Barion Pixel Shakespeare, a filmrendező? Öt mozi, ami a drámaíró művein alapszik – Coloré

Shakespeare, a filmrendező? Öt mozi, ami a drámaíró művein alapszik

2022. 06. 26.

A zseniális William Shakespeare műveit százféleképp feldolgozták már az évtizedek során, a filmvásznon is találkoztunk jobb és kevésbé jól sikerült adaptációkkal. Vannak azonban olyan filmek is, melyek első látásra nem tűnnek Shakespeare-feldolgozásoknak, pedig az íróik bizony az angol drámaíró műveiből vették az ihletet.

Micsoda srác ez a lány – Vízkereszt, vagy amit akartok

shakespeare mozi
Forrás: Northfoto

Amanda Bynes a kilencvenes és a kétezres évek tinifilmjeinek ikonja volt, mígnem A könnyű nőcskében alakított mellékszerepe nem igazán hozott számára átütő sikert, valamint mentális egészségével és a drogokkal is akadtak problémái. Ezért aztán idejekorán otthagyta Hollywoodot, bár most úgy tűnik, sokan reménykedhetnek a visszatérésében, mert nemrég kikerült gyámsága alól. Fénykorában azonban olyan mozikban szerepelt, mint a Miről álmodik a lány?, a Hajlakk, az Amerikai hófehérke, A sztárkivetett és a 2006-ban elkészült Micsoda srác ez a lány. (She’s The Man). Utóbbiban az épp az ismertség küszöbén álló Channing Tatum oldalán játszotta el Violát, egy olyan lányt, aki úgy falaz fiú ikertestvérének, Sebastiannek, hogy a bőrébe bújva megy el egyetemre. Ott persze csupa galibába kerül, beleszeret a szobatársába (Tatum), egy Olivia nevű lány pedig őt szemeli ki magának, miközben továbbra is fiúként vesz részt az órákon és a fociedzéseken. Ikertestvérek, álruha, szerelem – csak nem Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok-járól van szó? Dehogynem, a Micsoda srác ez a lány a komédia modern köntösbe csomagolt változata, ahol még a neveket is eredeti formájukban hagyták meg, és a sziget (Illyria) neve megjelenik a mezeken. Csak itt nincs hajótörés és nemesek, van viszont botrány, izgalom, félreértés és happy end is.

West Side Story – Rómeó és Júlia

shakespeare mozi
Forrás: Northfoto

A West Side Story című, 1957-es Broadway-musicalben, valamint a színházi darabon alapuló 1961-es (Robbins és Wise) és 2021-es (Spielberg) filmadaptációkban is két rivális new yorki banda egy-egy tagja között szövődik szerelem, ami az ellentétek miatt tragédiához vezet. Nem kell sok, hogy kitaláljuk – és valószínűleg sokaknak eddig is egyértelmű volt – hogy a filmek sztorija a világtörténelem legismertebb szerelmes történetét, a Rómeó és Júliát vette kölcsön Shakespeare-től. Csak míg utóbbiban családok feszülnek egymásnak, addig a musicalben fiatalok csapatai, de a tiltott szerelem mindkettőben jelen van, csakúgy, mint az előítéletek és az ezekből fakadó gyűlölet, ami megmérgez mindent és szomorú véget vet a kapcsolatnak.

10 dolog, amit utálok benned (1999) – Makrancos hölgy

shakespeare mozi
Forrás: Northfoto

Az 1999-ben bemutatott romantikus vígjáték tehetett róla, hogy Heath Ledgerbe belezúgott a mozinéző hölgyek legalább fele, és hát nem is lehet őket hibáztatni (mit őket, minket, én is belezúgtam!). A film többé-kevésbé a Makrancos hölgyet vette alapul, melyben két, egymástól szinte mindenben különböző testvérpárt követhet figyelemmel az olvasó. A fiatalabbik, romantikus lelkű Bianca addig nem mehet férjhez, míg nővére, a keményfejű Kate meg nem házasodik (a filmben közben persze randizásról van szó, nem házasságról), és ezért a húg cselhez folyamodik, megkér valakit, hogy csavarja el nővére fejét. Shakespeare drámájának másik szála pedig arról szól, hogy a Petruchio nevű nemesúr hogyan “szelídíti meg” Kate-t (más fordításban Katarinát), és teszi őt feleségévé – pont úgy, ahogy a filmben Pat elnyeri Kat szívét. A 10 dolog, amit utálok benned főszereplői is hasonló neveken futnak tehát, Kat (Julia Stiles), Bianca (Larisa Oleynik) és Patrick Verona (Ledger, a legjobb Joker valaha) állnak a dolgok középpontjában, utóbbi vezetékneve egyébként a Rómeó és Júlia egyik helyszínére utal. Kat legjobb barátja, Mandella pedig igazi Shakespeare-mániás, és ezt sokszor ki is jelenti a film során. A produkció rengeteg fiatal színész kiugrási lehetősége volt, legjobb jelenete pedig az, amikor Patrick a lelátón énekel Katnek.

Ezer hold (1997)- Lear király

shakespeare mozi
Forrás: Northfoto

Shakespeare talán legismertebb tragédiája az idős király megőrüléséről szóló darab, mely során három lánya javára lemond az uralkodásról, és szétosztja köztük az országot. 1997-ben Ezer hold (A Thousand Acres) címmel forgatott filmet Jocelyn Moorhouse rendező, aki az azonos című Pulitzer-díjas regényt dolgozta fel. Főszereplőknek Michelle Pfeiffert, Jessica Lange-t, Jennifer Jason Leigh-t kérte fel, ők alakították a Lear király lányaira utaló három karaktert, Ginny-t, Rose-t és Caroline-t (az eredetiben a Goneril, Regan és Cordelia nevek hangzottak el). Apjuk, Larry Cook (Jason Robards) egy sikeres iowai farmer, aki úgy dönt, hogy felosztja hatalmas földjeit három lánya között – ez viszont keserű rivalizáláshoz és tragédiához vezet.

Oroszlánkirály (1994)- Hamlet

shakespeare mozi
Forrás: Northfoto

Csak nem gondoltátok, hogy a legközismertebb Shakespeare ihlette rajzfilmet kihagyom? Naná, hogy nem, az Oroszlánkirálynak itt a helye. Bár eredetileg nem volt tervben, hogy az Afrikában játszódó, hat évig készült történet a Hamletből vesz majd át elemeket, inkább egyfajta “Bambi Afrikában”-nak szánták. De aztán az előkészületekkor valaki felhívta a figyelmet a tragédiára emlékeztető vonásokra, így a készítők ebbe az irányba mentek, és nézzük csak meg: apa nélküli trónörökös? Pipa. A nagybácsi, mint a gonosz? Pipa. A nagybácsi, aki meggyőzi a főhőst, hogy száműzetésbe vonuljon? Megint csak pipa. A főszereplő édesapja szellemként tér vissza? Mindkettőben így van. De legalább az Oroszlánkirály végén nem hal meg mindenki – elég nehéz lett volna ezt gyerekmesének eladni.