Mi történik, ha nem edzéstervet, hanem kíváncsiságot követsz? Egy hónapon át minden nap mozgott a szerző – nem izzasztó átalakulásról, hanem arról számol be, hogyan rendeződött át test és lélek kapcsolata egy meglepően hétköznapi kihívás során.
Nem azért kezdtem el edzeni, mert újévi fogadalmat tettem. Nem azért, mert bikiniszezon jön. Egyszerűen csak kíváncsi voltam: mi történik a testemmel – és főleg a fejemmel –, ha egy hónapig minden egyes nap mozgok valamit. Nem maratonokról beszélünk, hanem arról, hogy minden nap szántam legalább 30 percet aktív mozgásra. És nem, nem volt mindig kedvem. Sőt. Az első hét kifejezetten szögletesre sikerült. De a vége? Nos, az nem csak fizikai változást hozott.
A kezdet: csontropogtató reggelek és be nem vallott lustaság
Az első napokban még motivált voltam – aztán jött a második hét. Az, amikor nem látod az eredményt, csak az izomlázat. Amikor a tested kicsit megmakacsolja magát, és az agyad próbálja megmagyarázni, miért lenne jobb inkább pihenni. És közben rájössz: nem is a tested, hanem te magad vagy az akadály.
A legnagyobb felfedezésem nem az volt, hogy van vádlim (spoiler: még mindig alig van), hanem az, hogy mennyit hazudtam magamnak az „időhiányról”, a „nem vagyok sportos típus”-ról, meg a „majd holnaptól”-ról.
A testem reagált – de nem úgy, ahogy vártam
Négy hét elteltével nem lettem két számmal kisebb. Nem lett kockahasam. Nem vettem fel újra a gimis farmeremet (még). Viszont a testem érzékelhetően más lett.
• Az alvásom mélyebb lett.
• A menstruációm kevésbé fájt.
• Az emésztésem? Életemben nem működött ilyen pontosan.
• És ami a legmeglepőbb: elmúlt az a délutáni zombi-érzés, ami miatt korábban kávét vagy cukrot nyomtam magamba.
Nem a kinézetem változott meg igazán, hanem a funkcióm. A testem végre együttműködni kezdett velem.
Az igazi változás belül történt
Mindenki a fizikai átalakulásról beszél, ha edzésről van szó. De arról kevesebben, hogy a mentális rendszered is átrendeződik. Észrevétlenül beépül a rutinodba, és egyszer csak azon kapod magad: a tested nem kérdezi, hogy van-e kedved mozogni – egyszerűen akarja.
És nem csak a test. A szorongásaim, a túlpörgő agyam, az esti „miért nem vagyok elég jó?” típusú gondolatok egyre halkabbá váltak. Nem tűntek el. De megtanultam mozogni akkor is, ha rossz kedvem van. És közben rájöttem, hogy a kedvem is jobb lett.
A végén nem akartam abbahagyni
Ahogy közeledett a 30. nap, nem azt éreztem, hogy „végre vége”. Azt éreztem: nem akarok visszamenni oda, ahol voltam. A mozgás nem lett feladat, inkább kapaszkodó. Nem csodaszer – de valami nagyon hasonló.
És a legjobb? Az, hogy többé nem akarok kifogásokat keresni. Inkább keresek egy jó cipőt.
Egy hónap tanulsága egy mondatban:
Nem kell minden nap maximumot nyomni – elég, ha minden nap adsz valamit magadnak.
Forrás: YouTube / Képek: Midjourney
