Barion Pixel Szélhámosok, csalók és átverések – 5 produkció, amit neked is látnod kell – Coloré

Szélhámosok, csalók és átverések – 5 produkció, amit neked is látnod kell

2022. 03. 17.

Mostanában a New York-i elitet átverő kamu örökösnő, valamint a magát dúsgazdagnak kiadó társkeresős csaló sztorijai tartják lázban a Netflix közönségét, és nem is csodálkozunk a milliós nézettségen, hiszen a csalókról szóló filmek és sorozatok mindig is népszerűek voltak.

A szélhámosokra, csalókra sokszor egyfajta modern kori Robin Hoodokként gondolunk, akik a gazdagoktól vesznek el, annyi különbséggel, hogy nem adják oda a szegényeknek, amit megszereztek, hanem saját maguk élik fel a javakat. Azonban a tetteik nagyon is érdekfeszítőek – addig, amíg nem mi válunk áldozataikká -, így aztán az évek folyamán a rendezők egyik kedvenc témáivá váltak. Az egyik legjobb ilyen film a Kapj el, ha tudsz Leonardo DiCaprio főszereplésével, mi most öt újabbat hoztunk.

Az örökösnő álarca mögött (Inventing Anna)

csaló inventing anna
Forrás: Northfoto

Nagyjából egy hónapja jelent meg a Netflixen az Inventing Anna című, valóságos történetet feldolgozó sorozat, ami az orosz-német szélhámos, Anna Sorokin csalásairól és az azokat felgöngyölítő újságírónőről szól. A magát német örökösnőnek kiadó, Delvey néven randalírozó Anna számtalan embert, bankot, hotelt károsított meg New Yorkban, miközben az Anna Delvey Foundation (egy exkluzív művészeti alapítvány) ötletét kergette. 2018-ban elfogták, 2019 tavaszán pedig börtönbüntetésre ítélték, de nemcsak a stiklijei érdekesek, hanem a világlátása és a körülötte lévők hozzáállása a témához – tényleg csaló volt, vagy úgy érezte, későbbi sikerei utólag felmentik majd a sorozatos hazugságok, fedezet nélküli kölcsönök és átverések alól? Szokták mondani, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró, ezért is lehet, hogy az Annáéhoz hasonló sztorik közül sokan eljutottak a vászonra és a tévéképernyőkre.

A Tinder-csaló

Rheinbach,,germany,24,february,2022,,the,logo,of,the,new
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Az idei év eddigi legnagyobb dobása, a Tinder Swindler című dokumentumfilm a társkeresők világába repít minket, ahol egy Simon Leviev álnéven ismerkedő férfi egyfajta piramisjátékként csalt ki pénzt nőkből úgy, hogy elhitette velük, egy gyémántoligarcha fia és felfoghatatlanul gazdag. Magángépek, exkluzív nyaralások és vacsorák, majd hirtelen feltűnő “ellenségek”, egyre hatalmasabb kölcsönkért összegek, amiket a gyanútlan szerelmesek persze odaadtak Simonnak – fel sem merült bennük, hogy az őket gáláns ajándékokkal elhalmozó, stílusos férfinak valójában nincs pénze, hanem az egyiküktől kicsalt összegekből finanszírozta a másikukkal eltöltött időt. A film nagy port kavart a nézők között, akik nemcsak azon háborodtak fel, hogy mégis ki adna kölcsön dollárezreket egy férfinak, akik csak néhány hete ismer, hanem azon is, hogy Leviev (valójában Hayut) az elkövetett csalások ellenére ma is szabadlábon van.

