Robin Williams dokumentumfilmje nemcsak a komikusról, hanem az emberről szól: fájdalmasan őszinte, mégis szeretetteljes portré arról, aki nevetéssel gyógyította a világot, miközben belül ő maga is sebeket hordozott.
Vannak emberek, akikről azt hisszük, hogy örökké élnek. Nem fizikailag, hanem a hangjukban, az arcuk játékában, a filmjeikben – és Robin Williams pont ilyen volt. A Max-on elérhető Robin Williams – Egy komikus portréja című dokumentumfilm nemcsak egy életrajz, hanem egy megrendítő és szeretetteljes visszatekintés arra az emberre, aki milliókat nevettetett meg, miközben saját démonjaival vívott harcot.
A film különlegessége, hogy Williams saját hangján meséli el az életét: korábban nem látott felvételek, interjúrészletek, archív anyagok és improvizációs gyöngyszemek váltják egymást – nemcsak szórakoztató, hanem mélyen megható módon. Marina Zenovich rendezése egyensúlyt teremt a zsenialitás és a törékenység bemutatása között. Nem csinál mártírt Williamsből, de nem is idealizálja túl. Emberként mutatja meg – annak az embernek, akinek a nevetés a nyelve, a fájdalom pedig a háttérzaj.

A dokumentumfilm egyik legerősebb pontja, hogy megszólalnak azok, akik igazán ismerték őt: Billy Crystal, Steve Martin, Whoopi Goldberg, David Letterman és fia, Zak Williams. Az emlékeikből egy olyan portré rajzolódik ki, ami messze túlmutat a mozivásznon látott karaktereken. Ez a Robin nemcsak komikus volt, hanem egy örökké bizonyítani vágyó lélek, egy hiperérzékeny ember, akinek a szeretet volt a legfőbb mozgatórugója.
A film fájdalmasan őszintén beszél Williams mentális küzdelmeiről, a Lewy-testes demenciáról, amely végül teljesen felemésztette. Talán ez az egyik legmegrázóbb aspektus: látni azt, ahogy a világ egyik legélesebb eszű, leggyorsabb agyú embere fokozatosan elveszíti önmagát.
Mégis, ez a dokumentumfilm nem a halálról szól, hanem az életről. A nevetésről, az empátiáról, a túlcsorduló energiáról, amit Williams minden szerepébe, mozdulatába, gesztusába beleadott. Nem lehet úgy megnézni ezt a filmet, hogy az ember ne érezze: valami nagyon fontosat veszítettünk el vele.

Mi marad utána?
Robin Williams öröksége nemcsak a filmjei, hanem az a különleges képessége is, amellyel a világ legnehezebb pillanataiban is képes volt reményt csempészni a nézők arcára. Ez a dokumentumfilm egy gyengéd emlékeztető arra, hogy a nevetés gyakran a legnagyobb fájdalomból fakad – és hogy az igazi zsenik nem mindig azok, akik a legfényesebb reflektorfényben állnak, hanem azok, akik csendben tartják a világot egyben.
Forrás: Max / Képek: Getty