A Hogyan tudnék élni nélküled? című Demjén-film 2024 decemberében került a mozikba, és bár február van, még mindig játsszák, és nem ok nélkül!
Még a Futni mentem hatása alatt ültem be a Demjén-filmre, és bár tudtam, hogy musicalről van szó, nem állítottam át magam kellően arra, hogy ténylegesen, szó szerint értendő a musical. A Hogyan tudnék élni nélküled? csupán nyomokban tartalmaz prózát, és ez egyáltalán nem baj, csak készüljünk fel erre, mielőtt beülünk a filmre!
A Demjén-film tőmondatokban
A történet két szálon fut, mégpedig a jelenben és kilencvenes évek közepén. Ahogy az lenni szokott, a múltnak hatása van a jelenre, ám a spoilermentesség útján haladva elengedném a történet jelen szálát, és a múltra helyezném a hangsúlyt. 1994 nyarára csöppenünk, amikor is három barátnő két hétre lemegy a Balatonra. Hármójuk közül csak kettő engedheti meg magának a pasizást, hiszen a harmadik leányzó, Eszter (Törőcsik Franciska) számára már ki van jelölve az út, méghozzá a szép jövő elé néző Márton (Brasch Bence) személyében. Ő csak pihenésre vágyik hát, ami jól indul, ám nem várt történés lép be Eszter életébe, mégpedig a szerelem, de Tatai Gergőnek is nevezhetjük, akit Ember Márk testesít meg. Persze nem megy ez olyan egyszerűen, mert Eszternek ott van a majdani vőlegénye, na meg persze a szigorú apja. Elég erős ahhoz egy nyári szerelem, hogy felülírja a nehézségeket?
Hogyan tudnék élni nélküled? – ilyennek láttam
A kezdeti meglepetés után teljesen át tudtam magam adni a daloknak, és meglepődve tapasztaltam azt is, hogy új arcok köszönnek vissza rám a vászonról. Elárultam magam, nem járok színházba – mentségemre legyen mondva, Angliában élek, így nehezített a pálya – és elájultam, hogy mennyi új arcot látok. Az Eszter barátnőit alakító Márkus Luca és Kovács Harmat energikus és bájos színfoltok a filmben, és a banda egyik tagját alakító Kirády Marcell is kedvesen hozza a balszerencsés srácot. E ponton jön képbe Marics Peti, a banda másik tagja, aki vélhetően azért került bele a filmbe, hogy a fiatalokat is becsalja a moziba. Nagy meglepetésre teljes mértékben helye van a filmben, és úgy játssza önmagát, hogy valójában nem is önmagát játssza.
Hasonlóan jókat tudok mondani a ,,jelen fiataljairól” is, Varga-Járó Sáráról és Markó-Valentyik Annáról is, akiben teljes mértékben a magyar Sandra Bullockot láttam, nemcsak külsőleg, hanem játékban is. Medveczky Balázs sokkalta kevesebbet szerepelt annál, mint számítottam rá, és ez vélhetően a számomra félrevezető El kell, hogy engedj című klipnek köszönhető, ami azt sugallta, hogy többet láthatjuk. (A történet szempontjából lényegtelen, hogy nincs az együttesben, csupán személyes észrevétel.)
A főszereplő, Törőcsik Franciska szépen megmutatta, milyen is az, ha egy lány ,,kirepül a kalitkából”. Rendkívül szépen énekel, és üdítő volt hallani, hogy mi minden rejlik benne, amiről a nagyközönség nem tudott. Ember Márk e tekintetben nem okoz meglepetést, hiszen róla tudtuk, hogy énekel, és bizonyosan sok lány irigyelte a főszereplőt, hiszen ritka ez, hogy a nyári, balatoni szellő egy ilyen jóképű, intelligens srácot fúj elénk.
A dalok kiválóan vannak összeválogatva, és most, a cikk írása közben az eredeti Demjén-dalokat hallgatva meg kell állapítanom, hogy némi ráncfelvarráson is átestek a nóták, amiktől sokkalta pörgősebbek lettek, így sokkalta modernebbek, ,,mozifilm-kompatibilisek” lettek. A dalok mellett a koreográfiára is odafigyeltek a készítők; az ember bele sem gondol, hogy a színészek és a táncosok hány órát tölthettek azzal, hogy elsajátítsák a mozdulatokat.
A készítők azonban egyetlen dologra nem figyeltek oda kellően, méghozzá a díszletekre, merthogy a hetvenes évek nyaralóját idéző üdülőhely és egy régi autó sajnálatos módon nem elég ahhoz, hogy visszarepítsen az időben. A Balaton bizonyos szempontból eleve ad egyfajta retró hangulatot, ám az apróságok tekintetében érdemes lett volna jobban odafigyelni a díszletre. A leginkább szembetűnő, hogy 1995-ben bizonyosan nem CD-n jelenik meg egy magyar banda legújabb lemeze, és hogy a kilencvenes évek közepén bizonyosan nem ilyen típusú számos lufival köszöntenek születésnapot, ahogyan a filmben tették.
A tévében megjelenő Linda jó poén, és bár ismételhették a kilencvenes években, inkább a nyolcvanas évek sajátja, így érdemesebb lett volna akár egy Szomszédokat, akár egy Família Kft-t betenni, mert ezek jobban hozzák ezt az időszakot. A fürdőruhák sem éppen ezt az időszakot mutatják, merthogy akkor nagy divat volt az olyan bikini, aminek nincs pántja, bár tény, hogy a visszafogott Eszter talán fel sem vett volna olyat. Számomra a ruhák sem kifejezetten hozták a kilencvenes éveket, amikor is nagy hangsúly volt a különböző színeken, és az övtáska nem csak a piaci kofák sajátja volt.
Ez néhány példa csupán, de összességében vagy a hetvenes években tudtam elképzelni a filmet vagy a jelenben, de a kilencvenes éveket valahogy nekem nem hozta. Egy nálam idősebbnek vagy fiatalabbnak lehet, hogy ezek nem tűnnek fel, mert vagy nem ismerik az időszakot, vagy összefolyik az évtized a többivel, és oly mindegy, de nekem, aki a kilencvenes években kezdtem el felfogni a világot, ezek feltűnő dolgok, hiszen számomra meghatározó évtized volt.
Mindennek ellenére a film visz magával, és tesz arról, hogy fiatal és idős egyaránt élvezze, mert Demjén Ferenc örök, és jó, hogy immáron egy mozifilm is emléket állít a dalainak.
Nyitókép forrása: Intercom
