Amikor először hallottam arról, hogy van, aki egy nap alatt megjárja repülővel Londont vagy Bolognát, hogy ott megebédeljen és sétáljon egyet, égnek állt a hajam az esztelen pazarlás és a környezetszennyezés hallatán. Erről azóta sem változott a véleményem, azonban felfedeztem, hogy van az egynapos utazásoknak olyan formája, ami sokkal olcsóbb, kevésbé környezetszennyező sőt, a tömegközlekedést támogatja. Ez pedig a vasúti utazás, idehaza!
Noha a magyar vasútnak hamarosan, vagy inkább folyamatában egy alapos ráncfelvarráson kellene átesnie, vannak olyan vonalak, amik kevésbé érintettek, vagy pedig a problémás hálózati területeken kívül esnek. Jobbára azért, mert távolabbi vidékeken futnak, annak ellenére, hogy ezek a szakaszok a fővárosból könnyen megközelíthetőek. És van ezekben a vasútvonalakban még egy közös: festői tájakon át visznek, olyanokon, amikről elsőre talán nem is gondolnánk, hogy idehaza járunk, a fotókon is talán csak a szerelvények árulják el, hogy ez Magyarország.
Ez azonban ne riasszon el senkit, még a régi szerelvényeket is érdemes bevállalni, hiszen ezeknek az utaknak a célja, hogy végigjárjunk egy útvonalat, ahol a látvány már önmagában megéri. Ráadásul ezeknek a szakaszoknak a végállomásai kivételesen klassz úti célok.
Cikkünk első részében négy festői vasútvonalra kalauzolunk el!
1. Szakasz: Győr–Veszprém vasútvonal
Budapestről: 1:20-as a menetidő a Keleti-pályaudvarról Győrig.
A győri állomásról kifutva nem sokkal később már a Pannonhalmi Főapátság csodás épületegyüttese látható, majd a Bakony hegyei és erdei közé fut be a vonat, alagutakon és patakhidakon át követve a Cuha-patak völgyét. Aki tovább utazik, és Eplényen át Veszprémig vonatozik, annak csodás, íves kanyarulatokban és völgyhidakban lesz része. Aki azonban leszáll Zircen, a Zirci Ciszterci Apátság és az arborétum várja. Utóbbi havas időben a megvalósult Narnia, nem túlzás, mesebeli farengeteg, ahol úgy érzed, hogy bármikor eléd toppanhat egy kentaur. Visszafelé szintén Győrön keresztül érdemes utazni, és mégegyszer megnézi az erdőségek és völgykanyarulatok kínálta látványt.
Úti cél: Veszprém, vagy Zirc – A Pepe cukrászdában igyatok egy kávét, és egyetek egy citromos mascarpone szeletet! Dióval szórt linzer karika nélkül el ne induljatok haza!
2. Szakasz: Székesfehérvár-Tapolca vasútvonal
Budapestről: A Déli pályaudvarról háromnegyed-egy óra alatt lehet Székesfehérvárra érni.
Aki már utazott a Balatonra vonattal, az tudja, hogy Balatonakarattya után egyik-pillanatról a másikra tárul elénk a Balaton kerekded medencéjében a tó világos zöldes-kék vize. A balatoni vasútvonalnak köszönhetően ezután végig látható a hatalmas, elnyúlt tavunk, hol szerelmi fészekként épült villák kétoldalt nyitott nappaliján, hol ősfenyők lombjain keresztül. Ebben az esetben gondosan kell járatot választanunk, hogy a székesfővárosból közvetlen jussunk Tapolcára, mert ebből a fajta járatból van kevesebb. Hardcore vonatozók bevállalhatják a Tapolca- Keszthely vonalat is, de azt én az élvezetek maximalizálása érdekében kétnaposra tervezném.
Úti cél: Tapolca – A Dolce cukrászda mangó mousse-a és a Val de Loire-ja olyan jó, hogy gondolkoznom sem kellett rajta, mit is ettem ott két éve. Islert enni kevés helyen éri meg, innen még vinni is: málnalekvárral van töltve!
3. Szakasz: Sopron – Szentgotthárd vasútvonal
Budapestről: 2:48-3:03 időtartam, a Keleti-pályaudvarról vagy Kelenföldről egy átszállással Csornán, a vasútvonal felújítása miatt.
Ez a nyugati határvidék országhatárral párhuzamosan futó vonala, amit a Schneeberg és a gyönyörű, Sopronba a Lőverek formájában átnyúló Alpok-lábi dombság miatt érdemes megnézni a futurisztikus szélkerekekkel, nyugat atmoszférájának fuvallatával. Sopronba jutni egy ideje nem egyszerű, mert a vonal szakaszos felújítása miatt helyenként vonatpótló autóbuszok járnak. Mégis, ha valakinek van erre egy hétvégéje, érdemes a hűség városába vonatoznia, ott sétálni egyet a Várkerületen, onnan pedig Szombathelyre, hogy az előbb említett vidéket beutazza. Szombathelyen a városközpont igazán jó másnap délelőtti program, és csak úgy, mint Sopronban, tízperces sétára van a vasútállomástól.
Úti cél: Szombathely – Egyetek egy Svájci rizs tortát vagy egy pofátlanul finom kávés éclair-t a Mészáros Cukrászdában, és szerelkezzetek fel a hazaútra egy doboz kiváló macaronnal! Náluk ritka jó!
4. Szakasz: Füzesabony-Debrecen vasútvonal
Budapestről: A Keletiből nagyjából másfél óra alatt lehet Füzesabonyba érni, átszállás nélkül.
Amikor az Alföldről beszélünk, a rónaságnál nagyobb szépséget nehéz említeni. Azonban, a Füzesabony-Debrecen vasútvonal Poroszló-Balmazújváros szakasza teljesen mással gyönyörködtet. Előbb a Tisza-tó fölött halad át, majd Hortobágy pusztaságai következnek, ahol érdemes megszakítani utunkat és megnézni a Kilenclyukú hidat. Visszafelé szintén Füzesabonyon át lehet a fővárosba jutni, vagy folytatva utunkat Debrecenbe, onnan visszaindulni.
Úti cél: Hortobágy – A Kilenclyukú híd közelében a Hortobágyi Csárda kínál fantasztikusan finom meleg leveseket, szaftos húsokat.