Barion Pixel Anthony Hopkins 85 éves – 10 érdekes tény a legendás színészről – Coloré

Anthony Hopkins 85 éves – 10 érdekes tény a legendás színészről

2022. 12. 31.

Anthony Hopkins-t egyik filmrajongónak sem kell bemutatni. A születésnapos színész rendkívüli életutat tudhat maga mögött; úgyhogy volt miből szemezgetnünk.

Sir Anthony Hopkins Wales-ben született, és ma már az egyik legnépszerűbb amerikai színész. Már első filmje, az Oroszlánszívű Richárd meghozta neki a sikert, melyet számtalan alkotás követett, melyek közül a legismertebbek közé tartozik A bárányok hallgatnak, a Ha eljön Joe Black és a Lázadás a Bounty-n. Munkássága alatt összesen hétszer jelölték Oscar-díjra, melyből kettőt meg is kapott – legutóbbit tavaly, Az apa című film főszerepéért, melyben egy demenciával küzdő urat formál meg.

Életébe természetesen sok minden belefért a filmeken és a díjakon kívül is!

A majdnem zongorista

A színész sokáig álmodott arról, hogy sikeres zongorista lesz, de az élete fordulatot vett, amikor a színészet felé fordult. Ennek leginkább az volt oka, hogy Richard Burton is Port Talbotban nőtt fel, ahol ő, és az ő sikerén felbuzdulva kipróbálta magát a színpadon. Ezen felül maga Richard Burton is azt tanácsolta neki, hogy jelentkezzen színésznek. Nem számított rá, hogy mennyire jó fogja érezni magát a színpadon: ekkor jött rá, hogy a színészet az igazi szenvedélye.

Diszlexiásan a csúcsra

A színész diszlexiában szenved, azaz nehezére esik az olvasás. Szerencséjére azonban memóriája kiváló, ezért ha sikerül elolvasnia a mondatokat, hamar megjegyzi őket, így a szövegtanulás ezzel együtt sem jelent neki nehézséget. Ennek ellenére sokat foglalkozik egy-egy szereppel: forgatások előtt akár 250-szer is elolvassa a forgatókönyvet, mialatt készül a szerepére.

Él – és majdnem hal – a filmezésért

A vadon foglyai című film forgatása kishíján Anthony Hopkins életébe került. Az egyik jelenetben át kellett kelnie egy folyón, de a víz annyira hideg volt, hogy a színész testhőmérséklete olyan alacsonyra csökkent, hogy majdnem meghalt. Szerencsére időben a segítségére siettek, és sikerült felépülnie.

A színész az egyik forgatáson majdnem kihűlt
A színész az egyik forgatáson majdnem kihűlt / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Anthony Hopkins, a horrorkirály

A bárányok hallgatnak című filmben Hannibal Lectert alakította, mely az egyik legismertebb szerepe. Ez nem véletlen, mert számtalanszor improvizált a film alatt. Titka azonban mégis abban rejlett, hogy míg beszélt, nem pislogott, és ezzel olyan feszültséget keltett, amire azóta sem volt példa. Nem is csoda, hogy első Oscar-díját ezért a filmért kapta!

Sir Hopkins, az amerikai

Művészetéért 1993-ban Erzsébet királynő lovaggá ütötte Anthony Hopkins-t, hiszen wales-i színészként erre volt lehetőség. 2000-ben azonban amerikai állampolgár lett, s ez normál esetben azzal járt volna, hogy le kell mondania lovagi címéről, de esetében módosítottak az amerikai szabályokon, így továbbra is Sir Anthony Hopkins-nak szólíthatjuk.

Oscar a legidősebbnek!

A színész 2021-ben Az apa című filmért kapott díjjal a legidősebb díjazott lett, akit valaha Oscarral jutalmaztak. Az átadóra azonban nem ment el, mert nem látta esélyét, hogy megkaphatja a szobrocskát, így már javában az ágyában aludt, mire kimondták a nevét. Reggel volt is meglepetés, amikor megnézte a híreket!

Fest ő!

A színész bőven a hatvanon túl kezdett el festeni. 2003-ban a felesége megtalálta pár régi rajzát, és biztatta, hogy festésben is próbálja ki magát. Bár Hopkins nem volt bizakodó, felesége el volt ragadtatva művészetétől, így kiállításokat szervezett neki, amik igencsak sikeresek lettek.

Anthony Hopkins festményeivel
Anthony Hopkins festményeivel / Kép forrása: Youtube

Megküzdött az alkohollal

Fiatalabb korában úgy érezte, hogy nem elég jó színész, így az alkoholhoz fordult. Hosszú évek tusája után végül 1975-ben tette le végleg a poharat. A fordulópontot az hozta el, hogy egyszer egy szállodai szobában ébredt, és fogalma sem volt, hogy hogyan került oda.

Lányával nem tartja a kapcsolatot

A színész háromszor nősült. Első feleségétől egy gyermeke született, Abigail. Hopkins pont gyermeke születésének időszakában élte legrosszabb éveit, amikor is rendszeresen a pohár fenekére nézett, így lánya csupán egyéves volt, amikor a színész otthagyta a családot. Ez örökre megpecsételte a lányával való kapcsolatát: azt sem tudja, hogy születtek-e unokái.

Ingyen adta tudását

A színész több, mint húsz éven át ingyen tanított színészetet a Ruskin School of Acting nevű intézményben, a kaliforniai Santa Monicában. A szombat reggeli órákért cserébe csupán csak egy kávét kért a színész, mert nagyon élvezte ezt az elfoglaltságot. Mint mondta, imádja, ahogyan a fiatal színészek kinyílnak, és örömét leli abban, hogy általa születnek meg az új generáció színészei.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT.

Nyitókép forrása: Shutterstock / Puzzlepix