Ha azt mondják nekem, hogy hercegnőket tanítok majd, fel sem fogom

Imádja a dubaji életet, de a szíve Budapestre húzza Haragos Szidóniát. A Zayed University professzorát többek közt arról faggattuk, hogy milyen egyedülálló nőként élni egy arab országban, hogy viszonyulnak hozzá a helyiek, és mi fog legjobban hiányozni Dubajból, ha egyszer elköltözik.

Magyar-angol szakon végeztél, most pedig Dubajban tanítasz az egyetemen. Milyen út vezetett idáig?

A máramarosi magyar szórványságból indultam Amerikába, mint fiatal nő, minden tapasztalat és alap nélkül. Kint az amerikai dél legmélyén kezdtem, onnan tornáztam fel magam New Yorkba. Ez sorsforduló volt az életemben, ahogy a refrént énekli Frank Sinatra „New York, New York” című slágerében: hogyha New Yorkot megbírja az ember, akkor már mindenhol megáll a lábán.

Kép forrása: Bengin Ahmad

Ma is úgy érzem, hogy engem New York formált azzá, aki vagyok. Számomra a „nagy kaland” intellektuális természetű volt elsősorban: én Amerikába voltam szerelmes hosszú ideig, és amikor vissza-visszatérek és Manhattan utcait járom órákig, azt ma is olyan intenzitással élem meg, mint egy randevút egy régi, nagy-nagy szerelemmel. Úgy gondolom, bennünk nőkben – és ez a társadalmi nevelés következménye –, erős a tendencia arra, hogy a romantikus élményeket tekintsük életünk sorsfordulóinak. Az én esetemben a New York-i életem mindennapi csodája és küzdelme túlnőtt bármilyen love sztorin. Ma sem tudom, hogy is voltam képes elhagyni New Yorkot. Igaz, a terv csak egy-két év Dubaj volt. De ahogy errefelé mondják, ide hiába jössz egy évre, úgyis egy évtizedet maradsz.

Miért láttál ebben az állásban különleges lehetőséget?

Vonzott az egzotikum. New Yorkban éppen doktoráltam amerikai irodalomból, amikor a védésem előtt pár nappal rábukkantam az American University in Dubai álláshirdetésére. Dubaj számomra a nagy nyitást hozta, a világutazás fantasztikus élményét, amit soha nem engedhettem volna meg magamnak anyagilag. Összejártam a világot Katartól Japánon át Ausztráliáig, majdnem minden nyáron visszautaztam New Yorkba, és a szakterületem legnívósabb konferenciáin vehettem reszt Európa különböző országaiban.

Miben más itt tanítani, mint az előző helyeken?

Ha azt mondja nekem valaki a kolozsvári egyetemen, ahol végeztem, hogy én majd a dubaji uralkodócsalád tagjait fogom tanítani valamikor, nemhogy rácsodálkozom az illetőre, de egyáltalán fel sem fogom, amit mond. Most is egy fiatal hercegnő, vagy ahogy itt nevezik „sheikha” van az egyik osztályomban, és ő az egyik legtisztelettudóbb, legszorgalmasabb diák a csapatban.

Teljesen más élmény volt egy dubaji osztályterembe belépnem, miután évekig az Egyesült Államokban tanítottam. New Yorkban a diákjaim a város minden részéből érkeztek és az összes társadalmi osztályt képviselték. Igyekvő, szorgalmas diákok voltak, legtöbben munka mellett tanultak, hiszen New York méregdrága. Ebből a kontextusból érkezni aztán Dubajba olyan, mintha két pólus között ingázna az ember.

Most csak lányokat tanítok, és túlnyomó többségük a fekete nemzeti viseletben jön egyetemre, az abajában, ami egy hosszú, földig érő kaftán, a fejük köré pedig sálat csavarnak, az úgynevezett sheilát. Mindegyik diáklányom kezében ott a designer táska, haute couture, ami valahol a Dolce & Gabbana zónájában kezdődik, de inkább Louis Vuitton, Fendi és Chanel (a Chanel Boy táska az egyik legnépszerűbb), és nagyon gyakori a legújabb modell. Aztán a cipők, amelyek kivillannak az abaja alól: nagyon megy a kényelmes Hermes szandál vagy a magassarkú cipőköltemények közül a Saint Laurent, a monogramos sarokkal. Hogy kihat-e ez a tanításra is? De még mennyire! Ma már, ha kell, rövid társalgást tudok folytatni a legújabb trendekről.

