Barion Pixel Hollywood újabb csillaga lehetett volna, ha nem gyilkolják meg 26 évesen – ma lenne 80 éves Sharon Tate – Coloré

Hollywood újabb csillaga lehetett volna, ha nem gyilkolják meg 26 évesen – ma lenne 80 éves Sharon Tate

2023. 01. 24.

2019-ben két film is megjelent az 50 évvel azelőtti kegyetlen gyilkosság kapcsán. A Volt egyszer egy… Hollywood alternatív befejezést, kvázi happy endet adott a történteknek, a Sharon Tate megkísértése horror lett, és a készítők állítása szerint valósághűen igyekezett átadni a vérfagyasztó eseményeket, amelyek 1969. augusztus 9-én zajlottak le Benedict Canyonban, Los Angelesben. Az elhunytak egyike a nyolc és fél hónapos terhes Sharon Tate volt, aki – a többiekkel együtt – azonban több volt, mint egy vérontás áldozata.

Sharon Tate – akit eljátszott már többek között Margot Robbie és Hillary Duff is – három gyerek közül a legidősebbként született Dallasban, és mintha kódolva lett volna sorsában, hogy külseje mindenkit elvarázsol majd – már babakorában megnyert egy szépségversenyt. A Miss Tiny Tot of Dallas-ra nagymamája küldte be a fényképét, ahol a gyönyörű kislány fotója osztatlan sikert aratott. A lány tizenéves korában kezdett el modellkedni és a babakori élményből táplálkozva számos szépségversenyen részt vett, melyeket sorra meg is nyert.

Valley Of The Dolls Moviestills
Sharon Tate a Babák völgye című drámában (1967). Forrás: Northfoto

Édesapja, Paul James Tate az amerikai hadsereg tisztje volt, így a család gyakran költözött – mire Tate betöltötte 16. évét, már hat városban élt. Tizenkilenc volt, amikor apját Olaszországba helyezték át, és persze a család megint ment vele. Az ott – nem meglepő módon –  bálkirálynővé választott fiatal lány az iskola mellett statisztált néhány olasz filmben, és itt találkozott Richard Beymer amerikai színésszel. A férfi odaadta neki ügynöke, Hal Gefsky névjegyét és arra bátorította, hogy ne adja fel színészi álmait. Az Államokba visszatérve Tate felkereste Gefsky-t, aki odavolt bársonyos hangjáért és óriási szemeiért. Cigaretta- és autóreklámokban kapott szerepeket, majd feltűnt olyan tévésorozatokban is, mint The Beverly Hillbillies című szitcom, a Petticoat Junction, a Mister Ed és az U.N.C.L.E. embere. 

Az áttörés 

1966-ban Európába utazott forgatni, mert ekkor kapta meg első, kisebb filmes szerepét Az ördög szeme című okkult horrorban. Egy évre rá az amerikai-lengyel koprodukcióban készült horrorparódiában, a Vámpírok báljában (The Fearless Vampire Killers) játszott, ekkor ismerte meg a nála tíz évvel idősebb színész-rendezőt, Roman Polanskit. Szerelmük gyorsan szárba szökkent, a férfiért hagyta ott a sztárfodrász Jay Sebringet, akivel barátságuk megmaradt. 

The Fearless Vampire Killers Moviestills
Sharon Tate a Vámpírok bálja forgatásán ismerkedett meg férjével, Roman Polanskival. Forrás: Northfoto

A Jacqueline Susann könyvéből készült Babák völgye (1967) című film meghozta a várva várt világhírt, melyben Barbara Parkins és Patty Duke mellett játszott. A három, a szórakoztatóipar csúcsára felérő színésznőről szóló dráma megmutatja a csillogás veszélyes oldalát, a kamu barátságokat és a drogfüggőséget is – hiszen a babák a tablettákat jelképezik.

A következő évben a kor szépfiúja, Dean Martin oldalán játszott a Bontóbrigádban, és 1968 volt az az év is, amikor összeházasodtak Polanskival Angliában, kevéssel Sharon Tate 25. születésnapja előtt. A pazar esküvőn ott volt Hollywood színe-java, hiszen barátaik többsége színész és rendező volt. Menyasszonyi ruhája, mely egy magas nyakú, elefántcsont színű, selyem miniruha volt, 2018-ban egy aukción több, mint 20 millió forintért kelt el. Rövid frigyükről sok pletyka kelt szárnyra, főleg később, Polanski szexuális zaklatási ügyei fényében, azonban Tate húga, Debra így nyilatkozott a párról:

Sharon abszolút imádta Romant. Teljesen szerelmes volt belé. Nagyon sokan mondanak sokféle dolgot, de ezek színtiszta kitalációk. Ahogy én láttam, kapcsolatuk egy igazi tündérmese volt.

