Barion Pixel A ’90-es évek sztárjai: tamagochi, telefonkártya, pattogó gumilabda… és te miket gyűjtöttél? – Coloré

A ’90-es évek sztárjai: tamagochi, telefonkártya, pattogó gumilabda… és te miket gyűjtöttél?

2022. 06. 12.

Minden évtizednek megvannak a jellegzetes tárgyai, amiket az emberek örömmel gyűjtögettek. A 70-es években a szalvéta és a kártyanaptár, a 80-as években takarékbélyeg volt a menő. A ’90-es évek sok változást hozott, akkoriban már sokkal több tárgy kiáltott gyűjtésért, mint előtte.

A gyűjtögetés rendkívül gyakori jelenség. Sokszor csak apróságokat szedeget össze maga körül az ember: ugyanolyan színű gémkapcsokat az irodában, vagy egy bizonyos magazin lapszámait. Amikor érzelmi kötődés is kialakul bizonyos gyűjteményhez, az az igazi szenvedély! Vannak, akik ezt életvitel-szerűen művelik: John Reznikoff például ismert emberek hajtincseit szerzi be, míg egy német úriember, Ralf Schröder tizennégyezer zacskó cukor boldog tulajdonosa.

A ’90-es évek jellegzetes gyűjteményei

A gyűjtőszenvedély egészen különleges, már-már az egészség határait feszegető méreteket is ölthet, de a ’90-es évek gyermekeként szó sem volt arról, hogy ránk nőjenek szeretett tárgyaink. Csupán élveztük, hogy újabb és újabb darabbal gyarapodott a kollekció, ami akkoriban jószerivel szüleink támogatása nélkül nem jöhetett volna létre.

Kindertojás-figurák

Ugyan a mai napig kapható ez az édesség, a benne található játékok meg sem közelítik azt a minőséget, amit a ’90-es években. Akkoriban sokszor a szülőre is szükség volt egy-egy játék összeszereléséhez, különösen, ha matricát kellett felragasztani! Különböző tematikájú játékok voltak: Mickey-egér és csapata, Asterix és Obelix, autók, repülőgépek, hajók, és mind rendkívüli részletességgel kidolgozva. Legtöbbet a kézzel festett figurák értek, és ha abból egy egész sorozat megvolt, maga volt a mámor!

A '90-es években élte aranykorát a Kindertojás
A ’90-es években élte aranykorát a Kindertojás / Fotó: Karsa Tímea

Pattogó gumilabdák

A pattogó gumilabdáknak nemcsak anyaga volt vonzó, hanem külseje is: mindenféle színek, különböző minták, és ha átlátszó volt, belül valami csillogós porral, mindennek a netovábbja volt. Valójában az ember nem tudott vele sokáig játszani, mert nagyot tudott ütni, és hamar elveszett, arra a pár napra vagy hétre mégis csodás kikapcsolódást jelentett.

Sok esetben csak szépsége miatt vettük meg
Sok esetben csak szépsége miatt vettük meg / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Lutra-albumok

A Lutra album egészen új magasságokba emelte a gyűjtőszenvedélyt. Az ember élete szabályosan hiányos volt addig, amíg nincs meg a teljes album. Nekem lényegében az Anyukám gyűjtötte ezt a ’91-es példányt, és szerencsére egy olyan trafikosnál vette a matricákat, aki elosztópontként is szolgált, így ha valamelyik matrica megvolt, be lehetett vinni és elcserélni másikra. Így esett meg, hogy teljes lehet az albumom.

Lutra-album 1991-ből
Lutra-album 1991-ből / Fotó: Karsa Tímea

Pónik

Ez nyilvánvalóan a lányok körben volt népszerű, de nagyon! Az első generációs pónik nemcsak arányosak, hanem aranyosak is voltak! A szemük nem volt irreálisan nagy, mint manapság (,,bezzeg a mi időnkben!”…), és a maga módján mindegyik varázslatos volt. Szép, színes sörényükkel vágtattak végig a gyerekszobánkban, és bármilyen szelídek is voltak, sosem ismertek félelmet.

Első generációs póni
Első generációs póni, annak minden eleganciájával / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Újságkivágós füzet

Talán nincs is hivatalos neve annak a füzetnek, amibe az ember gyűjtögette az újságból kivágott kedvenceinek a képeit. Akkor még nem volt más lehetőség arra, hogy nézegessük a imádott filmjeink és sorozataink sztárjait, mint lecsapni a már lejárt tévéújságokra, és kivágni belőlük a számunkra fontos képeket.

Szomszédok és Dallas
Szomszédok és Dallas: az újságkivágós füzetem alappillérei / Fotó: Karsa Tímea

Emlékkönyv

Emlékkönyvből elég volt egy is, ám a belekerülő emlékeket gyűjtenünk kellett. Óvodában még ritkán, de általános iskolában mindenkinek odaadta az ember, mert ugyan nem verseny volt, de egy-egy beírás vagy rajz, akkora értékkel bírt, mint a cukorka: minél több volt belőle, annál jobb. Felnőtt fejjel visszanézve az ember megmosolyogja a rajzokat, és teljesen másképp értelmezi azokat az üzeneteket, amik egy általános iskolásnak még nem feltétlenül mondtak sokat.

