Barion Pixel 10 dolog, amit nem biztos, hogy tudtál a ma harminc éves Addams familyről – Coloré

10 dolog, amit nem biztos, hogy tudtál a ma harminc éves Addams familyről

2021. 11. 19.

“Ne kínozd magad, Gomez. Az az én dolgom.” – nektek melyik a kedvenc idézetetek az Addams familyből?

Charles Addams karikaturista tolla alkotta meg 1938-ban az Addams family-t, akik a huszadik századi ideális családmodell mintegy szatírájaként jelentek meg a The New Yorker magazin hasábjain. Gomez, Morticia, Wednesday, Pugsley és a többiek egy különc, gazdag családot alkottak, akik megbotránkoztatták környezetüket. A képregényt legelőször filmsorozatként dolgozták át 1964-ben, ekkor született meg az ikonikus főcímdal is, majd több rajzfilmsorozat, animációs film és önálló mozi is készült belőle az évek során. Az adaptációk leghíresebbje az 1991-ben megjelent Addams Family – A galád család, melynek premierje éppen harminc évvel ezelőtt, november 19-én volt Beverly Hillsben.

addams family
Forrás: Northfoto

1. Az 1964-es sorozat alapján készült film ötlete egy kocsikázás során született meg, amikor az autóban ott ült a 20th Century Fox jó néhány fejese. A marketingigazgató Tom Sherak kisfia egyszer csak elkezdte dúdolni a sorozat jellegzetes főcímét, és a felnőttek pedig habozás nélkül folytatták. Másnap Scott Rudin, a produkciós vezető, aki szintén az autóban utazott, felvetette, hogy mi lenne, ha csinálnának egy Addams family-mozit.

2. Barry Sonnenfeld (Men In Black 1-3, Szóljatok a köpcösnek!, Rumlis vakáció) rendező első filmje volt ez, noha megnézve a produkció hangulatát, színvilágát és témáját, Tim Burton is eszünkbe juthat, mint lehetséges alkotó. Nem véletlenül, ugyanis eredetileg ő rendezte volna.

3. A produkciót két BAFTA-díjra (látványtervezés, smink), egy Golden Globe-ra (legjobb színésznő egy vígjátékban – Anjelica Houston) és egy Oscar-díjra (jelmeztervezés) is jelölték, de egyiket sem váltotta szobrocskára.

addams family
Forrás: Northfoto

4. A családfő Gomezt alakító Raúl Julia bevallása szerint ezt a szerepet zárta leginkább szívébe karrierje során. Főleg azért, mert a premier után a gyerekek emiatt ismerték fel lépten-nyomon az utcán, ez pedig mindig jólesett neki – különösen élete utolsó éveiben okozott neki boldogságot, ha mosolyt csalhatott az arcukra. Christina Ricci pedig ugyanennyire szerette Wednesday Addams karakterét, a fiatal színésznőnek ez volt a legelső emlékezetes szerepe.

5. Riccivel és az Addams Family-filmekkel kapcsolatban idén tavasszal felröppentek a pletykák, amik arról szóltak, hogy Tim Burton készülő Netflix-sorozatához őt is felkérték, méghozzá Morticia szerepére. Az élőszereplős sorozat Ricci eredeti karakterét, Wednesdayt helyezi majd középpontba, de hivatalos casting-infókat egyelőre senki sem erősített meg.

addams family
Forrás: Northfoto

6. Morticia Addams szemének jellegzetes alakját a maszkmesterek úgy érték el, hogy az őt alakító Anjelica Huston szemének sarkait speciális SFX-kellékek és madzagok segítségével a feje teteje felé húzták. Huston egyébként tökéletes volt a szerepre, amire a pletykák szerint Chernek is fájt a foga.

7. Christopher Lloyd, a Vissza a jövőbe filmek Dokija játszotta Festert, pedig a szerepet felajánlották Sir Anthony Hopkinsnak is, de nemet mondott rá. A duci karakterhez az alapvetően vékony Lloyd pedig nem mástól kapta kölcsön a “kövér-jelmezt”, mint Bruno Kirbytől, aki a Keresztapa második részében a fiatal Clemenzát alakította. 

8. A készítők az apróságokra is figyelmet fordítottak. Az első jelenetben a család leönti forró szurokkal a karácsonyi éneket daloló kóristákat, a nagy folt pedig a filmben végig kiszúrható, amikor a kúriát elölről mutatják a felvételek. Amikor Fester megérkezik Addamsékhez, a bőröndjén a korábbi úticéljaira utaló matricákat vehetünk észre, melyek közül mindegyik valamilyen tragikus eseményhez kapcsolódik. Ilyen volt például a Bermuda-háromszög, az Alcatraz, vagy épp Pompeii.

9. A kilencvenes évek közkedvelt rappere, MC Hammer szerezte a ‘91-es mozi egyik főcímdalát, az Addams Groove-ot, a klipben pedig szerepelnek a színészek is. A második részhez, az 1993-ban debütált Addams Family 2. – Egy kicsivel galádabb a család című filmhez pedig Michael Jackson írt egy dalt, ami azonban nem került bele a végleges produkcióba. Ennek oka a zenész körül éppen kialakuló zaklatási botrány volt, a készítők pedig szerettek volna teljesen elhatárolódni az ügytől.

https://www.youtube.com/watch?v=jqQwzgixHAM

10. Addamsék popkulturális hatása tagadhatatlan, rengeteg filmben és sorozatban utaltak már rájuk, de az egyik legmeglepőbb hely, ahol feltűntek, az a Sims számítógépes játék volt. Pontosabban egy rejtett utalásról van szó, de az egyik játszható család, a Goth-família igencsak emlékeztet rájuk. Mortimer, Bella, Cassandra és Alexander háza a Sims 3-ban nagyon hasonlít az Addams-kúriára az 1964-es sorozatból, és ők is hasonlóan arisztokratikus és hátborzongató családot alkotnak.