Amikor Tate a 12+1-et forgatta Olaszországban 1969 elején, már állapotos volt, viszont a premiert már nem érhette meg.

A tragédia

1969 nyarán férjével Los Angeles egyik patinás részén, Benedict Canyonban béreltek villát, és az állapotos színésznő itt tartózkodott 1969. augusztus 9-én este is. Vele volt ekkor közeli barátja, Jay Sebring, Polanski egy barátja, Woytek Frykowski, Frykowski barátnője, Abigail Folger, mindeközben férje Európában forgatott.

Sharon Tate
Roman Polanski és Sharon Tate nem sokkal londoni esküvőjük után. Forrás: Northfoto

Éjfél körül érkezett meg a házhoz Charles Manson szektavezér utasítására Charles Watson és három nőtársa, Susan Atkins, Patricia Krenwinkel és Linda Kasabian. A ház előtt belefutottak Steven Parentbe, az ingatlan gondnokának egy ismerősébe, aki épp meglátogatta őt a vendégházban – Watson agyonlötte a 18 éves fiatalt. Majd továbbnyomultak a házba, ott találva Tate-t és három vendégét, akiket kegyetlen módon halálra késeltek. Egyikük sem élte túl a brutális támadást, melynek “megkoronázásaként” Atkins a meggyilkolt színésznő vérébe mártott törölközővel a disznó, vagyis “PIG” feliratot írta fel a bejárati ajtóra. A gyilkosok továbbálltak, csatlakozott hozzájuk még két társuk is és a következő éjjelen egy Los Angeles-i üzlet tulajdonosát és annak feleségét, Leno és Rosemary LaBiancát ölték meg hasonlóan brutálisan. Nem részleteznénk a gyilkosságok további körülményeit, legyen elég annyi, hogy a hat embert több, mint százszor szúrták meg. A tetteseket 1969 végén elkapták, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, többen közülük a büntetőintézetben lelték halálukat, mások azóta is ott raboskodnak.

Miért pont Sharon Tate?

Charles Manson, Sektenführer Und Mörder Von Sharon Tate
Charles Manson. Forrás: Northfoto

Charles Manson, a 20. század egyik legkegyetlenebb szektavezérének és gyilkosának nevét nem kell senkinek bemutatni. Az 1934-ben született férfi gyerekkora igen hányatott volt, gyakori vendége volt a javítóintézeteknek és a börtönöknek, édesanyja pedig állítólag egyszer egy korsó sörért adta el. Huszonéves korában főleg lányokból álló csapatot gyűjtött maga köré, szuggesztív személyiségével, drogokkal és szexszel kötötte őket magához, ők pedig bármit megtettek volna érte. Zenészi babérokra is áhítozott, ehhez a hatvanas években a hollywoodi sztárokkal próbált jó kapcsolatokat kötni, mint akkoriban a hippik tették.

Mindeközben Los Angeles mellett, egy ranchon telepedett le a Manson vezette szekta, akik családnak címkézték magukat. A férfi hosszú prédikációkat tartott nekik többek között arról a víziójáról, hogy eljön majd egy apokaliptikus faji háború, melyben a fehéreknek menekülniük kell majd. E háborúnak a Helter Skelter nevet adta, melyet a Beatles egyik számából kölcsönzött. Úgy tartotta, hogy amikor ez kitör majd, ők, a Manson család lesznek a faj megmentői, és a társadalom élére emelkednek majd. 

Néhány évre rá a hollywoodi kapcsolatok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeit, ezért Charles Manson idejét látta annak, hogy elinduljon a Helter Skelter. Sokan úgy vélik, hogy Roman Polanski villája azért lett a kitervelt gyilkosság helyszíne, mert azt előzőleg Doris Day fia, Terry Melcher birtokolta, akivel szintén megszakadt Manson kapcsolata – így tehát valamilyen kicsavart bosszú indokolhatta az egész tragédiát.

Forrás: ITT, ITT, ITT