Barion Pixel Jankovics Marcell születésnapján érkezik a Toldi mozifilm – Coloré

Jankovics Marcell születésnapján érkezik a Toldi mozifilm

2022. 08. 17.

Egészestés Toldi mozifilmmel ünnepli majd a szakma a tavaly elhunyt, legendás Jankovics Marcell születésnapját.

Jankovics Marcell nevét senkinek sem kell bemutatni, hiszen ő volt a magyar animáció egyik legnagyobb alakja, nevéhez olyan alkotások kötődnek, mint a Gusztáv sorozat, a János vitéz, a Fehérlófia és a csodálatos Magyar népmesék. Szép lezárása egy csodás életműnek, hogy első munkájához, a János vitézhez hasonlóan záró produkciója is a 19. századi költészethez kapcsolódik, ugyanis szöveghűen vitte vászonra Arany János Toldiját.

Toldifilm 1080p 09
Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?” Forrás: Kecskemétfilm

Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem. Majd kilenc-tíz ember-öltő régiségben. Rémlik, mintha látnám termetes növését, Pusztító csatában szálfa-öklelését (…)„. Az 1300-as évek Magyarországán élt legendásan erős vitéz alakját Petőfi Sándor legjobb barátja, Arany János elbeszélő költeménye őrizte meg az utókornak, a mű pedig magát a költőt tette országosan ismertté és elismertté.

Aligha kell bemutatni bárkinek is az alkotást, hiszen általános iskolás éveinkben mind olvastuk, a „, paraszt! melyik út megyen itt Budára?” sort pedig előszeretettel idéztük, kontextustól függetlenül, csak mert vicces volt a paraszt szó. A „magyar szuperhős” történetét jeleníti meg a Kecskemétfilm egészestés alkotása, melynek rendezői Jankovics Marcell és Csákovics Lajos voltak, és amelyen nyolcvan alkotó több mint három évig dolgozott.

Toldifilm 1080p 27 jankovics marcell
Forrás: Kecskemétfilm

A Toldiból nemcsak az embertelen erejű kamasz felnőtté válását, bátyjával való viszálykodását és a fiatal belső vívódásait ismerhetjük meg, hanem a készítők odafigyeltek arra, hogy hitelesen ábrázolják a középkori Magyarországot.

Producerként dolgozott a Toldin Mikulás Ferenc, zenéjét Selmeczi György szerezte, a látványért Maticska Zsolt és Richly Zsolt feleltek, a gyártásvezetői poszton Vécsy Verát találjuk. Széles Tamás, az ismert színész és szinkronhang lett a produkció narrátora, mesélője. A több, mint másfél órás alkotás október huszadikán kerül majd a magyar mozikba.