Barion Pixel A művelt brit, aki Hollywoodban is sikert sikerre halmoz – 60 éves Ralph Fiennes – Coloré

A művelt brit, aki Hollywoodban is sikert sikerre halmoz – 60 éves Ralph Fiennes

2022. 12. 22.

Jéghideg tekintetével a filmtörténelem bármely gonoszát eljátszhatná, és meg is adatott számára, hogy zseniálisan alakítson többek között egy náci tisztett, egy rettegett varázslót, legutóbb pedig egy pszichopata séfet. Furcsamód egy darab Oscarja sincs (talán e tény is csorbítja a díj hitelességét), otthon van filmforgatáson és színpadon is, és mindkét helyen előszeretettel interpretál Shakespeare-t. A 60 éves Ralph Fiennes portréja következik.

Ő az a ritka lény, aki egyformán erős a klasszikusokban és a népszerű művekben, és aki elkötelezett a színpad és a képernyő iránt egyaránt. Egyszerre termékeny és rejtélyes, miközben eltűnik a karakterek káprázatos skálájában.”  – írta róla a New York Times riportere, akinek idén ősszel volt szerencséje vele vacsoráznia. 

Ralph Fiennes, aki sármos és vérfagyasztó is tud lenni

Ralph Fiennes a Londoni Királyi Színművészeti Akadémiával alapozta meg pályafutását, és a kilencvenes évek elején négy olyan szerepet is magának tudhatott, amelyeknek köszönhetően harmincas évei elejére híres szívtipróvá avanzsált. Első filmes szerepe sem marad el a többi mögött, az 1992-es Üvöltő szelekben Heathcliff karakterét osztották rá. Majd jött a Schindler listája Steven Spielberg rendezésében, Fiennest pedig Amon Göth megformálásáért Oscar-díjra is jelölték. Érdekes sztori, hogy filmbeli partnere, Liam Neeson a gálán titokban azért szorított, hogy Fiennes ne kapja meg a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szobrocskát, mert attól tartott, hogy akkor ugyanúgy beskatulyázzák majd őt, mint annak idején Tony Perkinst a Psycho miatt. A koncentrációs tábor kegyetlen parancsnokának megformálása kihívás volt Fiennes számára, ugyanakkor alátámasztotta azt, amit egy rendező mondott róla, miszerint nem a szenzációra megy a szörnyetegek eljátszásakor, hanem megpróbálja őket megérteni.

Ítélkezhetnék magamban, miszerint ez egy szörnyű, gonosz, borzasztó ember. De a feladatom az ember, az emberi lény ábrázolása volt. Fontosnak tartottam a mindennapiságot, az esendőséget.

'schindler's List' By Steven Spielberg, Usa, 1993.
Amon Göth, azaz Ralph Fiennes – Schindler listája (1994). Forrás: Northfoto

Ugyanebben az évben jelent meg a megtörtént eseményeken alapuló Kvíz Show, ahol az ötvenes évek Amerikájának kvízműsor-botrányát göngyölítették fel, és amelyben ő alakította Charles Van Dorent. Két évvel később pedig ismét Oscarra jelölték, ezúttal a legjobb férfi főszereplő kategóriában, méghozzá Almásy László gróf eljátszásáért Az angol betegben. Az egyik női főszerepet alakító Kristin Scott Thomas így idézte fel egyik első találkozását Fiennessel.

Behívtak egy meghallgatásra, az pedig rendkívüli volt. Bementem egy szobába és ott volt Ralph Fiennes. Az egyetlen dolog, amire emlékszem róla, hogy csikorgó edzőcipőt viselt, és iszonyúan jól nézett ki. Leültünk és összeolvastuk a szöveget – és minden a helyére került.”

Ralph Fiennes
Ralph Fiennes volt Az angol beteg (1996) is. Forrás: Northfoto

Mindeközben pedig nem felejtette el a színpadot sem, ami eleinte Londont jelentette, később pedig már a Broadwayt is. Nemcsak Shakespeare-t játszott, de leginkább az angol drámaíró műveinek adaptációiban vállalt szerepet, így fiatal éveiben volt Troilus, Lysander, Rómeó, és például Claudio is a Sok hűhó semmiértben. 1995-ben Hamlet eljátszásáért Tony-díjjal jutalmazta a szakma, Ralph Fiennes pedig az azóta eltelt majdnem harminc évben is folyamatosan játszott valamilyen színpadon. Legutolsó premierje idén tavasszal volt, a Straight Line Crazy című drámában láthatta a Bridge majd a The Shed közönsége.

A kétezres években a romkomok világába is belekóstolt, méghozzá Jennifer Lopez oldalán, ők ketten játszották ugyanis az Álmomban már láttalak főszerepeit. Lopez egy szobalány volt, míg Fiennes egy magas rangú politikus, akik persze egymásba szerettek. Azonban bármennyire is közönségkedvenc lett ez a film, maga Fiennes később lesújtóan nyilatkozott róla. Egy 2017-es interjúban ugyanis azt mondta, hogy nagyszerű dolognak tartja, amikor egy film szembemegy a mostanában uralkodó trendekkel, miszerint azért készül el, hogy pénzt hozzon a konyhára. Majd hozzátette, hogy persze ő is szerepelt már ilyen filmben, ez volt az Álmomban már láttalak. 

