Barion Pixel Elhunyt Jean-Paul Belmondo – Coloré

Elhunyt Jean-Paul Belmondo

2021. 09. 06.

Ki ne ismerné a nevét: Jean-Paul Belmondo volt a francia filmek egyik ikonikus csillaga, ki számos női szívet dobogtatott meg, majd tört össze.

A kis Jean-Paul művészcsaládba született: édesapja szobrász, míg édesanyja festő volt. A gyermek Belmondo hiába volt éles eszű, eleinte bohóc szeretett volna lenni, és a verekedés is nagyon vonzotta: egy iskolai bunyóban be is törték az orrát. Ugyan sok időt szentelt az ökölvívásnak, a színházra is maradt ideje: 17 éves korában látta a Púpos című előadást, mely akkora hatást gyakorolt rá, hogy úgy döntött, színész lesz.

Raymond Girard színi tanfolyamán elsajátította az alapokat, és 1950-ben meg is kapta első szerepét: a királyfit játszotta a Csipkerózsikában, majd felvették a Színművészeti Főiskolára, s ugyan korai fellépései nem arattak átütő sikert, tanára hitt benne, így a főiskola elvégzése után színpadi színészként helyezkedett el.

Kifulladásig dolgozott

Első filmszerepére nem kellett sokat várnia: 1956-ban megjelent a Vasárnapi haverokban, majd két évre rá a Csalókban volt látható, ekkor már Alain Delonnal, akivel mellékszerepben tűntek fel. Ugyan a főszerepet Belmondónak szánták a filmben, a rendező az utolsó pillanatban másképp döntött, ám ez nem tántorította el a francia színészt. 1959-ben Radványi Géza rendezővel dolgozott az Egy angyal a Földön című filmben, melyben Romy Schneider partnereként tűnt fel, ám ez sem váltotta valóra álmait.

Az 1960-as Kifulladásig meghozta az átütő sikert: mind a karakterek megformálásában, mind a párbeszédekben nagy szabadsága volt a színészeknek, akik azt kapták feladatul: éljék, és ne játsszák a szerepet. Így történt, hogy az ismeretlen színész megindult azon az úton, ahonnan nem volt megállás: sztár lett.

Jean-Paul Belmondo
Jean-Paul Belmondo fiatalon/Forrás: Northfoto

Egy barátság viszontagságai

A ’60-as években játszott Sophia Loren, Gina Lollobrigida, és Claudia Cardinale oldalán is, s ugyan pályája hullámvölgyekkel volt teli, a hetvenes évektől igazán berobbant a köztudatba: Alain Delonnal szerepelt a Borsalinóban, mely mély sebet ejtett barátságukon. Ugyan az egyik legsikeresebb francia filmet hagyták maguk mögött, a forgatás pereskedéssel végződött: Belmondónak nem tetszett, hogy az előzetes megállapodással ellentétben Alain Delon neve kétszer szerepel a plakáton, egyszer mint színész, majd mint producer. Az ügy bíróság elé került, amit Belmondo nyert meg, mégis megváltoztatta a két barát kapcsolatát.

A profi

Innentől kezdve a francia színész megállíthatatlan volt. Olyan filmekben játszott főszerepet, mint a Félelem a város felett, a Szabadlábon Velencében, a Profi, a Kellemes húsvéti ünnepeket!, az Ászok ásza és a Montreáli bankrablás. Ez utóbbi forgatása alatt komoly balesetet szenvedett, így fel kellett hagynia azon szokásával, hogy minden jelenetet kaszkadőr nélkül, saját maga old meg.

Elhunyt Jean-Paul Belmondo
Jean-Paul Belmondo a Kellemes húsvéti ünnepeket! című filmben/Forrás: Northfoto

A francia állam Becsületrenddel tüntette ki a színészt, amihez Alain Delon nyilvánosan gratulált, megtéve az első lépést egykori barátja felé, ami 1998-ban egy újabb közös filmhez, a Két apának mennyi a fele? címűhöz vezetett.

Ugyan Belmondo élete végéig megtartotta népszerűségét, egyre kevesebbet forgatott. Legutolsó szerepe a 2013-as Fegyveres banditákban volt.

Jean-Paul Belmondo nem adta könnyen az életét: 2001-ben szélütése volt, aminek következtében arcának egyik fele lebénult, majd öt évre rá combnyaktörést szenvedett, amikor is a kórházban töltött idő alatt tüdőgyulladást kapott, és élet-halál közt lebegett.

Akkor nem hagyta magát, de sajnos ő sem örök életű: 2021. szeptember 6-án 88 éves korában örökre lehunyta a szemét a francia óriás.

Nyitókép forrása: Northfoto