Barion Pixel A Disney-üdvöske, akit nem darált be a gépezet – 30 éves Selena Gomez – Coloré

A Disney-üdvöske, akit nem darált be a gépezet – 30 éves Selena Gomez

2022. 07. 22.

A kétezres években a Disney tévécsatornáján futó műsorok egy generáció gyerek- és fiatalkorát határozták meg – de nemcsak a nézők életére volt nagy hatással a Disney Channel, hanem az azokban szereplő színészpalántákéra is. Onnan tudjuk, hogy öregszünk, hogy az emlékeinkben tiniként élő Miley Cyrus, Demi Lovato és Selena Gomez is idén tölti be a harmincat – utóbbi éppen ma.

A harmadik X sok nőt megijeszt, Selena azonban már év elején azt nyilatkozta a sajtónak, hogy izgatottan várja harmincadik születésnapját. “Imádok felnőni” – mondta a People magazinnak januárban.

Fiatalabb koromban féltem tőle, és azt gondoltam, mostanra az életem másképp fog kinézni. De most azt mondom: hű, ez nem az, amire valaha is számítottam, de nem is lehetnék izgatottabb. Nem törődök azzal, mit mondanak mások, ez pedig csodás dolog.

Premiere Of Dolittle
Selena a Dolittle premierjén. Forrás: Northfoto

Az apai ágról mexikói származású Selena Gomez Texasban született 1992 júliusában, és mintha már születésekor meg lett volna határozva hivatása, ugyanis nevét a tragikusan fiatalon elhunyt Selena Quintanilla-Pérez énekesnőről kapta. Édesanyja mindössze tizenhat volt, mikor Gomez megszületett, a szülők azonban nem maradtak sokáig együtt, 1997-től kezdve Mandy Cornett egyedül nevelte lányát. Az édesanya sminkesként próbált elhelyezkedni, hogy kettejük megélhetését megteremtse, azonban nem volt könnyű dolga. “Emlékszem, állandóan kifogyott a benzin, és ott ültünk anyával, fel kellett túrni az egész kocsit negyeddollárosokért, és segítenem kellett neki benzint szerezni.” – mesélte az E!- nek 2011-ben.

Dínók és varázslók

Selena Gomez a Barney és barátai című gyerekműsorban tűnt fel elsőként, a tízéves Selenát is láthattuk a rózsaszín dinoszaurusz körül ugrálni a többi gyerekkel, itt ismerte meg későbbi (ma már csak egykori) legjobb barátnőjét, Demi Lovatót. Egy sima casting során válogatták be mindkét kislányt a műsorba, és akkor még senki sem sejtette, mekkora sztár lesz mindkettejükből öt-tíz évvel később. A mozivásznon a Kémkölykök 3D egyik mellékszerepében bukkant fel először, következő munkája során került a Disney Channelhez.

Demi Lovato And Selena Gomez Before They Were Famous
A hírnév előtt – Demi Lovatóval a Barney és barátai gyerekműsorban a kétezres évek elején. Forrás: Northfoto

Gomez a Miley Cyrus nevével fémjelzett Hannah Montana sorozatban 2007-től 2008-ig szerepelt mint Mikayla Skeech, a címszereplő riválisa. Amerika-szerte ismert azonban a négy évadot megért Varázslók a Waverly helyből (egyes fordításban Waverly hely varázslói, eredetiben Wizards of Waverly place) című szériával lett, ahol a három Russo testvér egyikét, Alexet alakította. “Annyira imádtam ott lenni!” – mondta az Entertainment Weekly podcastjában. “Sokat tanultam, nagyszerű íróink voltak – két írónk a Jóbarátokon is dolgozott –, és volt egy hihetetlen rendezőnk, aki az évadok nagy részében velünk volt.“ Gomez azt is elárulta, hogy megtartotta karaktere varázspálcáját és egy kis keretbe foglalva az ereklye kitüntetett helyet foglal el otthonában. A sorozat főcímdalát is ő énekelte fel, ekkor már látható volt, hogy nemcsak a színészet érdekli, hanem a színpad is. Később aztán, mint oly sok Disney-sztár, ő is megpróbált kitörni a skatulyából és másfajta filmekben vállalt szerepet – ilyen volt a Sodródva című dráma, a Ramona és Beezus, vagy a Spring Breakers. 

