyreállító kezelés rendezheti a makacs pH-zavart.
Tévhit: Túlagyalom, nincs is semmi bajom.
Tény: Az enyhe, visszatérő tüneteket valós élettani folyamatok szokták okozni. Az ember ezt nem beképzeli, vagy túlgondolja. A fertőzés vissza-visszatérése a betegség természetéből fakad, és sokat segít a probléma megelőzésében a hüvelyi pH rendezése.
Számos olyan készítmény létezik, amelyik helyreállítja a pH-t, de akár antibiotikum szedésére is szükség lehet. A lényeg, hogy ne húzd az időt és ne várj hónapokat! Az idei randiszezon már biztosan nem ér felkészületlenül, és ismét olyan spontán lehetek, mint általában! Ki tudja, talán még az örök szerelem is rám talál!”