Emlékszem, hogy gyerekkoromban a Bud Spencer-Terrence Hill-filmekhez hasonló, előkelő helyet foglaltak el a tévénkben Louis de Funés vígjátékai. A Saint Tropez-i csendőr, az Egy kis kiruccanás, a Jákob rabbi kalandjai, és a Fantomas-mozik sztárja szorgalmas munkával és kitartással érte el, hogy még ma, negyven évvel halála után is jó szívvel emlékszünk rá.
Louis de Funés sevillai szülők gyermekeként született Párizs Courbevoie városrészén 1914-ben, édesanyja és édesapja tíz évvel születése előtt a nagyszülők rosszallása elől menekült a francia fővárosba. Ügyvéd édesapja baszk nemesi származással bírt, édesanyja felmenői között pedig portugál politikusok is voltak. Fényképészeti iskolát végzett, és mint oly sok más színész és humorista, rajta is látszott gyerekkorában, hogy szeret a figyelem középpontjában lenni bolondozásaival. Kétszer nősült meg, első házassága 1936-tól 1942-ig tartott és a frigy gyümölcse egy kisfiú, Daniel Charles lett. Második feleségét pedig sokkal a válás után ismerte meg, ekkor már bárzongoristaként kereste kenyerét. Guy de Maupassant író unokahúga, Jeanne Augustine Barthélémy a színész haláláig, negyven éven át volt a párja. Két fiuk született, Patrick Charles és Olivier Pierre, utóbbi sokszor feltűnt édesapja mellett annak filmjeiben, végül azonban felnőttként nem a színészi pályát választotta.
Így kezdte Louis de Funés
Louis de Funés a bárzongoristáskodás után színházi színészként folytatta, amit annyira szeretett, hogy filmsztárrá válása után is vissza-visszatért a világot jelentő deszkákra. 1931-ben debütált filmen, és az elkövetkezendő húsz évben apró statisztaszerepek hadát játszotta el. Napirendje akkoriban így nézett ki: reggel szinkronizálni ment, délután forgatásra rohant, onnan pedig este a színházé volt a terep. Neve az ötvenes években kezdett ismertté válni Franciaországban, és a kor olyan nagyjaival szerepelhetett együtt, mint Fernandel, Jean Gabin, vagy Bourvil. Kettejük közül csak utóbbi kedvelte őt, a pletykák szerint a nagy sztárokat idegesítette de Funés állandó bolondozása, és még Fantomas alakítója, Jean Marais is megorrolt rá emiatt. Azonban ez őt nem zavarta, sőt, jellegzetes humora és grimaszai miatt a közönség gyorsan a szívébe zárta. A szintén komikusi vénával megáldott Bourvillal aztán egész életében jó barátságot ápolt, nem véletlenül dolgoztak együtt többször is.
Az áttörést a Horgász a pácban (Ni vu, ni connu) hozta meg 1958-ban, ez volt az első olyan Louis de Funés-film, amit magyar mozik is lehoztak. Ekkora “kapta meg” magyar hangjául Balázs Pétert, akit aztán legtöbb filmjében ő szinkronizálhatott, de a magyar közönség hallhatta Haumann Pétert és Szombathy Gyulát is. A francia színész legtöbbször Gérard Oury rendezővel dolgozott együtt, kettejük első közös munkája Az ügyefogyott (Le Corniaud) volt, és szinte együtt váltak népszerűvé a francia filmiparban. De dolgozott együtt Claude Zidivel és Jean Girault-val, előbbi a Szárnyát vagy a combját c. filmet, utóbbi például A nagy átverést (Pouic-Pouic) jegyezte.
A Saint Tropez-i csendőr (Le Gendarme de Saint-Tropez) – a Csendőr-filmek első része – váratlan módon a nemzetközi ismertséget is meghozta az akkor 49 éves színész számára, melyben Lütyő őrmester kalandjait követhettük. A francia filmek egyik legsikeresebbje lett a Bourvillal forgatott 1966-os Egy kis kiruccanás (La Grande Vadrouille) is – 17 millióan látták a mozikban, a nézettségi rekordot csak az 1997-es Titanicnak sikerült megdöntenie az országban. Louis de Funés lett a franciák első számú vígjátéksztárja, és bármihez nyúlt, imádták a nézők.
A Fantomas-filmekben Juve felügyelőt alakította, és miután éveken át játszotta az Oscar című komédia főszerepét, a vásznon is elvállalta a karaktert. 1975-ben a Jákob rabbi kalandjait (amit ma nagy valószínűséggel eltiporna a cancel culture) pedig Golden Globe-díjra is jelölték, de sajnos ugyanebben az évben kényszerpihenőre vonult, ugyanis a rengeteg munka miatt szívinfarktust kapott. Miután felépült, a Szárnyát vagy a combját (L’aile ou la cuisse) étteremkritikusaként brillírozott, Zidi külön az ő kérésére alkotta meg ezt a Lütyő felügyelőtől teljesen eltérő karaktert.
Utolsó filmje stílusosan a Csendőr-sorozat zárórésze, A csendőr és a csendőrlányok volt 1982-ben. A Tiszteletbeli César-díjas színész, aki a Francia Becsületrend lovagja is volt, egy évvel később már nem élte túl újabb szívinfarktusát és 1983 januárjában elhunyt.
