Barion Pixel Elhunyt Csűrös Karola – Coloré

Elhunyt Csűrös Karola

2021. 11. 24.

A színésznő 2019-ben veszítette el férjét, Horváth Ádámot, azóta aggasztó hírek jöttek állapotáról. 2021. november 23-án örökre elaludt Csűrös Karola.

Nem olyan régen, november 6-án töltötte be 85. életévét. Diplomáját 1959-ben szerezte, majd 1966-ban hozzáment Horváth Ádám rendezőhöz, akivel több közös munkát tudtak maguk mögött.

Csűrös Karola eredetileg Karolinának lett keresztelve, ám nem szerette a nevét, mert elborzadt a gondolattól, hogy időskorában Lina néninek fogják szólítani. Amikor már megtehette, addig kérlelte az ügyintézőt, hogy Karolát írjon a személyijébe, míg így nem lett.

Csűrös Karola
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

A szülei nem örültek pályaválasztásának, de Karola annyira beleszeretett az operába és a színpad világába, hogy senkinek nem volt beleszólása abba, hogy mit tanuljon. Énekhangja nem volt, így került a Színművészeti Főiskola színész szakára. Nem szerette azokat az éveket, amiket a főiskolán töltött, „lidércesként” jellemezte őket. Úgy érezte, nem sok útravalót kapott tanáraitól.

„Találkozás egy régi szerelemmel”

Védjegye volt a rövid haja. Utoljára tinédzserkorában volt hosszú, mert az volt a divat, de mivel nem érezte haját megfelelő minőségűnek, levágatta. Elsőre nem tetszett neki a látvány, ezért a színházban kapott parókákat hordta egy ideig, amiben úgy járhatott-kelhetett a városban, hogy senki nem ismerte meg.

Férjével a ’60-as években találkoztak, ekkor Győrben volt színésznő. Meglátott egy férfit, és a hozzá tartozó szempárt. „Azonnal elvesztem benne” – mesélte. Ezután három évig nem találkoztak, majd amikor Csűrös Karola felkerült a Madách Színházba, újra egymás mellé sodorta őket az élet. Horváth Ádámtól sokan tartottak, ám a színésznőre teljesen máshogy hatott a rendező stílusa: „olyan voltam, mint a versenyló: kigyulladt a felvételt jelző lámpa, mindjárt szárnyaltam”.

Hamar szerelem lett a találkozásokból, majd három év után összeházasodtak. Az esküvőjükre egy próbáról rohant, ahol egy fekete nőt játszott. Épp csak annyi ideje volt, hogy lemossa magáról a festéket, új sminket, alkalomhoz illőt nem volt ideje készíteni. A ceremónia két tanúval zajlott, majd gyorsan visszarohant a színházba, hogy játsszon, és este csatlakozott a násznéphez.

Egy kedves szomszéd

Több filmben is látható volt: a Két emelet boldogságban Szabó Gyula partnereként, a Katonazenében, és a Gyula vitéz télen-nyáron című filmekben is, ám az országos népszerűséget a Szomszédok hozta meg számára.

Többször elmesélte, hogy ultimátumot adott férjének: vagy beleírja őt is a népszerű sorozatba, vagy elválnak. Horváth Ádám erre máshogy emlékezett: ugyan Etus nem az első résztől kezdve látható, végig tervben volt, hogy Csűrös Karola játssza a karaktert, annál is inkább, mert a kerámiaművészt a rendező saját édesanyja után mintázta. Ugyan a színésznő férje révén lehetett volna könnyű helyzetben, nem így volt: Horváth Ádám sokkal kritikusabban bánt vele, mint a többi színésszel.

Csűrös_Karola_Szomszédok_Etus
Fotó: Youtube

Csűrös Karola egyáltalán nem bánta, hogy Etusként szólítják le az utcán, sőt: még 2012-ben is azt nyilatkozta, hogy hiányzik neki a sorozat, és a rutin, amit ez a munka adott. Elmondása szerint nagyon megszokták férjével, hogy kéthetente három napot forgattak, majd Horváth Ádám leült, hogy a következő epizódon dolgozzon. Az űrt az Életképek című sorozat töltötte be, amit szintén férje írt és rendezett. Ebben a színésznő Karcsi doktornőt, a fogorvost alakította.

Elmondása szerint rendkívül sértődékeny volt: már akkor támadott, ha úgy érezte, hogy sarokba szorítják. Humorérzékét furcsának írta le, úgy látta, hogy nem mindenki érti, sőt, sokszor bántónak tartják.

Számos díjjal jutalmazták, köztük Erzsébet-díjjal, a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjével, és 2006-ban érdemes művész is lett.

A Szomszédokban egyik legerőteljesebb jelenete az volt, amikor a zöldséges Józsit, Szabó Ottót búcsúztatta.

https://www.youtube.com/watch?v=ege2vg7KauM

Ma tőle búcsúzunk.

Isten Önnel, Tyúkanyó!

Borítókép forrása: Youtube