Egyre többen döntnek úgy, hogy a nem létszükségleti kiadásokat minimálisra csökkentik vagy teljesen elhagyják. Többen ezt annyira komolyan gondolják, hogy mindezt a ruhákra is kiterjesztették.
Egy teljes évig nem vettem egyetlen új ruhadarabot sem. Sem egy felsőt, sem egy cipőt, sem egy táskát, sem azt az apró kis akciós darabot, amire valójában semmi szükségem nem volt. Nem mondom, hogy könnyű volt, de egy idő után egyre világosabbá vált számomra: ez nem pusztán divat- vagy pénzügyi kihívás, hanem egy olyan döntés, ami mélyebben hatott rám, mint gondoltam volna.
Az első hetekben még csak egy furcsa kísérletnek tűnt. Később viszont elkezdtem látni, mennyi minden kapcsolódott nálam a vásárláshoz: szokások, hangulatok, stressz, önkép, jutalmazás. És ami a legmeglepőbb: amikor lemondtam az új ruhákról, valójában egy másfajta életet kezdtem el felépíteni.
Miért vágtam bele?
A döntés nem egyik pillanatról a másikra született. Egyszer csak észrevettem, hogy a vásárlás túl gyakran válik rutinommá: ha rossz kedvem volt, ruhát nézegettem. Ha unatkoztam, webshopokat görgettem. Ha jutalmazni akartam magam, vettem valamit. A szekrényem tele volt, mégis újabb és újabb darabokra vágytam, és közben egyre kevésbé éreztem azt, hogy bármi is igazán örömet ad. Egy ponton megfogalmazódott bennem, hogy nem a ruhák hiányoznak, hanem valami egészen más. Innen jött az ötlet, hogy kipróbálom, milyen egy évig teljesen leállni a vásárlással.
Tudatos vásárlás
Őszintén szólva sokkal nehezebbnek bizonyult, mint vártam. A legelső időszakban folyamatosan jöttek a kísértések: akciók, hírlevelek, szezonváltás, új trendek, influenszer ajánlások. Olyan volt, mintha a világ folyamatosan azt súgta volna: „csak egyet, ennyi belefér”. De pont ez volt a leghasznosabb felismerés, pontosabban az, hogy rájöttem, hogy mennyire automatikusan működöm. Sokszor nem is azért akartam vásárolni, mert szükségem volt valamire, hanem mert megszoktam, hogy a vásárlás az egyik leggyorsabb örömforrás. Amikor ezt elvettem magamtól, először hiányérzetem volt. Később viszont felszabadító lett.
Ahogy teltek a hónapok, a gardróbom hirtelen nem unalmas lett, hanem egyre ismerősebb. Elkezdtem valóban látni, mi van benne. Kiderült, hogy valójában rengeteg jó darabom van, csak korábban nem becsültem meg őket eléggé. Nem kombináltam, nem figyeltem rájuk, nem foglalkoztam velük, mert mindig volt valami új. Elkezdtem újra hordani olyan ruhákat, amiket évek óta nem vettem fel. Másképp álltam a stílushoz is: nem trendeket akartam követni, hanem magamat kifejezni. Olyan szetteket raktam össze, amiket korábban talán nem is mertem volna, és közben egyre erősebben éreztem, hogy az önbizalmam nem attól függ, mennyire friss a ruhatáram.
A legkézzelfoghatóbb változás természetesen anyagi volt. Bár nem tűnt fel azonnal, pár hónap után elkezdtem érezni, mennyi pénz marad a számlámon. Nem egyetlen hatalmas kiadás volt a gond, hanem a sok kicsi. Amikor ezek eltűntek, olyan érzés volt, mintha fizetésemelést kaptam volna. A pénz, amit korábban ruhákra költöttem, másra ment: élményekre, megtakarításra, fontosabb dolgokra. És ennél is fontosabb volt az a fajta biztonságérzet, ami ezzel jött. Nemcsak több pénzem maradt, hanem sokkal tudatosabb lettem.
A legdurvább felismerés számomra az volt, hogy a vásárlás milyen erősen összefüggött a hangulatommal. Ha valami bántott, ha feszültem, ha túl sok volt az életem, sokszor egy új ruha adott egy rövid, gyors dopaminlöketet. Mintha a problémák helyett valami másra figyeltem volna. Egy év ruhavásárlás nélkül azonban kénytelen voltam más módot találni arra, hogy megnyugtassam magam. Elkezdtem sétálni, sportolni, olvasni, rendet rakni, új szokásokat építeni. Olyan dolgokhoz nyúltam, amik nemcsak pillanatnyi örömöt adtak, hanem valódi feltöltődést.