Az emberek azt mondogatták, hogy mikor fogsz már valamilyen könnyedet játszani? Hiszen mindig sötét, komoly alakokat vagy rosszfiúkat játszottam. És akkor jött ez a film. Élveztem a forgatást, Jennifer Lopezt pedig nagyon tisztelem, mert elképesztően jó volt benne, de azt hiszem, ez a könnyű vígjáték dolog nem az én világom.

2002 Maid In Manhattan Movie Set
Álmomban már láttalak, Jennifer Lopezzel, Ralph Fiennesszel és Tyler Posey-val. Forrás: Northfoto

Az emberi jogok és esélyegyenlőség iránt amúgy is elkötelezett Fiennes 2005-ben Kenyában forgatta Az elszánt diplomata című thrillert. Az ott látottak hatására a stáb és a színészek létrehoztak egy alapítványt, melynek célja, hogy a környékbeli falvak gyermekei számára biztosítsák az alapoktatást. Ralph Fiennes emellett UNICEF nagykövetként is dolgozik, támogatója a Shakespeare School Festival-nek, és rengeteget jótékonykodik.

A Harry Potter -filmsorozat negyedik részében, a Tűz serlegében csatlakozott a franchise színészeinek népes táborához, a film utolsó jeleneteiben tűnt fel, mint a rettegett Voldemort nagyúr. Elmondása szerint azelőtt nem olvasta a könyveket és nem látott egy filmet sem, csak tisztában volt vele, hogy zajlik a Potter-őrület a briteknél és világszerte is. 

Voldemort
Ralph Fiennes, mint a Sötét Nagyúr. Forrás: Northfoto

A szerep végül belopta magát a szívébe, olyannyira, hogy nemrég azt nyilatkozta, ha Rowling felkérné, hogy újra öltse fel a talárt, gondolkodás nélkül megtenné. Az elmúlt hetekben egyébként Helena Bonham Carter után maga Fiennes is megvédte az írónőt, akit sokat kritizáltak transzfóbnak mondott megjegyzései miatt. 

J.K. Rowling megírta ezeket a nagyszerű könyveket az erőről, arról, ahogy gyerekek rájönnek, milyen emberek is valójában. Arról szólnak, hogy hogyan leszel jobb, erősebb, erkölcsösebb emberré. A felé irányuló verbális bántalmazás undorító, megdöbbentő.

Közel kilencven filmszerepe közül igazán nehéz kiemelni a legjobbakat, de próbálkozzunk tovább. Voldemortként egy újabb generáció ismerte meg, a szereptől 2011-ben búcsúzott el, reméljük, nem végleg. Ebben az évben debütált először rendezőként, nem meglepő módon egy Shakespeare-darabot vitt a vászonra, ez volt a Coriolanus, melyben ő játszotta a címszerepet. A modern korba áthelyezett sztori lényege ugyanaz volt, mint az eredeti drámáé: egy száműzött hős összefog egy korábbi ellenségével annak érdekében, hogy bosszú álljon a városon, mely kitagadta. A következő rendezésére sem kellett sokat várni, A titokzatos szeretőben szintén magára osztott egy szerepet, Felicity Jones, Kristin Scott Thomas és Tom Hollander mellett tűnt fel, és nem kisebb ember bőrébe bújt, mint Charles Dickens.

2011 Coriolanus Movie Set
Ralph Fiennes nemcsak színpadon, hanem filmen is eljátszotta Coriolanust. Forrás: Northfoto

2012-ben Judi Denchet váltotta a James Bond-franchise M-jeként, így Daniel Craig utolsó három filmjében (Skyfall, Spectre, Nincs idő meghalni) ő, Gareth Mallory volt az MI6 feje. Kérdés, hogy Craig búcsúja a 007-es szerepétől vajon hatással lesz-e Fiennes karakterére?

Wes Anderson jellegzetes rendezői stílusa és látványvilága a 2014-es Grand Budapest Hotelben is visszaköszönt, melyben Ralph Fiennes állítólag úgy kapott szerepet, hogy a rendező régi ismerős lévén odaadta neki a forgatókönyvet, és megkérdezte, melyik karaktert szeretné eljátszani? Így lett ő M. Gustave, a szálloda dolgozóinak vezetője, aki minden reggel egy inspiráló beszéddel kezdi a napot, ami aztán versolvasásba csap át. “Wes nem Gustave, de szerintem sok dolog, például a figyelmesség, és Gustave lelkesedése tőle származik” – mesélte egyszer arról, hogy szerinte mennyi hasonlóság van a rendező és a concierge karaktere között.

A Kingsman-filmek harmadik részében, az előzményfilmnek számító King’s Man: A kezdetekben játszott főszerepet, legutóbb pedig A menü című thrillerben láthatta a moziközönség, mint egy cseppet sem szokványos főszakácsot. Ezeken túl hangját kölcsönözte Az Egyiptom hercegében II. Rámszesznek, A csodatevőben Jézusnak, Victor Quartermaine-nek a Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylényben, a Lego Batman-ben Alfred Pennyworth-nek is.

A kissé arisztokratikus megjelenésű, megfontolt Ralph Fiennes szerepet szerepre halmoz, de mindig bölcsen választ, mintha teljesen tisztában lenne azzal, mi áll neki a legjobban. Ugyan díjat is bőven kapott, Oscar-jelöléseit eddig még nem váltotta aranyszoborra. Közben pedig hétköznapi, művelt ember, aki bevallása szerint nem gyűjt semmit.

Sok könyvet veszek, talán ez áll a legközelebb a gyűjtögetéshez.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix