Barion Pixel Cristiano Ronaldo felesége, bébiszittere és kiegészítője Georgina Rodriguez a róla szóló sorozatban – Coloré

Cristiano Ronaldo felesége, bébiszittere és kiegészítője Georgina Rodriguez a róla szóló sorozatban

2022. 08. 08.

Általános tény, hogy az emberek szeretik a tündérmeséket, így nem csoda, hogy a közvélemény izgatottan várta Georgina Rodriguez történetét, akiről eddig mindössze annyit tudtunk, hogy hétköznapi eladóként ismerkedett meg a világklasszis focista Cristiano Ronaldóval 2016-ban. Nagy fába vágta a fejszéjét a Netflix, s a kritikák egyöntető véleménye szerint nem is sikerült megugrania a feladatot, hiszen az Én, Georgina című dokumentumsorozat amellett, hogy veszélyesen felületes, maximum a Gio által viselt ékszerek tekintetében nyújt valamiféle értéket a befogadóknak.

Cristiano Ronaldo felesége. Lesz. Majd egyszer

Január végén, igazi téli pangás közepette debütált a Netflixen az Én, Georgina című dokusorozat, amely Cristiano Ronaldo barátnője, az argentin származású Georgina Rodriguez életét dolgozza fel hat részben. Ha emlékszünk még a Focistafeleségek című sorozatra, nagyjából el tudjuk képzelni, mit rejteget számunkra Rodriguez története, amely három szóban is könnyedén összefoglalható: ékszerek, utazás, gyermeknevelés. (Már amennyire Gio módszerét annak lehet nevezni.) 

Cristiano Ronaldo felesége, Georgina Rodriguez, Én, Georgina
Cristiano és Georgina a 2019-es MTV Europe Music Awards-onKép forrása: Northfoto

Ha szirupos történetre vágyunk, csalódni fogunk, hiszen Ronaldo mindössze néhány alkalommal nyilatkozik kapcsolatukról, másrészt Gio az első részben körülbelül tíz perc alatt összefoglalja megismerkedésük történetét: Cristianóval a helyi Gucci-boltban ismerkedtek meg, ahol anno eladóként dolgozott. Ugyan mindössze hat év telt el kapcsolatuk kezdete óta, (s Gio még nem Cristiano Ronaldo felesége) a befogadó számára egyikükön sem érzékelhető a másik iránti szeretet, szerelem: mindketten kifejezéstelen arccal mesélnek párjukról: szavaikból végig az érződik, hogy igazság szerint nem is annyira ismerik egymást, s ez a benyomás sajnos a sorozat végéig kitart. Nem is csoda, hiszen Rodriguez és Ronaldo a futball miatt távkapcsolatban élnek, valószínűleg néhány hétnél tovább még sosem éltek együtt. 

A nő helye

Ronaldo ugyanakkor csillogó szemekkel mesél arról, hogy Giónál keresve sem találna jobb anyát gyermekeinek, így egyértelmű, hogy a focista hova pozícionálja a nő(k) helyét a családban, s úgy általánosságban. (Pikáns részlet, hogy a pár a sorozat elkészülésekor négy gyermeket nevelt együtt, ebből egy volt közös. Georgina azóta ikrekkel volt várandós, ám idén áprilisban, szülés közben elvesztették az ikerpár egyik tagját, egy kisfiút.) 

Ez is érdekelhet:

Az egész világ egy emberként érzett együtt Cristiano Ronaldo feleségével, és a világhírű focistával, akik néhány nappal ezelőtt, születés közben vesztették el kisfiúkat.

Cristiano Ronaldo felesége, Georgina Rodriguez, Én, Georgina
Gio a Cannes-i filmfesztiválonKép forrása: Northfoto

Persze, Giót sem kell félteni, hiszen kihasználja a „Cristiano Ronaldo felesége” címkével járó lehetőségeket: barátaival együtt Cristiano magángépével utazgat Európaszerte, „saját jogán” (khm) részt vesz a Cannes-i filmfesztiválon, s a stábja unszolására beugrik a monacói Forma-1-re, ahol a Ferrari tulajdonosával ebédel. Mindeközben szóba sem jön homályos gyermekkora, noha az igen fontos adalék lenne személyiségéhez: édesapja, Jorge Eduardo Rodriguez Gorjon évekig börtönben ült kábítószer-kereskedelem vádjával, így Giót és testvérét anyjuk bátyja, Jesus Hernandez nevelte fel, aki állítólag azóta nem hallott Georgina felől, mióta az összejött Ronaldóval. (Nesze neked családi egység.) 

Az Én, Georgina című sorozat mindössze 3,9-es értékeléssel bír az imdb oldalán, s mélyen egyetértünk az alkotást lehúzó kritikákkal: csak saját felelősségre, megfelelő erkölcsi iránytűvel érdemes nekiállnunk a Netflix sorozatának. 

Ez is érdekelhet:

Georgina Rodriguez és Cristiano Ronaldo sajnos nem tudtak felhőtlenül örülni lányuk érkezésének, ám most úgy fest igyekeznek a pozitív és boldog dolgokra összpontosítani, hiszen megosztották a világgal, milyen névre esett a választásuk.

Borítókép forrása: Northfoto