Szerepelt Késik a szüret című történelmi drámában, a horror-vígjáték A holtak nem halnak meg-ben, és a Woody Allen rendezte Egy esős nap New Yorkban című romantikus moziban is.

Only Murders In The Building Season 2 Premiere
Martin Short és Steve Martin fogja közre a Gyilkos a házban c. sorozat premierjén. Forrás: Northfoto

2013 óta Gomez főként énekesi karrierjére koncentrált, így sok rajongója örült annak, amikor 2021-ben visszatért a színészethez. A Hulu streamingfelületen debütált Gyilkos a házban (Only Murders in the Building) című misztikus krimi-vígjátéksorozatnak idén júniusban jelent meg a második évada, és a sikert látva a be is rendelték a harmadikat. A sorozatban igazi komikus-legendákkal, Steve Martinnal és Martin Shorttal játszik együtt, triójukat látva pedig a nevetés garantált.

A mentális teher

Még az is tudja, hogy a szórakoztatóiparban felnőni óriási terhet ró a gyerekekre és fiatalokra, aki soha egy percig sem volt híres. Amikor 2017-ben szerepelt az amerikai InStyle magazin címlapján, a nekik adott interjújában kerek perc lebeszélt mindenkit arról, hogy úgy nőjön fel, mint ő. “Szerintem nagyon diszfunkcionális fiatalon ebben a szakmában lenni, amikor az ember épp igyekszik kitalálni, ki is ő valójában. Nem ajánlom.” Gomezt és mentális egészségét a 2010-es években igazán próbára tette a showbiznisz, a sajtó és a paparazzik is, utóbbi kettő különös figyelmet fordított magánéletére. Történt ugyanis, hogy az évtized elején lesifotósok kamerájának kereszttüzébe került az akkor 18 éves énekesnő és a tőle két évvel fiatalabb, a Youtube-ról felfedezett énekes, Justin Bieber.

Vanity Fair Selena Justin
Az a bizonyos Vanity Fair-party 2011-ből. Forrás: Northfoto

A fiatalok aztán 2011 februárjában közösen jelentek meg a Vanity Fair Oscar-partiján, és innentől kezdődött az évekig tartó se veled-se néküled kapcsolat. Többszöri szakítás, a közösségi médiában és dalokban való egymásra célozgatás, kisebb botrányok követték egymást, az ügyet sok rajongó még akkor sem tartotta lezártnak, amikor Bieber Hailey Baldwin modellel, Gomez pedig The Weeknd rapperrel kezdett randizni. Kapcsolatuk talán nem mérgesedett volna el, ha kettejük rajongótábora nem ilyen erőszakos és nem ostromolják a feleket becsmérlő kommentekkel és üzenetekkel. 2018 végén került pont a sztori végére, amikor az énekes elvette Baldwint feleségül – de sajnos sokan ezt a mai napig nem tudják megemészteni. A 2021-es MET-gálán egy kisebb csapatnyi “Jelena”-fan (ez volt a médiában használt neve a párnak) Selena Gomez nevét skandálta, amikor a modell és az énekes végigvonult a vörös szőnyegen. 

A már említett InStyle interjúban szót ejtett a közösségi média káros hatásairól is.

A közösségi média és a lányokra nehezedő nyomás miatt nehéz a helyzet. Jó kapcsolatban lenni másokkal, értesülni a dolgokról, és tudni arról, mit csinálnak épp a barátaid. De a közösségi média sokszor azt üzeni az embereknek, hogy egy bizonyos módon kell kinézniük vagy viselkedniük. Emlékszem, amikor a Disney-műsorom volt, csak rohangáltam fel-alá, nem törődtem semmivel, csak hogy megnevettessem a gyerekeket. Most sokkal inkább fókuszban van minden – rossz emberek próbálnak negatív dolgokat kihozni belőled, és rosszul érzed magad emiatt. Nem tehetsz róla.

Nagyon nehéz kideríteni, hogy ki vagy a sok zűrzavar és nyomás alatt.