Ma már nem kérünk írást vagy rajzot emlékbe
Ma már nem kérünk írást vagy rajzot emlékbe / Fotó: Karsa Tímea

Telefonkártyák

A ’90-es évek közepe tájékán kezdték el felváltani az érmés telefonfülkéket a kártyásak. Természetesen nem bankkártyásról van szó, hol volt ez a technika még akkor! A telefonkártyák egységeket tartalmaztak, amiket lebeszélhettünk. Ha lefogytak az egységek, a kártyák elhasználódtak, így gyerekként ideális volt gyűjtögetésre, mert a felnőttek leginkább a szemetet látták benne. Minél kevesebb példányban adtak ki egy-egy mintát, annál értékesebb volt. Ha az ember a fülkében talált egy hátrahagyott darabot, akkora örömet jelentett, mintha előrehozták volna a karácsonyt.

Hirdetésre is kiváló felületet biztosítottak a telefonkártyák
Hirdetésre is kiváló felületet biztosítottak a telefonkártyák / Fotó: Karsa Tímea

Gyerekmagazinok

A fentiekhez képest nagyobb beruházásra volt szükség ahhoz, hogy az ember Buci Macihoz, Dörmögő Dömötörhöz vagy Dumbó magazinhoz jusson. A jellemzően havonta megjelenő magazinok színesek voltak, és bővelkedtek megoldandó feladatokban, ami tökéletesen elütött a szorzástól és osztástól, amit egyébként gyakorolnunk kellett volna.

A Buci Macinak még különkiadásai is voltak!
A Buci Macinak még különkiadásai is voltak! / Fotó: Karsa Tímea

Kaparós sorsjegyek

Akárcsak a telefonkártyák vagy a bélyegek, a kaparós sorsjegyek is különböző tematika szerint készültek. A nagymamámmal a kutyásra függtünk rá; szinte az összes megvan. Slussz poén lenne, ha ennyiből sem nyertünk volna semmit, de sokszor nyertük vissza az árát, sőt, egyszer még 50.000 forint is a markunkat ütötte, ami nem volt kevés a ’90-es évek vége felé!

A mai napig betéve tudom, hogy melyik szám melyik kutyához tartozott
A mai napig betéve tudom, hogy melyik szám melyik kutyához tartozott / Fotó: Karsa Tímea

Sárga kazetták a Nintendóba

A pixeles számítógépes játékok mellett a kazettás Nintendo-játékok aranykora volt ez az időszak: akinek volt Nintendója, vadászott a kazettákra, hogy újabb és újabb játékokat próbálhasson ki. Ha egymás közt kicserélgettük az összeset, a lengyel piacon is lehetett próbálkozni, ahol 150 forintért adták darabját. Mindenkinek más volt a kedvence, de a Mariót, és a Felix the Cat-et nehezen adtuk ki a kezünkből.

A kis sárga kazetták új világot nyitottak meg előttünk
A kis sárga kazetták új világot nyitottak meg előttünk / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Radír

Az iskolába kerülve kezdtük el érezni a radír igazi fontosságát. Amikor az iskolai büfében elkezdték az illatosat árulni az ember szinte magába szippantotta vele a tudást is. Ha az egyik vége tollat radírozott, az volt a non plus ultra. Más kérdés, hogy valójában lényegében lyukasra dörzsölte a papírt, és így tüntette el a toll nyomát, mert itt az elv volt a lényeg!

A tollat radírozó oldal maga volt a varázslat
A tollat radírozó oldal maga volt a varázslat / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Tamagochi

A ’90-es évek vége felé jelentek meg a tamagochik is. Hatalmas őrület volt, még a tanárok is kénytelenek voltak tolerálni, ha képzeletbeli állatkánk éhes vagy szomjas volt. Természetesen itt is le lehetett körözni a másikat, például azzal, hogy valaki több, akár kilenc állatot is tudott nevelni egyetlen szerkezeten.

Maga volt az őrület!
Maga volt az őrület! / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Matricás album

Az üzleti érzékünket kétség kívül a matricák cserélgetése fejlesztette leginkább. Mindenkinek megvolt a gyengéje, hogy milyen mintákat gyűjtött, de ha világított, akkor lényegtelen volt a minta: ez érte a legtöbbet, úgyhogy az ember nagyon meggondolta, hogy mit ad érte, és ez fordítva is igaz volt: világítós matricáért szinte bármit el lehetett kérni. Bármit.

Világítós, kutyás, macskás, domború, textil: mind be volt árazva
Világítós, kutyás, macskás, domború, textil: mind be volt árazva / Fotó: Karsa Tímea

Az ember mindig örömmel tekint vissza régi tárgyaira és gyűjteményeire – már ha megvannak – és ugyan mára semmi értékük nincsen, bizonyos szempontból sokkal értékesebbek, mint sok más, ma körülöttünk lévő tárgyunk.