Barion Pixel 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet királynő – Coloré

96 éves korában elhunyt II. Erzsébet királynő

2022. 09. 08.

Ma este 96 éves korában, uralkodásának 71. esztendejében elhunyt II. Erzsébet királynő, a 20. század egyik legismertebb személyisége. Négy gyermeke, nyolc unokája, tizenkét dédunokája és egy világ gyászolja. Halálának pillanatától elsőszülött fia, a 73 esztendős eddigi trónörökös, Károly a brit uralkodó.

Az utóbbi hónapokban sokat lehetett hallani II. Erzsébet királynő egészségi állapotának megromlásáról, a Palota számos programját lemondta, például a parlament ülésszakának megnyitóján sem vett részt – ilyenre 1963 óta nem volt példa.

Sokak már akkor rosszat sejtettek, amikor nemrégiben, az uralkodásának 70. évfordulójának ünnepi eseményein nem volt végig jelen. Így érthető módon megindultak a spekulációk, ma pedig a Palota adott ki egy tőlük szokatlan nyilatkozatot a királynő egészségi állapotáról.

Órákkal később pedig bekövetkezett, amit sokan sejteni véltek: a családja által Lilibetnek is becézett uralkodó ma este, 96 éves korában elhunyt. Uralkodásának 71. esztendejében nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában érte a halál.

Halálának pillanatától elsőszülött fia, a 73 esztendős eddigi trónörökös, Károly a brit uralkodó.
Károly trónra lépése azt is jelenti, hogy az új király idősebb fia, Vilmos cambridge-i herceg a trónörökös. Az új brit király teljes neve Károly Fülöp Artúr György, és az uralkodó ezek közül bármelyiket választhatja – mint kiderült, a Károly név mellett döntött, így III. Károly néven léphet az Egyesült Királyság trónjára. Az ilyen esetekben összehívott trónutódlási tanács (Accession Council) várhatóan péntek délelőtt ül össze, és formálisan is királlyá nyilvánítja az új brit uralkodót – írja az MTI.

Portrécikkünkben II. Erzsébet királynőre emlékezünk.

II. Erzsébet királynő
Platinajubileumi ünnepségének egyikén 2022. júniusában. Forrás: Northfoto

II. Erzsébet királynő, a legenda

Elizabeth Alexandra Mary Windsor 1926. április 21-én jött világra Londonban, szülei az akkori uralkodó öccse, Albert György és Elizabeth Bowes-Lyon voltak, de álljon itt azért az is, hogy egyik ükanyja a magyar származású Rhédey Klaudia grófnő volt. Már születésétől kezdve árgus szemekkel figyelte a közvélemény, így egy percig sem élhetett könnyű, tehermentes életet. Édesapja, aki akkor még hercegi címet viselt, így írt róla: “Régóta akartunk egy gyermeket, hogy teljessé tegye boldogságunkat.” 

Sokan elfelejtik, hogy nem trónörökösként született, hiszen az öröklési sorrend szerint eredetileg nagybátyja, VIII. Eduárd volt a korona következő várományosa. Ő azonban – ahogy a történelemkönyvekből és a Korona című Netflix-sorozatból is megtudhattuk – 1936 decemberében (326 nap után) lemondott a trónról, mert beleszeretett Wallis Simpsonba, aki történetesen elvált volt.

Így került hát Erzsébet édesapja, a későbbi VI. György király (akiről pedig többek között A király beszéde szólt) a reflektorfénybe, családjával együtt. Húgával, a négy évvel fiatalabb Margittal együtt magántanulók voltak, leginkább irodalom, zene, történelem és nyelvek szerepeltek az órarendjükben. A “Lemondás-napon”, ahogyan kislányként egy jegyzetfüzetbe beírta, véget ért addigi gondtalannak mondható életük, és a Buckingham-palota lett az otthonuk. Mivel trónörökössé lépett elő, többet kellett tanulnia, megjelent például órarendjében az alkotmánytörténet. 1939-ben kitört a második világháború, és ugyan sokan tanácsolták az anyakirálynőnek, ő nem menekült lányaival Kanadába, hanem végig férje, a király mellett maradt.

Erzsébet mindössze nyolc éves volt, amikor bemutatták későbbi férjének, Fülöpnek, akivel később hosszas levelezésbe kezdtek, mígnem 1947-től kezdve 74 évig voltak házasok, és akivel közös ükanyán, Viktória királynőn osztoztak – ez a rokonsági viszony mondjuk nem példa nélküli a történelemben. Négy gyermekük született, Károly és Anna még trónra lépése előtt (1948-ban és 50-ben), András és Eduárd pedig később (1960-ban és 64-ben).

Erzsébet királynő, Károly herceg, Fülöp herceg, Anna hercegnő
Erzsébet királynő, Károly herceg, Fülöp herceg, Anna hercegnő. Kép forrása: Northfoto

Amikor betöltötte 18. évét, állami tanácsosnak nevezte ki a parlament, így amíg apja, a király távol volt, elláthatta az államfői feladatokat. Szolgált a brit hadsereg női haderejében, sofőrként és szerelőként dolgozott, és egyébként egész életében szívének kedves volt az autóvezetés.

Az éppen zajló világháború megviselte édesapja egészségét, és nem segített ezen az sem, hogy láncdohányos volt. VI. György királynál végül tüdőrákot diagnosztizáltak, egyre romló állapota miatt akkor már kétgyermekes lánya fokozatosan több és több feladatot vállalt magára. 1952. február hatodikán álmában hunyt el, és az épp Kenyában tartózkodó Erzsébet azonnal hazarepült – immáron királynői minőségben lépett angol földre, hiszen attól kezdve ő volt a brit uralkodó, idén ünnepelte tehát trónra kerülésének hetvenedik évfordulóját.

