Kutatások szerint ebből már kisgyermekkorban tudni lehet, hogy sikeres lesz-e valaki
Bár ezek mind fontos tényezők, a legújabb pszichológiai kutatások szerint van egy tulajdonság, amely már egészen korai gyermekkorban előrejelezheti a későbbi sikert: az önkontroll.
Egy híres hosszútávú vizsgálat, az 1960-as években indított marshmallow-teszt (pillecukor-kísérlet) során amerikai kutatók azt vizsgálták, hogy az óvodáskorú gyerekek mennyi ideig tudják késleltetni a jutalom megszerzését. A gyerekek választhattak: azonnal megehetnek egy pillecukrot, vagy várnak 15 percet, és akkor kettőt kapnak. Évekkel később kiderült: azok a gyerekek, akik képesek voltak várni, felnőttként magasabb iskolai végzettséggel, jobb állással, alacsonyabb stressz-szinttel és stabilabb kapcsolatokkal rendelkeztek.

A siker kulcsa?!
Az önkontroll, vagyis az a képesség, hogy valaki képes szabályozni az impulzusait, vágyait és viselkedését, ma már a siker egyik kulcstényezőjeként szerepel a pszichológiai szakirodalomban. A kutatók szerint ez a tulajdonság fejleszthető, főként támogató családi háttérrel, pozitív szülői mintákkal és megfelelő érzelmi neveléssel.
A siker tehát nem kizárólag intelligencia vagy tehetség kérdése – sokkal inkább azon múlik, mennyire tud egy gyermek kitartani céljai mellett, kezelni a frusztrációit, és tanulni a kudarcokból.
Ez a felismerés nemcsak a szülők, hanem a pedagógusok és nevelők számára is fontos üzenet: az érzelmi intelligencia, az önszabályozás és a rugalmasság legalább olyan értékes, mint a jó jegyek vagy a versenyeredmények.