Barion Pixel Két év szünet után ismét az ételek szerelmesei lepik el a Millenárist – jön az OTP Gourmet Fesztivál – Coloré

Két év szünet után ismét az ételek szerelmesei lepik el a Millenárist – jön az OTP Gourmet Fesztivál

2022. 05. 14.

Ahogy lassacskán visszatér az élet a „normális” kerékvágásba, úgy jelennek meg újra a közelmúltból ismerős programok – két év kihagyás után például visszatér az OTP Gourmet Fesztivál is.

Az „örökség” lesz a hívószava az idei OTP Gourmet Fesztiválnak, melyet május 27-29 hétvégéjén rendeznek meg a budapesti Millenárison, így két év „koplalást” követően megint csemegézhetünk. A tíz éve megszületett rendezvény ma már óriásira nőtt, több, mint száz kiállító vesz majd részt rajta, Nemes Richárd főszervező pedig elmondta: “Köztük majd’ 50 étterem szerte az országból: a legizgalmasabb fővárosiak mellett számos vidéki klasszissal és új gyöngyszemekkel is találkozhatnak majd a látogatók.”

Gourmet
Forrás: OTP Gourmet Fesztivál

A színesebbnél színesebb ételes és italos stand mellett demófőzések, workshopok is várják az érdeklődőket, ott lesz rengeteg ismert séf, cukrász, vendéglátós – főzhetünk majd együtt Steiner Kristóffal, Nemesvölgyi Attilával, Rosenstein Tímeával, és Széll Tamással is, csak ne felejtsünk jegyet váltani. Mautner Zsófi, a fesztivál egyik sztárja ezt nyilatkozta az idei témáról: „Az örökség számomra alapvetően a családi múltat és a családi hagyományokat jelenti, azt, hogy honnan jöttek a nagyszüleim, a szüleim, és én ezt mindig hordozom magamban. „ Dudás Szabolcs és Szilárd, az Anyukám mondta tulajdonosai számára pedig otthonuk, a tokaji vidék jelenti az örökséget, itt találtak önmagukra. „Ugyanúgy tudunk örülni egy pohár bornak, egy szelet kenyérnek és egy sült szalonnának, mint valami igazán nagy műremeknek, sőt! Talán ezek azok a dolgok, amik igazán örömet tudnak szerezni. Számunkra az az örökség amit együtt töltöttünk, együtt gondolkodva, együtt építve fel a közös dolgainkat. „

OTP Gourmet Fesztivál
Forrás: OTP Gourmet Fesztivál

Mivel a rendezvény vasárnapi napja pont gyereknap lesz, ezért a kisebbeknek is kedveskedik a fesztivál néhány programmal, őket várja majd a Kerek Perec gasztrojátszótér és a Babajátszóház is.

A pontos programot itt találjátok, érdemes előre megvenni a jegyeket, nehogy lemaradjatok róla.