A The Hollywood Reporter júniusi kerekasztal-beszélgetésén a vígjátéksorozatokon dolgozó színésznők között ott volt Selena Gomez is, aki megosztotta gondolatait arról, milyen tinédzserkora volt a rivaldafényben. Elmondta, hogy éveken át szégyent érzett és azt, hogy az ipar túlszexualizálja őt, bármiben is szerepel. “Néha szeretem szexinek érezni magam, de ez nem jelenti azt, hogy mások miatt csinálom.” Bevallása szerint nagyon nagy terhet rótt a helyzet a mentális egészségére is, de képes volt fordítani egyet a szituáción és tavaly novemberben édesanyjával és Daniella Pierson vállalkozóval karöltve megalapították a Wondermind-ot. A cég “destigmatizálja és demokratizálja a mentális egészséget”. Bemutatkozásuk szerintmindannyiunknak megvan a saját mentális egészségügyi problémája, és rájöttünk, hogy nincs egy befogadó, szórakoztató és könnyű hely, ahol az emberek összegyűlhetnek, hogy felfedezzék, megvitassák érzéseiket és eligazodjanak köztük.”

Selena Gomez Sort Du Restaurant Diep Paris Et Retourne à Son Hôtel
A folyamatos rivaldafény Selena Gomez egészségének sem tesz jót. Forrás: Northfoto

Még jobban megértjük, mi vitte rá Gomezt, hogy ilyen vállalkozást alapítson, ha tudjuk, hogy maga is küzdött mentális problémákkal azután, hogy a 2010-es évek elején lupusszal (autoimmun betegség) diagnosztizálták. 2016-os turnéja során olyannyira elhatalmasodott rajta a szorongás és a pánikbetegség, hogy önként vonult be egy pszichiátriai intézménybe. Azóta is hetente többször találkozik pszichológusával, és bevallása szerint nagyon sokat köszönhet a különböző terápiáknak.

2017-ben egyre rosszabbodó állapota miatt veseátültetést végeztek rajta, egyik legjobb barátnője, a szintén színész Francia Raisa adta oda a saját veséjét. 2020-ban aztán arról nyilatkozottt, hogy pszichológusa megállapította: bipoláris zavarban szenved (a köznyelv mániás depressziónak hívja). Gomez rendszeresen jár terápiára, kezelésekre, hiszen a közhiedelemmel ellentétben ezt a mentális betegséget kordában lehet tartani és lehet mellette teljes értékű életet élni.

Ha már Selena, legyen énekes

Bár ma szólóénekesnőként gondolnak rá a legtöbben, valamelyest bandatagként kezdte énekesi fellépéseit, hiszen 2008-ban megalakult a Selena Gomez & The Scene. Az I Love You Like A Love Song az együttes legsikeresebb dala lett, hetekig vezette a toplistákat és ma hatszázmilliós megtekintés fölött jár a Youtube-on – de hogy ne csak e cikk írójának ragadjon bele a fülébe, íme, hallgassátok ti is. A formáció 2012-ig zenélt így együtt, három albumot adtak ki és három Teen Choice Awards díjat is hazavittek az évek során, de egy évtizede már nem hallani róluk. Hivatalosan nem jelentették be a feloszlásukat, ám azóta Gomez csak szólóban lép fel és jelentet meg dalokat, így nincs ok reménykedni a visszatérésükben.

Selena Gomez Sings On The Runway At The Victoria's Secret Fashion Show
A Victoria’s Secret bemutatóján 2015-ben New Yorkban. Forrás: Northfoto

Szólóban azóta három albumot jelentetett meg, megannyi popslágert adott a közönségnek (Come & Get It, Lose You To Love Me, Same Old Love, Fetish, Bad Liar, Hands To Myself, Kill ‘Em With Kindness, Wolves) és mexikói gyökerei előtt tisztelegve tavaly év elején spanyol nyelvű EP-t is piacra dobott. A Revelación című album dalai között megtalálhatóak korábbi számainak spanyol verziói, illetve druszájának Bidi Bidi Bom Bom című slágere is. Azonban például Sofía Vergarához hasonlóan ő sem elégszik meg azzal, hogy egy helyről keresse a kenyerét, üzletasszonyként is sikeres. 2020-ban megalapította saját kozmetikai márkáját, a Rare Beauty-t, így lassan két éve már nemcsak szórakoztatja rajongóit, hanem szebbé is varázsolja őket cruelty-free, vegán termékeivel.

Isten éltesse!