Kép forrása: Bengin Ahmad

Te is talpig Fendiben és Chanelben jársz?

Én a diákjaimért öltözöm ki, no nem az ő szintjükön, de mégsem állhatok eléjük akárhogy, mert tekintélyt kell gyakorolnom a világ egyik legmagasabb életszínvonalához szokott társadalmában, nekem, aki romániai kisebbségi sorban születtem a kommunizmus alatt. És persze, mivel jóléti társadalomról van szó, nincs meg az a „drive”, az az ambíció, amit a New York-i diákjaim belevetettek a tanulásba, mert a jövőjük függött tőle. A dubaji fiatalság számára a jövő teljesen biztosított. A fiúk itt olyan természetesen mutogatják egymásnak az autókollekcióikat, mint annak idején mi a bélyeggyűjteményünket. Emlékszem, volt egy olyan – mellékesen az Armani hotelben lakó – diákom, aki azért járt Mercedesszel egyetemre, mert kímélni akarta a Lamborghini Aventadorját.

Milyen egyedülálló nőként élni egy arab országban?

Nagyon drukkolok a fiatal nőknek a mai világban és a #MeToo korszakában. Óriási változásokat élünk, és úgy érzem, az itteni diákjaim az emancipált, független és sikeres nőt értékelik bennem, s ezáltal én egy olyan – errefelé ritka – példát mutatok, amivel ők általam szembesülnek. Itt tradicionális a társadalmi rendszer, a nők nagyon védettek a család intézményén belül, bár az interneten keresztül ma már mindenről értesülnek.

Épp a múlt héten írt lelkendezve egyik diáklányom, hogy képzeljem, a szülei beleegyeztek, hogy ő New Yorkban végezze a mesterit, és hogy őt én inspiráltam! Óriási dolog ez, a szülők ugyanis nagyon ritkán engedik a lányukat egyedül külföldön tanulni.

Kép forrása: Bengin Ahmad

Dubajban milyen intézkedések voltak/vannak a korona miatt?

Dubaj ugyanúgy reagált, mint a világ többi része. Múlt áprilisban volt egy kéthetes lockdown, amikor, á la Dubaj, lemosták és fertőtlenítették majdnem az összes – amúgy is tiszta – utcát és közteret. Jó ideig alacsony volt a megbetegedések száma, maximum 700 naponta, mostanában ez 2500 körül alakul, nagyrészt azért, mert karácsony óta jöhetnek a turisták. Az oltások hozzáférhetőek és ingyenesek, most februárban, Izraellel holtversenyben, világszinten első helyen álltunk átoltottság tekintetében. Természetesen nálunk is távoktatás van.

Miért szeretsz itt élni?

Imádom a tonnányi napsütést, ami szó szerint doppingolja az agyam: reggel beözönlik a napfény a lakásomba, felteszem a kedvenc zeném, vagy irány a konditerem. Nekem ennyi kell a boldogsághoz! Meggyőződésem, hogy a napfénynek óriási szerepe van abban, hogy tizenegyedik éve itt lakom. Meg annak, hogy mivel itt nincs négy évszak, csak egy hosszú, forró nyár és egy nagyon kellemes, háromhónapos tél, alig veszed észre az idő múlását, csak peregnek az évek! Olyan itt, mintha az ember egy időbuborékban üldögélne, míg a világ többi része más dimenzióban él. Biztosított a kényelem, az ország infrastruktúrája ultramodern, miközben minden tovább fejlődik és egyfolytában változik. A diákjaimat nagyon meg tudom szeretni. A tanárnak, ha egyszer kiérdemelte, nagy tisztelet jár itt, ez a kultúra része; míg otthon, a jelenlegi társadalmi értékválság közepette, a tanárok iránt fokozódó agresszivitás nagyon aggasztó.

Kép forrása: Bengin Ahmad

Mi volt számodra a legmeglepőbb Dubajban?