A platina jubileumot fél évig tartó eseménysorozattal ünnepelte a szigetország. Ő volt leghosszabb ideje regnáló brit-skót uralkodó – 2015 szeptemberéig ükanyjáé, Viktória királynőé volt ez a cím – , és a világ leghosszabb ideje trónon ülő nője is.

Megkoronázására a következő év júniusában került sor, de addig sem volt rest, és azonnal munkához látott. Szorgalma és kiemelkedő munkamorálja végigkísérte egész életét, sőt, egyesek szerint a birodalom miatt túlságosan háttérbe szorította anyai teendőit és házastársi “kötelességeit”. Híres volt arról, hogy igyekezett távol maradni hazája és a világ politikai kérdéseitől, hiszen nem a döntőbíró szerepét vállalta trónra kerülésekor, és hitvallása szerint uralkodóként semlegesnek kell maradnia a legnagyobb politikai viharok közepette is. Azonban ahogy itt is megírtuk, akadtak kivételek: például volt, hogy személyes véleménye egy újságírónak köszönhetően került nyilvánosságra.

1952-ben mondta el először a rádióban karácsony másnapján ünnepi üzenetét, és ezt azóta minden évben megtette, később már a televízió is közvetítette. Erzsébet trónra kerülése után a modern monarchiát igyekezett képviselni, ehhez hozzátartozott többek között a tévés közvetítés, és az is, hogy megengedte, hogy húga 1978-ban elváljon férjétől.

A válások aztán csőstül jöttek a királyi család életébe, hiszen véget ért Károly herceg és Diana Spencer, valamint másik fia, András herceg és Sarah Ferguson házassága is. Mindkettő 1992-ben történt, és ha ez nem volt elég, abban az évben tűz ütött ki a Buckingham-palotában, és vagy száz szobát tönkretett – egy beszédében „borzalmas évnek”, latinul Annus Horribilisnek nevezte azt az időszakot. Mindezek mellett fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy megóvja családja és a monarchia makulátlan képét országa és a világ előtt.

karácsony ii. erzsébet királynő
2021-ben is volt tévés karácsonyi beszéde. Forrás: Northfoto

Uralkodásának egy részét a korona képviseletében tett utazásokkal töltötte, melyek során több, mint 90 ezer kilométert utazott már szerte a világban. Száztíz országban járt a kis szigetektől elkezdve a hatalmas birodalmakig és meglátogatta a Nemzetközösség minden államát, a legelfoglaltabb ebből a szempontból a hetvenes és nyolcvanas években volt. Meghatározó látogatásai közé tartozott 1965-ös útja Nyugat-Németországba, hiszen ő volt 1913 óta az első brit uralkodó, aki odalátogatott. 1970-ben esett meg először, hogy a köznép között sétáljon, és ne biztonságos távolból integessen nekik, ez Sydneyben történt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy emberibbnek mutassa az uralkodócsaládot a nép szemében. 1986-ban Kínába látogatott, bár az út diplomáciai jelentőségét kicsit beárnyékolta férje, Fülöp herceg viselkedése, akinek kissé rasszista megjegyzéseit felkapta a sajtó is. 2011-ben pedig először utazott az Ír Köztársaságba, ahol száz éve nem járt brit uralkodó, így ezt a gesztust egy új korszak kezdeteként értékelte mindkét ország.

Tizennégy miniszterelnök szolgálta Nagy-Britanniát az alatt az idő alatt, amíg II. Erzsébet királynő volt, mindegyikükkel hetente találkozott egy privát megbeszélésen a palotában. Emellett az USA elnökeinek negyedével is volt szerencséje találkozni. Winston Churchill egyfajta apafigura volt számára, az őt követő Harold Wilsonnal és James Callaghannel már kicsit informálisabb volt a viszonya. Ezzel szemben Margaret Thatcherrel igencsak távolságtartó volt, de ez a Vaslady részéről sem volt másként, ezt a Korona című Netflix-sorozat is jól bemutatta.

Commonwealth Heads Of Government Meeting
A Brexitet levezénylő miniszterelnök, Theresa May. Forrás: Northfoto

Ha már sorozat: a királynőt tucatnyian játszották el több, mint száz sorozatban, filmben és tévéműsorban az elmúlt hatvan évben, a legemlékezetesebb alakítások Emma Thompsonhoz és Helen Mirrenhez kötődnek. Jeannette Charles volt az, aki a legtöbbször eljátszotta őt mindenféle vígjátékban (Austin Powers- és Csupasz pisztoly-filmek), a nő egyébként a leghíresebb királynő-imitátor is. Maga Erzsébet is feltűnt néhányszor a kamerák előtt, persze saját magát alakítva, ilyen volt a 2012-es londoni olimpia reklámszpotja és az az aranyos jubileumi videó is, amelyben Paddington macival teázik.

II. Erzsébet királynő tegnap még fogadta az újonnan beiktatott brit miniszterelnöknőt, Liz Truss-t, ma azonban már fentről szemléli családját, országát és a világot. London Bridge is down.

A királynőtől a halála esetére kidolgozott, London Bridge művelet nevű protokoll alapján várhatóan tíz nap múlva vesznek végső búcsút egykori angliai rezidenciáján, a London nyugati határában fekvő Windsor kastélyban, ott, ahol néhai édesapja és tavaly áprilisban, életének századik esztendejében elhunyt férje, Fülöp edinburghi herceg is nyugszik.