The Puppet Master: Hunting The Ultimate Conman

Puppetmaster
Forrás: Netflix

A brit Robert Hendy-Freegard utáni nyomozásról szól a magyar felirattal is ellátott, háromrészes dokusorozat, amelynek története 1993-ban kezdődik. Az egyik főszereplő, Sarah akkoriban mezőgazdasági egyetemen tanult Angliában, amikor ő, a párja és annak egy barátja egy autóútra indultak egy magát az IRA elől menekülő MI5-os titkosügynöknek beállító férfival – ez volt Rob, a döntés pedig Sarah következő tíz évére is hatással volt, sajnos nem a legjobb értelemben, mert a nő ennyi ideig távol volt az otthonától. Ugorjunk előre 2012-ig: a tinédzserkorú testvérpár, Jake és Sophie nagyon aggódnak édesanyjukért, Sandra Cliftonért, pontosabban annak barátjának viselkedése tűnik gyanúsnak. Davidnek szemmel láthatóan van pénze, de közben sosem dolgozik, nem árulja el a vezetéknevét, mi több, pszichológiai hadviselést, gaslightingot alkalmaz a nővel szemben. “Rob” és “David” egy és ugyanaz az ember, anyjuk pedig olyan férfival kezd egyre szorosabb kapcsolatot kialakítani, akire ha rákerestek volna a Googleben (ha tudják az igazi nevét), kiderült volna, hogy emberrablásért és egy sor más bűncselekményért már elítélték 2005-ben. Hogy sikerült ennyi embert átvernie? Mennyire fordulatos a történet vége? Kattintsatok a Netflixre és engedjétek, hogy beszippantson ez a lehetetlen sztori.

Fyre: A legnagyobb buli, amit meg sem rendeztek

Fyre
Forrás: Netflix

Az Inventing Anna-ban is szó esik arról a nem is olyan régi sztoriról, ami hozzánk is eljutott 2017-ben. Az olvasók szinte egy emberként nevettek az áldozatokon, akik kivétel nélkül vagyonos emberek voltak, akik csak szórakozni szerettek volna a Billy McFarland szélhámos és Ja Rule rapper által alapított luxusfesztiválon. A Bahamákra, pontosabban az Exuma-szigetcsoport egyik kisebb szigetére meghirdetett esemény különleges bánásmódot és körülményeket, exkluzív fellépőket, luxuspartit ígért promóciós kampányában, amit egyébként olyan ismert modellek és Insta-celebek reklámoztak, mint Kendall Jenner, Emily Ratajkowski és Bella Hadid. Fellépett volna például a Blink-182 is, de ők voltak az elsők, akik lemondták a koncertet, arra hivatkozva, hogy nem látják biztosítottnak a feltételeket. Ez nem is lett volna akkora blama, ám ahogy elérkezett a fesztivál, egyre több probléma adódott vele – magángép helyett rendes repülők mentek a vendégekért, aztán azok sem, akik odaértek a szigetre, nem luxushelyeket kaptak, hanem az amerikai hadsereg segélysátrait. Partik helyett egy helyi zenekar által rögtönzött koncert került csak megrendezésre, egyre csak gyűlt a szemét, és rengetegen aggódtak, hogy haza sem fognak jutni a szigetről. Ezt dolgozza fel a Netflixes produkció, amit négy Emmy-re is jelöltek.

A feltaláló: Vérszomj a Szilícium-völgyben

Former Theranos Ceo Holmes Found Guilty On 4 Counts
Forrás: Northfoto

Az amerikai Szilícium-völgy az ötletek Mekkája, a feltalálók és startupperek gyűjtőhelye, mindenki ott akar dolgozni, aki kitörne az átlagemberek közül egy briliáns ötlettel az informatika területén. Itt van az Apple, a Facebook, a Google, az Intel, az Oracle, a Prezi és még számtalan gigacég telephelye is, így nem csoda, hogy sok vállalkozó szellemű ember özönlik oda minden évben – van, akinek bejön, van akiknek nem. Sokáig az előbbiek közé tartozott Elizabeth Holmes is, akiben sokáig a következő Steve Jobsot látták, és aki egy ötlettel forradalmasítani akarta az orvostudományt, megelőzhetővé tenni egy csomó hirtelen egészségügyi problémát. Azonban a Terranosra keresztelt cég Edison nevű gépe, mely egy csepp vérből kimutatott volna egy sor betegséget, nem létezett, miközben a befektetők egyre nagyobb összegekkel támogatták a projektet. Erről szól az HBO Max dokumentumfilmje, de ha valaki kicsit hollywoodiasabb alkotást nézne, az várja meg az Amanda Seyfried főszereplésével készülő The Dropoutot, ami pedig a Hulu streamingfelületén érhető el.