Például a vasárnaptól csütörtökig tartó munkahét. Az infrastruktúra pedig egy álom, és este a kivilágított Dubaj, az egymást keresztező útvonalakkal és az építészettel, varázslatos. Távolról a Burdzs Kalifa vagy a pálmafát formázó Palm Jumeirah mesterséges sziget fantasztikusan mutat, még akkor is, ha én személy szerint ökológiai szempontból méregetem ezeket néha. Itt nagyon fontos, hogy mindennek legyen egy imázsa és a „wow!” hatást keltse. Ők ezt egyáltalán nem is titkoljak, nagyon sikeres PR-kampány áll mögöttük. Lényegeben erről szól a Dubaj-mítosz, hogy ez egy luxusdesztináció.

Kezdetben kicsit elállt a lélegzetem a sztereotipikus dubaji kellékektől, a pink Lamborghiniktől, a Jaguaroktól vagy a sok Aston Martintól és Rolls Royce-tól; ezek ma már teljesen természetessé váltak számomra. Most már távolról is meg tudom különböztetni a Lamborghinit a Bugattitól, a kedvenc márkám mégis a McLaren.

Hogy állsz az arab nyelvvel?

Mivel itt mindenki angolul beszél, a feliratok kétnyelvűek, az embernek nincs feltétlenül szüksége megtanulnia arabul. Ez lényegében veszteség, mert jó lenne. De szociolingvisztikai alaptétel, hogy az ember pragmatikus okokból tanul meg egy idegen nyelvet, ha szükségét látja vagy ha érdekében áll; kevesen tanulunk nyelveket csak passzióból. Néhány szót azért csak megtanultam arabul is, de az nem igazi nyelvtudás.

Milyenek a helyiek, vannak barátaid?

Mindig nagyon kedvesek és udvariasak velem. De végső soron, ők a maguk közösségében élnek, és minimális a kapcsolat a helyi közösség és a rezidens külföldiek között. Én szerencsés helyzetben vagyok ilyen szempontból, mert a diákjaimon keresztül betekintést nyertem a kultúrába. Más külföldi akár éveket is élhet Dubajban anélkül, hogy a köszönésen kívül közelebb kerülne a helyiekhez.

Mi hiányzik leginkább otthonról?

Mondanám, hogy az Édesanyám főztje, de az nyaranként megvan, és ő évek óta minden telet és karácsonyt velem tölt. Ami valóban hiányzik, az a közösségtudat és a közösségért való munka. Engem az amerikai felsőoktatás olyan értelmiséginek nevelt, akinek a közösség szolgálata elsőrendű érték. Kozmopolitának vallom magam, de ennek egy nagyon erős magyarságtudat az alapja. És azt hiszem, hogy a 21. században így is kell magyarnak lenni: rálátással a világra, mert ez egy rohamosan változó világ, amitől nem félni kell, hanem rácsodálkozni, megismerni, és egyenjogú partnerként kezelni.

Kép forrása: Bengin Ahmad

Mi fog Dubajból leginkább hiányozni, ha egyszer elköltözöl?

A reggeltől délutánig özönlő napsugár, a sivatagi táj és forróság, amihez hozzászoktam. A nyár itt szauna a szabad ég alatt, de akklimatizálódik az ember szervezete, most már nehezemre esik télen hazautazni. Hiányozni fog a hihetetlen kényelem, ami itt rutinná vált számomra, például, hogy mindent házhoz hoznak, a heti bevásárlástól kezdve a manikűrig, és hogy ez itt nem számít luxusnak.

Hiányozni fog majd a vezetés élménye a hatsávos, nyílegyenes autópályákon, vagy a moziba járás, amikor megveszed a VIP jegyet, beülsz a kényelmes fotelbe és vacsorát rendelsz; és hiányozni fog a hely atmoszférája, este a kávéházakban a vízipipa sajátos illata vagy az arab parfümillat, ami belengi a helyet.

Mik a terveid?

Két év múlva Budapest. Közbejött a korona, különben a múlt nyáron már ott lettem volna, lakásra vadászva a pesti oldalon. Szó szerint a szívem fog hazavinni, akkor is, ha a mai helyzetben az ember nagyon megfontolja az anyagi stabilitás feladását. Hazamenni, megírni a rég tervezett könyveket… jó lenne egy kicsit végre magyarok közt magyarnak lenni.

Borítókép forrása: Bengin Ahmad

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Lemaradtál a nyaralásról? Dehogyis!